Chapter Fifteen

Sziasztok! Hát itt is lenne az új rész. Szeretném megköszönni az újabb két feliratkozót, a kommenteket, és a pipákat.
Remélem most is kapok valamilyen visszajelzést.
Jó olvasást & puszi: ~Crystal

~Cordelia~

- Ezt nem gondolod komolyan. - nevettem fel gúnyosan. - Szakítani akarsz VELEM?
- Igen, azt hiszen pont ezt mondtam. - állt fel az asztaltól, és betolta a széket. Rendezte a számlát, és elindult a kijárat felé. Felvettem a táskámat, és utána siettem. A kávézó előtt megállt, és felém fordult. Elé léptem, a kezem a mellkasára simítottam, és a barna szemeibe néztem. A legvonzóbb formámat vettem elő, jól tettem, hogy kivágott felsőt vettem fel.
Mindig is vonzónak találtam, talán csak ezért vagyok vele, mert jól nézünk ki együtt, de nem fogom hagyni, hogy az a kis cseléd lecsapja a kezemről. A szüleim szerint is jó parti, és Mark-nak is megfelel a helyzet, sőt sokkal jobb, hogy nyitott kapcsolatban vagyok vele. Ő is azt tesz amit akar, és én is, de közben bebiztosítom a jövőmet, egy jól menő ügyvéd mellett. És ha Liam azt hiszi, hogy ilyen könnyen megszabadul tőlem, hogy összejöjjön Hamupipőkével, akkor nagyon téved.
- Liam bébi, beszéljük meg. - az alsó ajkamba haraptam, majd egy szőke tincset tekertem az ujjaim köré.
- Cordelia, ezen nincs mit megbeszélni, vége van és kész. - Eltolt magától, már majdnem beszállt az autójába, amikor jobb ötletem támadt annál, hogy elcsábítsam.
- Szeretnéd ha elmesélném Melody-nak, hogy az apucija egy gyilkos? - gúnyos mosoly jelent meg az ajkaimon, a rémült tekintetét látva tudtam, hogy ismét a kezemben az irányítás.
- Miről beszélsz? - sziszegte a fogai közt. Sikerült a legérzékenyebb pontján támadnom, amitől diadalittas mosoly kúszik az arcomra.
- Többet tudok rólad mint hinnéd, édesem. Meséljek neki arról, hogy mi történt az anyjával? Hogy nem meghalt, hanem megölték? Tudja meg az egész világ mi történt Danielle Peazer-vel?
- FOGD BE A SZÁD. - csattant fel, majd amikor észre vette, hogy mindenki minket néz, a kocsi felé intett. A feje vörös színűvé vállt, fortyogott a dühtől, de nem ijedtem meg tőle. Ideje megtudnia, hogy mindent az irányításom alatt tartok, és nem tehet ellene semmit.

~Catharine~

Már két óra eltelt azóta, hogy Liam elment és azt mondta szakít Cordelia-val. Talán örülnöm kellene neki, de ez még sincs így, mivel ezzel tönkreteszek egy többéves kapcsolatot. Tudom hogy Cordelia-t nem érdeklik az én érzéseim, és neki fordított helyzetben nem lenne bűntudata, de ő más. Sok dologban különbözik tőlem, szinte mindenben, és ezért sem értem, hogy miért akarna Liam velem lenni. Hiszen Cordelia csinos, gazdag, jó családból származik, de a természete borzasztó. 

Végigfut a fejemben mi lenn,e ha most mégsem szakítanak, ha Liam csak szórakozik velem, de ezt azonnal el is felejtem. Tegnap este őszinte volt velem, és ebben biztos vagyok. 

Az ajtó kinyílik Liam lép be rajta, hatalmas mosoly kúszik az arcomra, ám amikor meglátom, hogy félreáll az ajtóból, és Cordelia lépked be, belül egy világ törik össze bennem. Próbálom nem kimutatni, az ajkaimat makacsul zárom össze, és próbálom elfojtani az előtörni készülő zokogást.

- Szeretnénk mondani valamit, szolnál a többieknek? - kérdezi egy kedves mosollyal az arcán Liam, de látom rajta, hogy nem őszinte a gesztusa.

- Persze. - motyogom és szólok Juliettnek, aki a konyhában tevékenykedik, majd Melody-nak is. Mind helyet foglalunk a nappaliban.

Ketten jöttek vissza, vagyis még együtt vannak. Szóval Liam átvert. Egy kis részem abban reménykedik, hogy azt akarják közölni, hogy szakítanak ám amikor Liam a szőkeség nyakát csókolgatja, ez a csöppnyi reményem is elszáll. 

Elmondják hogy egy fontos bejelenteni valójuk van, majd ahogy Liam kimondja, amiért mindenkit összehívott Juliett félrenyeli a süteményt, amit majszolgatott, én pedig kiejtem a kezemből a poharat, és a víz a szőnyegre folyik. Melody csak ül, és az apja szemébe néz, némán kommunikálnak egymással, majd a kislány hitetlenkedve megrázza a fejét, és elrohan. A bejárati ajtó hangosan csapódik mögötte, de senki sem mozdul. Végül észhez térek, és utána futok, de nem látom sehol. Lehetetlen hogy ilyen gyorsan elszaladt. Körülnézek hátha meglátom valahol, de csak egy fekete autót látok, amint elhagyja az utcát.

A nevét kiabálom, bejárom a környéket, de sehol semmi. 

A kétségbeesés kezd úrrá lenni rajtam, de össze kell szednem magam. Visszamegyek a házba, Juliett a konyhában folytatja a munkáját, a szerelmes párocska pedig még mindig a kanapén van. Megköszörülöm a torkom, mire mindenki felém kapja a tekintetét, majd elhagyja az ajkaimat az a két szó, amit sosem gondoltam, hogy egyszer ki kell mondanom.

- Melody eltűnt.

- Hogy mi? Ez nagyon rossz vicc, Cat. - pillant rám bosszúsan Juliett, de amikor eljut a tudatáig, hogy ez nem egy rossz tréfa, kirohan az utcára, és Liam is ugyanígy tesz. Melody nevét kiabálva, rohannak két különböző irányba. Cordelia gúnyos mosollyal néz rám.

- Ha most eltűnik, legalább később nem lesz bajom vele. - megrándítja a vállát, és el akar menni mellettem, de elvesztem az eszem, visszarántom, és a kezem az arcán csattan. A piros területre szorítja a kezét, majd megszólal.

- Ezt nagyon meg fogod bánni te ribanc. - förmed rám, majd elhagyja a házat. Észhez kapok, és Melody keresésére indulok. Végigjárok minden helyet, ahova valaha is mentem vele, de semmi eredménye. Teljesen nyoma veszett. A telefonom megrezdül a zsebemben, előveszem a készüléket, és felolvasom az SMS-t.

"Eltűnt a hercegnő? Talán egy régi jó barát megtalálhatja. Liam tudni fogja kit keressen. - C"

Gyorsan kikerestem Liam számát, majd rányomtam a hívás gombra.

~Liam~

Tudtam hogy Melody rosszul fog reagálni, de arra nem gondoltam, hogy elrohan. Végigjárom a környéket, felhívom pár barátnőjének a szüleit, hátha valamelyiküknél van, de senki sem tud róla semmit. Már eltelt pár óra azóta, hogy kiviharzott a házból. Mindig is jó gyerek volt, sosem viselkedett így, de meg tudom érteni. Cordelia sosem lehetne jó anyja, nem is tudom, hogy régebben, hogy gondolhattam ezt. De most már nem tehetek semmit, el kell őt vennem, vagy kiderül az igazság, amit annyi éven át magamban őriztem. Fogalmam sincs, hogy szerezhetett tudomást a történtekről, de mindent olyan pontosan elmondott, mintha szemtanúja lett volna annak, ahogy Danielle meghal. 

A telefonom megcsörren, Catharine neve van a kijelzőn, gyorsan fogadom a hívást, talán megtalálta a lányomat.

- Kaptam egy furcsa üzenetet, vissza tudnál jönni a házhoz?

- Persze már is indulok. - válaszolom, és megszakítom a hívást. Mégis ki küldhet neki egy furcsa üzenetet? Talán... nem, az nem lehet. Azt mondta van még két hetem, hogy döntsek, és addig leszáll rólam. Gyorsan veszem be a kanyart az utcánkba, de még időben észbe kapok, és fékezek. Egy macska fut át előttem. Ismét a gázra lépek, de most igyekszem óvatosabb lenni. Leparkolok a házam előtt, kipattanok a kocsiból, és berontok a házba.

- Melody-ról irt valaki valamit?

- Igen, legalább is azt hiszem. - válaszolja bizonytalanul, majd a kezembe adja a készüléket. Rögtön tudom ki küldte az üzenetet. Visszanyomom a mobilt a kezébe, nem törődve a záporozó kérdéseivel, rohanok vissza az autóba. Utánam jön, ő is beszáll, és bárhogy is próbálom meggyőzni, hogy felesleges velem jönnie megmakacsolja magát, beköti a biztonsági övet, és velem tart. Megérkezek a hatalmas ház elé, ami inkább egy kastélynak tűnik, főleg, hogy egy torony is magasodik az épület tetején. 

- Maradj itt, és ne szállj ki semmiképpen sem. - mondom neki, és remélem így is tesz. Kiszállok az autóból, próbálok nyugodtnak tűnni, mert ezek az emberek, azt élvezik ha valakit az őrületbe tudnak kergetni, és bármennyire is kétségbeesett vagyok, nem szabad kimutatnom. A kapuban két őr áll, miután elmondom a nevem, kinyitják a kaput majd megjelenik az ajtóban, egy rövid, vörös hajú nő. Talpig feketében van, mint mindenki más.

- Már nagyon vártunk. - közli egy gúnyos mosoly kíséretében. Hátborzongató ez a hely, és az emberek is, rémisztő belegondolni, hogy egyszer én is idetartoztam. Megáll egy kétszárnyú ajtó előtt, és rám néz. - A főnök bent van, menj csak be nyugodtan. - mondja teljes nyugodtsággal.

A kezem a kilincsre teszem, lenyomom azt, és határozott léptekkel belépek a helyiségbe. Egy nappali szerűségben vagyok, ahol megpillantom a személyt akit kerestem.

- Már vártalak, Payne. - vigyorog rám, amitől kiráz a hideg. - Melody-nak is hiányzik apuci.

- Hol van? - kérdezem a kelletnél hangosabban, amire két férfi lép be a terembe. 

- Semmi baj fiúk, csak elbeszélgetek az én régi barátommal, ugye Liam? Nem akarsz semmi meggondolatlanságot csinálni.

- Nem persze, csak beszélgetünk. - motyogom. Hiába kezdek el üvöltözni, mert sosem volt azzal problémájuk, hogy hogyan hallgattassanak el valakit. Türelmetlenül pillantok a barna hajú férfi felé, aki végre folytatja.

- Ne aggódj nem esett semmi baja, minek nézel te minket? Szerinted bántanék egy ártatlan gyereket? Miért bántanám most, ha a kezemben tarthatlak vele? - kérdezi egy gonosz vigyorral az arcán. Egyre idegesebb lettem, de a két férfi még mindig itt van, ezért jobb ha visszafogom magam. - Menjünk elviszlek a lányodhoz, de előbb találkozhatnál valakivel. - az ajtó fele biccent, elindul, én pedig utána lépkedek. Egy folyosóra érünk, ahol rengeteg ajtó van. Kinyitja az egyiket, és meglátom a régi legjobb barátom. 

- Zayn. - suttogom magam elé. A testét kék - zöld foltok borítják, pár sebből most is folyik a vér. Tele van hegekkel, alig maradt rajta ép bőrfelület. A szája fel van repedve, a szeme alatt is egy sötét folt virít.

- Zayn barátunk a rendőrségen járt, és összetalálkoztunk vele. Gondoltam megmutatom, mi lesz ha véletlenül eljár a szád, neked, vagy a kislányodnak.

- Engedd el. - a hangom magabiztosan cseng, a barátomat így látni, erőt ad ahhoz, hogy fellépjek ellene. 

- Ha akarod elviheted, de csak abban az esetben, ha felelősséget vállalsz érte.

- Rendben. - egyezek bele. 

- Majd visszafele benézünk hozzád, Malik. - veti oda neki, majd kilép a szobából, én pedig követem. Benyit egy másik szobába, ahol egy hatalmas franciaágy foglal helyet. Ez a szoba modern berendezésekkel van ellátva, nem úgy mint a többi, amit inkább antik bútorok díszítenek. Az ágyon meglátom Melody-t, mindenféle karcolás, és heg nélkül, épen egészségesen, egy szőke hajú, fiatal lány mellett. Ahogy jobban végignézek a szobán, talán a lányé lehet, ami azt jelenti, hogy köze van a mellettem álló férfihoz. Talán a lánya lehet, de nem nagyon hasonlít rá.

- Rachel, azt hiszem el kell búcsúznunk Melody-tól. - mondja kedves, nyájas hangon.

Melody rám néz, majd lesüti a tekintetét. Tudom, hogy haragszik rám, de ha tudná milyen helyen van, biztosan örülne, hogy lát. Legalábbis remélem, hogy örül, csak nem mutatja ki. Lemászik az ágyról, a szőke lány ott marad, és kék szemeivel rám néz. Annyira ismerősnek tűnik ez a szempár, de nem tudnám megmondani honnan. Melody felém jön, zöld szemeivel rám néz, most nem csillog a szeme, pedig amikor meglát, mindig felragyognak az íriszei. Inkább átélném azokat a kínokat, amiket Zayn-nek kellett, csak ne úgy nézzen rám a lányom, mint egy idegenre. Megfogtam az apró kezét, és a tenyerembe csúsztattam. 

- Mehetünk is. - csapja össze a tenyerét. - Jól érezted magad Melody? - kérdezi kedvességet színlelve. Nem értem, hogy miért tünteti úgy fel magát, mintha kiskutyákat mentene egy menhelyről. Melody aprót bólint, nem értem, hogy érezhette itt jól magát. Mondjuk szerencsére őt nem bántották, de a legtöbb ember, akit ebbe a házba hoznak, nem megy ki soha többé. Azt sem értem, hogy miért mutatta meg mit tettek Zayn-nel, és miért ajánlja fel, hogy ha akarom elvihetem. Ő is pontosan tudja, hogy nem hagynám itt, igaz több éve nem találkoztunk, de egykor akkor is a barátom volt, és én rángattam bele ebbe az életbe. Akkor egy jó ötletnek tűnt, hiszen sok pénzt lehetett keresni, viszonylag kevés idő alatt, de olyan dolgokat kellett megtenni, amikre utálok visszaemlékezni, felfordul tőle a gyomrom. Szerettem ezt az életet, mindaddig amíg nem találkoztam Dani-val. Ő volt az a személy, aki miatt rájöttem arra, hogy nem helyes, amit teszek ez nem élet. Ha őt nem ismerem meg, talán még most is ennek a kegyetlen embernek dolgoznék, és azt tenném, amit mond.

Félek attól mi lenne ha ez az egész valahogy kitudódna, ha megtudnák a szüleim, Catharine, vagy Melody. Bele sem merek gondolni. Az biztos, hogy más szemmel néznének rám, elítélnének. Fiatal voltam, és ostoba, ha visszaforgathatnám az időt, sosem keverednék bele ebbe a szervezetbe. 

Kiérünk az épület elé, ahol két férfi Zayn-t fogja. Már nem úgy néz ki, mint negyed órával ezelőtt. Ellátták a sérüléseket, amiket valószínűleg ők okoztak, és tiszta ruhát adtak rá. A fejét lehajtja, nem mer felnézni tudom, hogy fél, és azt is, hogy már évek óta ki akar lépni, de nem tud. Az pedig, hogy elment a rendőrségre nagy bátorság, és egyben ostobaság is. Tudom, hogy ott is vannak beépített embereik, akik nem hagyják, hogy bárki gyanúba keverje a szervezetet. Ha pedig valamelyik meglátta Zayn-t, akkor egyből tudta miért van ott. 

A két férfi elengedi a fekete hajú barátomat, rám néz, majd a mellettem álló kislányra, és kicsit elmosolyodik. Nem szólunk egy szót sem, hárman sétálunk az autó felé, amikor még egyszer meghallom a nevem.

- Liam, remélem gondolkozol az ajánlatomon. - kiálltja utánam. Nem fordulok meg, inkább gyorsabb léptekkel folytatjuk az utat, az autóig. Kinyitom a hátsó ajtót, és ekkor jut eszembe, hogy Catharine is itt van. Én pedig nem elég hogy Melody-t kihoztam onnan, hanem Zayn is itt van, és még a hülye is látja, hogy jól elbántak vele. Először megkönnyebbül, majd amikor meglátja Zayn-t, kissé megijed. Most mégis mit mondjak neki?