Chapter Nine

Sziasztok itt is lenne a kilencedik rész, remélem tetszeni fog.
Szeretném megköszönni a kommenteket az előző részhez, és az újabb feliratkozást.  :)
Ezt a részt nem igazán volt időm átolvasni, úgyhogy előfordulhatnak benne helyesírási hibák, amiért elnézést kérek.
Azért ha tetszik komizni, pipálni.
Puszi: ~Crystal

~Catharine~

- Szállj be az autóba. - mutatott a fekete jármű felé. Nem tudtam megmozdulni, egyszerűen lefagytam. Szólásra nyitottam a szám, aztán haragos tekintetét látva becsuktam, majd megint megpróbálkoztam a beszéddel, ezúttal több sikerrel.

- De mi... - kezdtem bele, de félbeszakított. Ennyit arról, hogy megtudok valamit.

- Nem tök mindegy, csak szállj be, abba a rohadt autóba! - emelte fel a hangját. Szúrós pillantást vetett felém, majd amikor meglátta a rémült arckifejezésemet, meglágyult a tekintete és a jármű fele biccentett. Minden további, értelmetlen kérdés nélkül engedelmeskedtem. Minek ellenkezzek, bizonyára úgysem kapnék választ.

Olyan érzés kerített hatalmába, mintha egy rossz kisgyerek lennék, amiért elsőre nem fogadtam szót.

Fogalmam sincs mit tehettem, ami miatt most az autó szélvédőjén kell kifelé bámulnom, és onnan néznem a történéseket.

Eszembe jut Zac reakciója, amikor megtudta, hogy a Payne házban dolgozom. Olyan undorral tudta kiejteni Liam nevét, amilyet még életemben nem hallottam.

Hogy mi is lehet a kölcsönös utálatuk tárgya?

Talán egy munkahelyi viszályra tippelnék, bár nem hinném, hogy akkor az autóba küldött volna. Lehet akár valami, ami mindkettejüknek fontos volt, és emiatt összevesztek például... Például egy nő, aki mindkettejük tetszését elnyerte, és megkellet küzdeniük a kegyeiért. Na jó tényleg túl sok brazil szappanoperát nézek.

Semmi sem történetik sőt még csak nem is veszekednek. Mindketten összezárt ajkakkal merednek a másikra, de a tekintetük néma harcot vív. Mint a vihar előtti csend, tudod, hogy bekövetkezik, csak azt nem ,hogy mikor.

Liam ajkai megmozdulnak, de mivel nem vagyok jó szájról olvasásból, ezért egyáltalán nem értem mit mond. Zac is szólásra nyitja az ajkait és válaszol neki. Egy kaján vigyor kúszik az arcára, Liam szemei szikrákat szórnak felé, de ő még nem fejezte be, tovább folytatja a mondanivalóját. Liam kezei ökölbe szorulnak, látom rajta, hogy próbál uralkodni az indulatain, de Zac újra megszólal és robban az időzített bomba. Az ökle Zac felé közeledik, eltalálja és a férfi orrából ömleni kezd a vér. Némán mered a jobb kezére mint, aki fel sem fogta mit tett, most tudatosul benne a dolog. Zac a vérző pontra szorítja a kezét.

Éppen nyitnám az ajtót, hogy közbeavatkozzak mielőtt a helyzet jobban eldurvul, mégis csak egy általános iskola előtt vannak, amikor a zár kattan. A kulcsot a zsebébe süllyeszti, de továbbra is ugyanúgy állnak.

Egyre több csalódást okoz ez a férfi. Beveri Zac képét és, hogy ne tudjak közbeavatkozni, rám zárja az ajtót.

Akárhányszor a szemébe néztem, azt láttam, hogy egy higgadt férfi, aki sosem esik ki a komoly ügyvéd szerepéből, aki senkinek sem lenne képes fizikai fájdalmat okozni, azokkal a kiskutya szemekkel ezt nem gondoltam volna róla. Tekintete a kapu felé siklik ahol egyre több gyerek özönlik ki, és szerintem vannak, akik végignézték az egész jelenetet. Melody és Nick ott állnak egymás mellett. Nick elkezd az apja felé szaladni, míg Melody csak áll és Liam-et figyeli. Ez az a pillanat, ahol a férfi felfogja hol is van, és hogy a lánya végignézte az egész jelenetet, ami pár perce az épület előtt játszódott le.

Melody szemében félelmet vélek felfedezni, megijedt a saját apjától. 

Csak merednek egymásra, de egyikük sem mozdul. Én sem tehetek semmit, innen az autó fogságából minthogy nézem a történéseket. 

Percek telnek el, a gyerekek nagy része már elindult hazafelé, csak páran várnak a szüleikre a kerítésnél. 

Melody szeméből kigördül egy könnycsepp, végigszánkázik az arcán, és a betonra hullik. Ekkor Liam észhez tér, megindul felé, és szorosan a karjaiba zárja. Egyetlen szót motyog, amit még én is le tudok olvasni 'Sajnálom'.

Talán ez az egyik legmeghatóbb pillanat, ahogy apa és lány szorosan kapaszkodik egymásba. Csak most fogom fel igazán, mit is jelenthetnek ők egymásnak, hiszen csak egymásra számíthatnak. 

Elindulnak az autó felé, mindketten némán beszállnak, és elindulunk haza. Mintha csak séta kocsikáznánk, olyan lassan haladunk az úton. Nemsokára leparkol a jól ismert ház előtt, mi ketten kiszállunk ő pedig elhajt.

Figyelem ahogy távolodik a Range Rover, és szép lassan elhagyja az utcát.

- Cat, mi történt? - mereszti rám zöld szemeit Melody.

- Bárcsak tudnám! - felelem. - Gyere menjünk be. - biccentek az ajtó felé, ahol Juliett vár minket, és pont annyira értetlen fejet vág, mint én.

- Azt hittem egyedül mentél Melody-ért.

- Úgy volt, de ezek szerint változott a terv. - húzom ki az egyik széket a konyhában, és leülök rá.

- Ezt hogy érted? - kérdezte összezavarodottan.

- Én oda is mentem, aztán jött valaki, akivel beszéltem, és ezek szerint Liam ősellensége.

- Ősellensége? - nevetett fel. - Neki van olyan?

- Ezek szerint van. - válaszoltam. - Behúzott neki egyet. - meséltem tovább, mire a tányér, amit épp a mosogatóba készült betenni, a padlón kötött ki. 

- Hogy mi? Liam Payne megütött valakit? - próbálta visszafojtani az előtörni készülő nevetését, de nem sikerült neki.

- Annyira nem volt vicces, Melody végignézte az egész jelenetet.

- Ó! Szegénykém, akkor, ezért volt olyan rossz kedve. - tűnődött el mire bólintottam.

- Akkor csak egy dolgot tehetek.

- Mit ? - kérdeztem 

- Egy szó: csokitorta.

- Csokitorta? Tortát akarsz sütni?

- Az mindenre gyógyír. - vigyorodott el, és nekilátott elkészíteni a süteményt.

- Akkor, amíg te itt gyógyszert gyártasz, én megnézem Melody-t. - indultam el a lépcső felé. A bejárati ajtó kinyílt, majd csukódott, de nem nagyon foglalkoztam vele. Elkezdtem lépdelni a lépcsőn, amikor az egyik fokra rosszul léptem fel, és elvesztettem az egyensúlyom. Felkészültem az esésre, de az nem következett be, mivel valaki elkapott. 

- Jobban is vigyázhatnál. - mondta majd leeresztett és ismét a saját lábaimon álltam, amik most legkevésbé sem tartottak meg. Túl közel volt hozzám, és egyre közelebb került.