Chapter Thirteen

~Catharine~

Lesétálok a lépcsőn, a kezemet végighúzom a korláton, majd az utolsó foknál megtorpanok. Meghallom Cordelia hangját az étkezőből. Nem tudom megállni, hogy ne menjek el arra, és ne bizonyosodjak meg róla, hogy tényleg itt van. Mintha az idő egy pillanatra megállna, ahogy meglátom, hogy Liam előtt áll, és egymás ajkait falják. A lábam a földbe gyökerezik, ahogy végignézem a kis jelenetet, majd elhúzódnak egymástól, és találkozik a tekintetünk. Hogy is gondolhattam, hogy a tegnapi nap után bármi is megváltozik. 

A tekintetünk egy pillanatra összekapcsolódik, egymásba forr.  Cordelia eddig háttal állt nekem, most megfordul, és ravasz mosollyal rám néz. 

Megrázom a fejem, mintha akkor megsemmisülne minden amit láttam, de ez nem így van. Ez a valóság, amin nem lehet változtatni, és ez így van rendjén.
Gombóc keletkezik a torkomban, és nagy levegőt kell vennem, nehogy elsírjam magam. Oldalra fordulok, és megpróbálom visszatartani a könnyeimet. Nem kellene emiatt sírnom, hiszen tudhattam volna, hogy így lesz. Hiszen mi vagyok én neki? A lánya bébiszittere, semmi több.

Összeszedem magam, és a konyhába megyek, ahol Juliett már vár. Egy csésze kávét nyújt felém, amit egy apró mosollyal megköszönök, és belekortyolok a forró italba.
- Baj van? - kérdezi, mire megrázom a fejem.

Cordelia nevetése tölti be az egész lakást. Most bizonyára jól szórakozik azon, hogy ennyire fájt látnom őket. Nem is gondoltam eddig rá férfiként, és ez akkor változott meg, amikor ráöntöttem a narancslevet. És erről is az a szőke plázacica tehet. Ha akkor nem nyavalyog, hogy vigyek neki egy narancslevet, akkor még mindig a főnökömet látnám benne, és nem érdekelne, hogy most mit csinálnak. Hidegen hagyna. Talán akkor elfogadtam volna Zac vacsorameghívását, és jól érezném magam, ehelyett átveszi fölöttem az uralmat a zöld szemű szörny.
Hirtelen ötlettől vezérelve visszafutok a szobámba, a kezembe veszem a mobilom, és kikeresem Zac számát. Tudom hogy Liam-el nem ápolnak jó kapcsolatot, és akkor még szépen fogalmaztam, de úgy érzem kell valaki aki eltereli a figyelmemet.

* * *

- Örülök hogy elfogadtad a meghívásomat. - mosolyodik el. Viszonoztam a gesztusát, majd megérkezik a pincér, és felveszi a rendelésünket. Egy elég drága éttermet választott, még szerencse, hogy megfogadtam a tanácsát, és csinosan öltöztem. Ez nálam annyit takar, hogy a farmert lecseréltem egy rózsaszín szoknyára, és felvettem hozzá egy fekete toppot. Egy pántos fekete magassarkút vettem fel, és hozzá egy borítéktáskát hoztam magammal. A hajamat besütöttem, tehát most hullámosan omlik a vállamra.

Az este jobban alakul, mint gondoltam. Elmeséli, hogy Oxfordban született, és ott is járt egyetemre, aztán mikor megismerkedett Sierra-val, akkor költözött Londonba. A házasságuk nem volt tartós, ahogy ezt már a parkban is megtudhattam, de nem érintette mélyen a válás sőt. Ahogy mesél róla látom, hogy csoda, hogy el tudta viselni. Majd rátér Nick-re. Ahogy a fiáról beszél, melegség önti el a szívem. Imádja a fiát, és minden alkalmat megragad, hogy vele tölthessen egy kis időt. Én is mesélek pár szót a családomról, de inkább őt hallgatom. Megkérdezem milyen volt Európa egyik legjobb egyetemén tanulni, mond róla pár szót, és azt is megtudom, hogy az egyetem előtt Liam volt az egyik legjobb barátja. Annyit is megtudok, hogy az egyetemen romlott meg a barátságuk, mára - már utálják egymást. Pár mondatban beszél csak róla, de amikor megkérdezném, hogy mi történt, ami miatt vége lett a barátságuknak, a pincér megérkezik a számlával, és félbe szakít. 

Beszállunk Zac autójába, bekapcsolja a fűtést, mert eléggé lehűlt az idő. A rádió halkan szól, ez az egyetlen hang, ami megtöri a kialakult csendet. Az autó megáll az ismerős ház előtt, én pedig Zac felé fordulok.
- Elkísérnélek az ajtóig, ahogy a filmekben szokás, de azt hiszem az én drága barátom nem díjazná. - nevet fel, mire én is elmosolyodom. Közelebb hajol hozzám, és én is így teszek, majd az ajkaink összeérnek nem többre mint pár másodpercre, ekkor viszont valami megváltozik bennem, és elhúzódom. Olyan érzés, mintha megcsalnám Liam-et, pedig nem is vagyunk együtt, és nem is leszünk ebben biztos vagyok. A szemében némi csalódottságot vélek felfedezni, de próbálja leplezni. 
- Akkor, majd még találkozunk. - mosolyodok el, és ő bólint. Kinyitom az ajtót, kilépek a járdára, aztán becsukom az ajtót. A fényszórók felkapcsolódnak, beindul a motor, és elhagyja az utcát. 
Mély levegőt veszek, elkezdem keresni a kulcsaimat, ám az ajtó kinyílik, és Liam lép ki rajta. A kaput is kinyitja, és kérdőn néz rám.
- Hol voltál? - veti oda teljesen semlegesen.
- Azt hittem jogom van a magánélethez a munkán kívül. - válaszolom flegmán, és megpróbálok elmenni mellette, de elkapja a karom és visszaránt. 
- Hol voltál? - ismétli meg a kérdést, ám most sokkal erélyesebben, mint az előbb. - Szóval?
- Találkoztam egy barátommal. - válaszolom nyugodt hangnemben.
- Mióta barátkozol te, Zac Johnsonnal? - néz rám kérdő tekintettel. Ó, tehát már kémkedik is utánam.
- Mint már mondtam, jogom van a magánélethez, és ez nem tartozik rajtam kívül senkire. - válaszolom és ellépek tőle. Kinyitom az ajtót, amikor megint elkapja a karom, de sikerül kiszabadulnom.
- Catharine. - ejti ki a nevem, és haragosan néz rám. Mintha egy gyerek lennék, aki sokáig kimaradt, pedig csak kilenc óra van, és a szülei arról faggatják hol volt, kivel és mit csinált. Nem tartozom neki magyarázattal. A lépcső fele veszem az irányt, kettesével veszem a fokokat, aztán benyitok a szobámba. 
Ide legalább nem követ. - gondoltam magamban, ám a szoba ajtaja kinyílik, és ő lép be rajta.
- Miért nem mondod el? - néz rám, ám most nem haragos a hangja, csupán kíváncsi.
- Miért kellene elmondanom? - csattanok fel majd, amikor eszembe jut hogy Melody bizonyára alszik, halkabban fojtatom. - Ami a munkaidőmön kívül történik, arról nem kell beszámolnom, és ha jól emlékszem, heti két estére elmehetek bárhova. - emlékeztetem, mire ismét szúrós tekintettel mered rám. Közelebb lép egy lépést, én pedig hátrálok. Ez így folytatódik, amíg el nem érem a falat. Pár centiméterre áll tőlem, és az ajkaimhoz hajol. Érzem a mentolos leheletét, amitől bizsereg a bőröm.
- Randiztál vele? - suttogja.
- Nem nevezném randinak, inkább csak egy vacsora. - válaszolom, mire megkönnyebbült sóhaj szakad fel belőle. 
- Egyáltalán nem érdekel? - kérdezi.
- Ezt nem mondtam. - mosolyodom el, és kitérek előle. Előveszem a szekrényből a pizsamámat, és belépek a fürdőszobába.
Ide már biztos nem jön utánam. - motyogtam, mikor becsuktam az ajtót. Jó érzéssel tölt el, hogy ideges lett attól, hogy találkoztam Zac-el. Talán mégis jelentek neki valamit? 
Reggel még én voltam féltékeny, de úgy tűnik most ő az, és ez elégedettséggel tölt el. 
Leveszem a ruháimat, és a szennyes kosárba teszem őket, majd beállok a forró víz alá. Tusfürdőt nyomok a kezemre, átdörzsölöm vele a testem, majd utána megmosom a hajamat is. Kilépek a kabinból, egy törölközőt tekerek a testem köré, majd a hajamra is egyet. A tükör elé lépek, lemosom a sminkemet, és kifésülöm a hajamat. A hajszárítóval megszárítom a vizes tincseimet, aztán felveszem a pizsamám. Kilépek a szobából, és megtorpanok ugyanis Liam az ágyamon ül, és amint meghallja a lépteimet rám vezeti a tekintetét.