Chapter Seven

Sziasztok itt lenne a hetedik rész. Ha tetszik komizni, pipálni.
Jó olvasást: ~Crystal

~Catharine~

Miután elvittem Melody-t az iskolába, úgy döntöttem még nem megyek vissza a házba, inkább sétálok egy kicsit a napsütésbe, ami meg kell mondanom mostanában egyre ritkább errefelé.

A közeli parkba mentem, ahol leültem egy padra, és néztem az embereket. Voltak, akik a telefonjuknak szentelték minden figyelmüket, vagy épp egy fényképezőgéppel örökítették meg a pillanatot. Kutyát sétáltattak, a gyerekeikkel játszottak, aktatáskákkal rohangáltak, szerelmes párok, akik egymás kezét fogva sétáltak. Én melyik csoportba tartozom? Mintha teljesen kívülálló lennék, aki nem tartozik sehova.

Az emberek közt megakadt a szemem, egy szőke hajú nőn. Nem láttam az arcát, mivel háttal állt nekem, mégis annyira ismerős volt számomra. Nemsokára megjelent mellette egy magas barna hajú férfi, akivel hosszas beszélgetésbe kezdtek. Miért is érdekel ez engem? 

Teljesen úgy éreztem magam, mint valamiféle kukkoló. 

Megcsörrent a férfi mobilja, felvette, beszélt pár szót, és visszasüllyesztette a készüléket a zsebébe. Búcsúzóul megcsókolta a nőt, és ugyanarra távozott ahonnan jött. A szőkeség megfordult, és már világossá vált honnan ismerem. Cordelia! 

Alaposan szétnézett, a tekintete találkozott az én döbbent pillantásommal. Gyorsan elfordítottam a fejem, a táskámat a vállamra vettem, és elindultam az ellenkező irányba. Reméltem, hogy nem vett észre, csak véletlenül nézett az én irányomba. Magam mögött hallottam egy pár magassarkú kopogását, de nem néztem hátra. Megszaporáztam a lépteimet. Megláttam egy kis ösvényt az út mellett, tehát arra mentem. Elbújtam az egyik vastag törzsű fa mögé, és az út felé pillantottam. 

Cordelia, pont akkor ért a kis elágazáshoz, alaposan szétnézett, majd elment. Néztem, ahogy egyre távolabb kerül tőlem, végül már eltűnt a látókörömből. Megkönnyebbülten felsóhajtottam, és csak most kezdtem felfogni, minek is voltam szemtanúja pár perce. Cordelia megcsalja Liam-et egy másik férfival, holott már a menyasszonya. Talán nem sokára össze is házasodnak, és neki van valakije. 

Lehet, hogy el kellene mondanom mit láttam, de mi van ha csak rosszul értelmeztem a történteket. Mondjuk, hogy lehetne ez félreérteni? Mindegy, akkor sem beszélhetek róla senkinek, legfőképp nem Liam-nek. Az is megtörténhetne, hogy nem hisz nekem, és kirúg amiatt, hogy ilyet állítok a menyasszonyáról. Akkor ismét munka nélkül maradok, és visszamehetek Wolverhamton-ba.

* * *

A nap további részében próbáltam elfelejteni a kis 'jelenetet' amit a parkban láttam, inkább arra koncentráltam, hogy ismét ne veszélyeztessem a saját és mások testi épségét. Elmentem Melody-ért, hazavittem, megírta a házi feladatát, leellenőriztem, megtanulta a tanulnivalóit amit holnapra kell, aztán megkért, hogy menjünk le a játszótérre. Beleegyeztem, nem árt se neki, se nekem ha több időt töltünk a friss levegőn.

Tíz perc alatt oda is értünk. Ő meglátta a barátait, odaszaladt hozzájuk, én pedig kerestem egy üres padot, és onnan figyeltem, ahogy önfeledten szórakozik a többi gyerekkel.
- Catharine? - hallottam meg a nevem. A hang irányába fordultam.
- Zac, szia. - mosolyogtam rá.
- Hogy - hogy itt?
- Csak eljöttem Melody-val. - mutattam a nevető kislányra, aki a hintában ült. - Te?
- Nick-el jöttem. - mutatott rá, egy barna hajú kisfiúra, aki a másik hintában foglalt helyet.
- Nagyon hasonlít rád.
- Igen. - halkult el a hangja. Olyan csodálattal, szeretettel, büszkeséggel mondta, amilyet eddig még nem hallottam. És nem úgy értette, hogy jó hogy, a gyereke rá hasonlít, hanem úgy, hogy olyan jó, hogy az ő fia.
Mindig is elgondolkodtatott, ha gyerekem lesz vajon én is így fogok- e beszélni a gyerekemről, valószínűleg így lesz.
- Egyébként mi is a család vezetékneve ahol dolgozol? 
- Payne.
- Payne? Liam Payne a főnököd? - olyan undorral ejtette ki ezt a nevet, hogy ha lenne ilyen kategória, biztos Oscar díjra jelölnék érte. 
- Szóval ismered. - állapítottam meg.
- Sajnos elég jól.
Pár perc kínos csönd állt be közénk. Gondoltam rá, hogy megkérdezem ,honnan ismeri, vagy miért utálja ennyire, de nem akartam. Hogy őszinte legyek féltem, hogy valami szörnyű dolgot válaszolna rá, persze lehet csak az élénk fantáziám, de ilyen esetekben minimum arra számítok, hogy megölte valakijét, vagy ilyesmi.

Mondjuk nem tudnám kinézni Liam-ből, hogy ő valaha is ártott volna valakinek, azokkal a kiskutya szemekkel, ezt képtelenség elképzelni róla.
A csöndet Zac mobilja törte.
- Mond!... - szólt bele a készülékbe. -  Mi, most?...  Úgy volt hogy a héten nálam lesz! - csattant fel. - Persze ha Adam szülei úgy döntenek meg akarják ismerni, akkor majd ugrok, hát ezt elbasztad.... Ő az én fiam is, és többet foglalkozom vele mint te... Már nem sokáig.
Idegesen nyomta ki a telefont, de az ismét megcsörrent, ezért kikapcsolta, és a zsebébe süllyesztette a készüléket.
- Baj van?
- Nem csak a mintaanya, úgy döntött, bemutatja a gyerekünket az új pasija szüleinek. Nick utálja a pasit, és nem hinném, hogy majd a sznob szülei fogják levenni a lábáról. Megbeszéltük, hogy ezen a héten nálam van, lemondtam miatta egy csomó munkát, mivel alig láthatom, erre most vigyem el neki, hát az nem fog összejönni.
- Sajnálom.
- Ugyan ez Sierra-nal mindennapos. Mindennap megtalálja a módját, hogy elvegye az életkedvemet.
- Nem lehet könnyű.
- Egy idő után hozzászoksz a kirohanásaihoz. - villantotta meg a tökéletes fogait, majd megrázta a fejét. - Nick, indulunk. - kiabált a kisfiúnak, aki aprót bólintott, és az apja felé futott. - Csak lassan. - nevetett fel.
- Ne törd össze magad hazafelé. - nézett rám, és megpróbált aggodalmas fejet vágni, de a szeme sarkában megjelenő nevetőráncok lebuktatták.
- Igyekszem. - mosolyogtam rájuk. Megfogta a kisfiú kezét, és elindultak a kijárat felé.
Pár perc múlva én is szóltam Melody-nak, hogy ideje lenne haza mennünk, amit ő annyira nem díjazott, de amikor megemlítettem, hogy elmehetnénk előtte fagyizni, egyből felcsillantak a szemei.
- Juliett nem fog örülni, hogy fagyit eszem vacsorára. - húzta el a száját.
- Hát, nem kell mindenről beszámolni neki. Lehetne a mi titkunk, mit szólsz?
- Benne vagyok. - vigyorodott el.

* * *

Az idő gyorsan eltelt ez már csak akkor tűnt fel, amikor Melody álomba merült, én becsuktam a könyvet amiből olvastam, és visszatettem a könyvespolcra. Halkan kiosontam, és becsuktam az ajtót. Lementem a lépcsőn, át a nappalin, be a konyhába. 

Kivettem a szekrényből egy poharat, és töltöttem bele vizet. A csípőmet a pultnak támasztottam, és kis kortyokban fogyasztottam a hideg folyadékot. A poharat a mosogatógépbe helyeztem, lekapcsoltam a villanyt, és már épp indultam a szobámba, amikor egy hangot hallottam az étkező felől.
- Catharine, hoznál nekem egy pohár narancslevet? - törte meg a kialakult csendet. Minden további nélkül visszamentem a konyhába, mielőtt felébreszti Melody-t.
- Viszek. - válaszoltam, mikor közelebb értem hozzá. 
Tehát visszamentem a konyhába, kinyitottam a szekrényt kivettem belőle egy poharat, aztán a hűtőből, kivettem egy doboz narancslevet. Megtöltöttem a poharat a rostos itallal, visszatettem az üveget a hűtőbe, és elindultam az étkező felé. Amint kiléptem a konyha ajtaján, nekem jött vagy inkább neki mentem, valakinek. A pohár tartalma egyenesen a fehér ingére borult. Félve néztem fel rá.
- A francba. - szitkozódott.
- Én nagyon sajnálom, nem láttalak, csak éppen... - kezdtem magyarázkodni de félbeszakított.
- Nyugalom. - emelte fel az állam, hogy a szemébe nézzek. Nem volt dühös, sem mérges, legalábbis nem láttam rajta. - Ez csak egy ing, nem dől össze a világ, oké?
- Oké. - ejtettem ki lassan a rövidke szót. A tekintetem akaratlanul is az ingére vándorolt, ami most már ragacsosan tapadt a mellkasához, ezzel megmutatva az izmos felsőtestét. Gyorsan másfele próbáltam nézni, és pont a szemeit találta meg a tekintetem. Úgy tűnt mintha magában jót mulatna azon, hogy ilyen szerencsétlen vagyok, és zavarba tudott hozni. Mert jól láthatóan zavarban voltam. Majd valahogy, mintha lelassult volna az idő körülöttünk. A tekintete az ajkaimra tévedt amik kicsit elnyíltak egymástól, és én sem tudtam nem észrevenni, hogy az ő ajkai is ugyan így tettek. A keze mintha önálló életre kelt volna, az arcomra tévedt és óvatosan végigsimított rajta. Olyan volt, mintha rajtunk kívül senki más nem lenne a világon, jelen pillanatban. Közelebb hajolt hozzám, már csak pár centiméter választott el minket, amikor egy hang átszelete a levegőt, és megtörte a varázst. 
- Catharine, csak egy pohár narancslevet kértem. Most termeszted meg a narancsokat, vagy mi a fenét csinálsz?
Egyből szétrebbentünk, még nagyobb zavarban éreztem magam, mint azelőtt.
- Akkor én megyek, és felveszek valami mást. - hadarta el, de még mindig nem mozdult.
- Én pedig feltörlöm ezt. - mutattam a ragacsos - narancsos tócsára, ami kettőnk közt volt.
- Oké.
- Oké.
Még mindig ugyanott álltunk, ennek én vetettem véget, amikor elindultam a felmosóért, mire visszaértem már Ő is eltűnt. Feltöröltem a narancslé nyomait a földről, majd visszamentem, töltöttem egy újabb pohárral a gyümölcsléből, és igyekeztem nem elvágódni a vizes padlón.
- Mi tartott ennyi ideig? - nézett rám, és nagyon úgy tűnt magyarázatot vár.
- Ha annyira sürgős volt, Ön is felállhatott volna, és hozhatott volna magának, nem?
- Kinek képzeled te magad? Csak egy kis cseléd vagy. - vetett rám lenéző pillantást.
- Tudja mit? Hívjon ahogy akar, cselédnek, vagy bárhogy, de azt ne felejtse el, hogy magának nem tartozom elszámolással, kisasszony.
- Már nem sokáig leszek kisasszony, és amint ideköltözöm, te, Marie és Jessica repültök, felfogtad?
Ez a nő egyszerűen hihetetlen. Még ő van felháborodva, amikor csak kihasználja Liam-et. A másik pedig az, hogy még Juliett és Melody nevét sem képes megjegyezni, csodálkozom, hogy az enyém megmaradt, abba a mogyorónyi agyában.
- Velem és Juliett-el bármit megtehet, talán elérheti hogy, kirúgjanak de Melody-val, a gyengébbek kedvéért elismétlem, Melody-val nem!

Chapter Six

Sziasztok! Először is szeretném megköszönni az új feliratkozókat, és a kommenteket az előző részhez, nagyon sokat jelentettek nekem. Másodszor pedig sajnálom, hogy ez a rész ilyen rövid lett, de nem volt időm a megírásához, a következőt hosszabbra írom. 

Jó olvasást: ~Crystal

~Catharine~

- Csak annyit kértem hogy ne törd össze magad.
A szavai elmentek a fülem mellet. Próbáltam felfogni a történteket.
Ha pár másodperccel később ér ide akkor az autó, ami most elhajt mellettem elütött volna.
- Jól vagy? - nézett aggodalmasan a szemembe. Aprót bólintottam, ennél több ebben a percben nem telt tőlem.
Hirtelen mintha az agyamon lenyomták volna a bekapcsoló gombot, eszembe jutott, miért is indultam el. Melody!
- Mennem kell. - próbáltam kitérni előle. Ismételten a kezem után nyúlt, és visszatartott.
- Én is arra megyek, ezek után nem kellene egyedül mászkálnod.
- Gyere, de siess. - engedtem el a kezét, és folytattam az eredeti utamat. - Hová is mész pontosan? - tereltem el a témát, a figyelmetlenségemről.
- A fiamért. - adta meg a rövid választ.
- Akkor lehet ugyanoda megyünk, mert én is. - mondtam zavartan. - Vagyis nem a te fiadért, hanem az én, illetve a kislányért, akire vigyázok. - magyaráztam. A szája féloldalas mosolyra húzódott, amivel ismét elterelte a figyelmemet, és majdnem elestem a saját lábamban.
Szóval van egy fia, és ha van egy fia, akkor a fiának nyilván van egy anyja, aki feltehetőleg a felesége. Mekkora egy lángész vagy, Catharine! Ügyesen rájössz a nyilvánvalóra. Egy ilyen jó pasi, hogy is lehetne egyedül?
- Bébiszitter vagy? Tudod pont egy bébiszittert keresek, az előző férjhez ment, és Floridába költözött.
- Igen, de ezen a téren foglalt vagyok.
- És más téren?
- Nem, más téren nem, de gondolom te igen, vagyis a fiadat nem a gólya hozta, szóval gondolom van feleséged.
- Szerencsére csak volt. - derül fel a hangja. - Nagyjából egy évig voltam házas, amíg az én drága feleségem, most már ex feleségem, úgy nem döntött, hogy lefekszik a fittneszedzőjével.
- Ó.
- Persze ha lenne kedved az összetört szívemet ápolgatni, akkor...
- Csábító ajánlat, de inkább kihagynám. - nevettem fel zavartan.
- Ilyen könnyen zavarba jössz?
- Mi? Én? Dehogy! - dadogtam.
- Igen, azt látom.
- A nevedet sem tudom.
- Mekkora egy barom vagyok! Zac Johnson.
- Nos Zac, nagyon örültem, és kösz, hogy megmentettél, de most mennem kell. - mutattam rá a kapura, ahol a diákok elkezdtek kijönni. A sok gyerek közt gyorsan kiszúrtam Melody-t, minden tiltakozása ellenére, elvettem a táskáját, és elindultunk haza.
Elmesélte, hogy ma bezsebelt pár jó jegyet, és érdekes módon többször is említette egy fiú nevét.
Amint hazaértünk gyorsan megebédeltünk, és átmentünk a nappaliba, ahol közös erővel elkezdtük megoldani a matematika házi feladatát.

Chapter Five

Sziasztok! Itt is lenne a következő rész, remélem tetszeni fog.
 Örülök, hogy páran azért még olvassátok a blogom, de
örülnék pár kommentnek is. Puszi : ~Crystal

~Catharine~

- Jó reggelt! - köszönt Liam, megfogta a szőkeség kezét, és beléptek a konyhába. A nő végignézett mindenkin, megakadt a szeme rajtam, egy lenéző pillantást vetett rám, majd a férfi felé fordult.
- Jó reggelt! - köszöntünk egyszerre, kivéve Melody-t. A kislány undorral nézett végig a szőke nőn, és makacsul összezárta az ajkait. Liam-re nézett, a tekintetük hosszas csatát vívott, végül a kislány megadóan sóhajtott.
- Jó reggelt. - nyögte ki, majd rám nézett. - Mehetünk a suliba.
- De még nem is reggeliztél. - szólt közbe Juliett.
- Már nem vagyok éhes.
A kezét nyújtotta felém, amit megfogtam, és átmentünk a nappaliba, ahol felvette a táskáját. Az előszobában felvettük a cipőnket, aztán ő magára vette a kabátját, és én is a dzsekimet.
Odakint egyből megcsapott a hűvös levegő, a telefonom kijelzőjére néztem, még csak negyed nyolc, az iskola pedig öt percre van innen.
- Mit szolnál ha bemennék a Starbucks-ba?
- Nem vagyok éhes. - tiltakozott.
- De én az vagyok, na gyere.

* * *

- Akkor hányra jöjjek érted? - tettem fel még egyszer a kérdést. Ő egy nagyot sóhajtott, és harmadszorra is elismételte nekem, hogy kettőre kell ideérnem.
Miután Melody beszaladt az iskola főbejáratán, tanácstalanul álltam a kerítésnek dőlve. Ha most rögtön visszamegyek nagy a valószínűsége, hogy összefutok Liam-el és a drágalátos barátnőjével, akinek még mindig nem tudom a nevét.
Beülhetnék valahova egy kávéra, vagy süteményre, hogy teljen az idő, de ezt már félórája Melody kíséretével megtettem.
Úgy döntöttem, inkább elsétálok a közeli parkba, és kiszellőztetem a fejem. 
Nagyot sóhajtottam, megigazítottam a táskát a vállamon, és elindultam. Lassú, kis léptekkel haladtam előre, s közben az embereket figyeltem. Voltak akik a gyerekük kezét szorongatva haladtak az iskola irányába, vagy épp a telefonjukat a fülükhöz tartva siettek valamerre. Páran aktatáskával a kezükben, magabiztos léptekkel szelték az utcákat.
Vajon én is ebbe a csoportba tudnék tartozni?
Elvégezni az egyetemet nem egy kis elhatározás, de megállni a helyedet egy állásban sokkal több munkát igényel. Sikerülne ez nekem? - tűnődtem el egy pillanatra. Ez a pillanat elég is volt ahhoz, hogy amikor a sarkon befordultam nekem ütközzön valaki, és a földön kössek ki.
- Ó, ne haragudj, nem láttalak. - kezdett szabadkozni, és a kezét nyújtotta felém. Elfogadtam a felém nyújtott végtagját, Ő pedig könnyed mozdulattal felhúzott a hideg földről.
Végignéztem rajta egy jóképű, barna hajú, kék szemű nálam pár évvel idősebb férfi volt. - Minden rendben?
- Persze. - vágtam rá gyorsan, talán túl gyorsan. Nem igazán győztem meg a heves válaszommal. - Csak kicsit elgondolkodtam, és nem figyeltem.
- Értem, hát nekem most mennem kell, mert késésben vagyok, de figyelj jobban nehogy összetörd magad. - villantotta meg a tökéletes fehér fogsorát.
- Igyekszem. - mosolyodtam el. Belenéztem a gyönyörű kék szemeibe, elraktároztam magamban a tökéletes vonásait, és már majdnem elindultam, amikor megragadta a csuklóm és visszahúzott.
- Mi a neved?
- Mindenkitől megkérdezed akit felborítasz? - húztam fel a szemöldököm.
- Te vagy az első. - vigyorgott rám.
- Catharine Watson.
- Catharine. - ejtette ki a nevem a tökéletesen metszett ajkain. Annyira jól hangzott az ő szájából. Úristen, miket beszélek? - Szép név, egy gyönyörű lányhoz. Még látjuk egymást, Catharine.

* * *

- Szóval te lennél a kutyasétáltató?

- Hogy mi? Kutyasétáltató? - kérdeztem vissza mire Ő bólintott.

Hogy lehetnék kutyasétáltató, amikor még kutyájuk sincs. Végül is tök logikus lenne, hogy felvesznek egy kutyasétáltatót, egy olyan házba, ahol egyetlen négylábú sem él. Szóval ez a nő még a közvetlen környezetére sem figyel, érdekes. - Nem, nem vagyok kutyasétáltató. Én Melody bébiszittere vagyok.

- Minek neki bébiszitter? - emelte fel kérdőn a tökéletesen ívelt szemöldökét. - Nemsokára én leszek az új anyucija, és akkor elmehet egy elit bentlakásos iskolába.

- Hogy hova?

- Ne játszd a hülyét, nagyon jól hallottad. Most viszont mennem kell mielőtt lekésném az időpontomat a fodrásznál. - hátratűrt pár szőke tincset, magára vette a kabátját, és kitipegett. Az ajtót hangosan csapta be maga után. Ez aztán a drámai kilépő, mint Szörnyella De Frász.

Most már értem, miért van mindenkinek olyan véleménye róla, hogy Ő egy elkényeztetett ribanc.

Szóval neki már tervei vannak az utánra, hogy Liam elveszi feleségül. Mint kiderült két hónapja annak, hogy megkérte a kezét.

Egyáltalán nem értem, hogy egy ilyen ember, hogy lehet együtt, egy ilyen nővel.

- Látom megismerkedtél Cordelia-val. - lépett mellém Juliett.

- Nagy élmény volt. - sóhajtottam.

- Képzelem.

- Mennyi az idő?

- Négy perc múlva kettő. - nézett az órára. Úristen, Melody!

A reggel háromszor is megkérdeztem tőle hányra kell mennem, erre kimegy a fejemből. Gratulálok Cat, ügyes vagy, nincs más dolgod, mint gondoskodni erről a kislányról, és még erre is alkalmatlan vagy!

Gyorsan magamra kaptam a cipőmet, és sietős léptekkel haladtam az iskola felé. Olyan gyorsan mentem, hogy a zebránál nem néztem körül, és felelőtlenül az úttestre léptem. Hangos dudaszóra lettem figyelmes, túl gyorsan jött ahhoz, hogy megálljon én pedig teljesen lefagytam. Egy piros autó közeledett felém. Valaki a kezemnél fogva hátrahúzott. Egy kemény mellkasba ütköztem, szinte fel sem fogtam mi történik. A szívem olyan hevesen vert, hogy azt hittem elhagyja a mellkasomat.

A karjait körém fonta, szorosan tartott mindaddig, amíg az autó el nem tűnt a látókörünkből.

Elhúzódtam tőle, a tekintetemet a megmentőmre emeltem, és ismét megláttam Őt.

Hát ismét így találkozunk

Chapter Four

~Melody~

- Kicsim, - térdelt le elém Apa. - most bemutatok neked valakit.
Aprót bólintottam, és megfogtam a kezét. Az én apró kezem teljesen elveszett, az ő hatalmas tenyerében, de majd egyszer én is megnövök.
Lassú léptekkel sétáltunk át a nappaliba, ahol Juliett állt és egy ismeretlen nő. A félelem kezdett úrrá lenni rajtam, legutóbb amikor apa bemutatott valakit, akkor megismerhettem Cordelia-t. Ha a borzasztó személyiségével, és az állandó nyafogásával nem tett volna elég rossz benyomást, akkor azzal, hogy apa menyasszony lett elnyerte ezt a díjat.

Juliett mellém sietett, és kedvesen megölelt. 

- Milyen volt a pizsiparti? - kérdezte lelkesedéssel a hangjában.

- Egész jó. - mosolyogtam rá, kissé erőltetetten. A válla felett átpillantottam, és jobban szemügyre vettem az idegent. Barna hajú, barna szemű, fiatal nő. Miután Juliett elengedett,  Ő lépett oda hozzám.

- Szia, biztos te vagy Melody. - mosolygott rám kedvesen. Felém nyújtotta a kezét, amit kicsit megráztam. - Catharine vagyok, de nyugodtan hívhatsz Cat-nek. - mutatkozott be. Látszott rajta, hogy pont olyan ideges mint én, félhetett, hogy elront valamit. Visszamosolyogtam rá, ő ismét felegyenesedett és apával kezdtek beszélni. Én a kanapéra ültem, kezembe vettem a távirányítót, és elkezdtem keresgélni a csatornák között. Végül megtaláltam amit kerestem, a kedvenc csatornámon éppen Spongyabob készítette a híres herkentyűburgereit.
- Mit gondolsz róla? - telepedett le mellém Juliett.
- Kedvesnek tűnik. - mosolyodtam el.
- Az is. - simított végig a hátamon. - Igaz én se ismerem, csupán egy napja, de biztos vagyok benne, hogy jó ember. Most pedig mesélj, milyen volt a pizsiparti? - váltott témát. 

~Catharine~

Az ébresztőórám reggel, háromnegyed hétkor jelezte, hogy ideje lenne végre kikászálódni a puha ágyból. Első utam a fürdőszobába vezetett, ahol elvégeztem a reggeli teendőimet. A szekrényemhez sétáltam, kivettem belőle egy fekete farmert, egy fehér ujjatlan felsőt, és hozzá egy farmeringet.
Lesétáltam a konyhába, ahol egyből megcsapott a frissen készített kávé illata. Juliett ismét a tűzhelynél szorgoskodott, ezúttal rántottát készített.
- Jó reggelt! - köszöntött, majd visszafordult és folytatta a tevékenységét.
- Neked is. - válaszoltam és elfojtottam egy ásítást. - Segítsek?
- Azt megköszönném. - mosolygott rám. - Kivinnéd a tányérokat, és a poharakat az étkezőbe?
- Persze, - mondtam, és a kezembe vettem a tányérokat - miért van mindenből három? - értetlenkedtem.
- Itt van a szőke plázacica is. - válaszolta gúnnyal a hangjában.
- Ó. - lepődtem meg. - Értem.
Átvittem a tányérokat, és szépen elhelyeztem az asztalon, majd visszamentem, és ugyanezt megismételtem a poharakkal, aztán az evőeszközökkel is. 
- Megyek felébresztem Melody-t. - indultam a lépcső felé.
- Nem kell, felkel ő magától is. Mindig azt hajtogatta régebben is, hogy nagylány, és ő fel tud kelni magától.
- Ezt észrevettem rajta tegnap este is. Miért akar ilyen gyorsan felnőni?
- Mert úgy érzi ez a kötelessége. - döntötte neki a hátát a falnak. - Mikor az anyja meghalt még nagyon kicsi volt, Liam teljesen kiborult, ami nem is csoda. Senkit nem engedett közel magához, kivéve a lányát. Melody úgy érzi, neki fel kell nőnie, és gondoskodnia kell kettejükről. Az anyja nyomdokaiba kell lépnie. Tudom furán hangzik, de így igaz.
- Szegény kislány, nem lehet könnyű feldolgoznia, hogy olyan korán elvesztette az édesanyját.
- Talán neki jobban megy, mint az apjának. - tűnődött Juliett. - Szerinted Miss. Tökély, miért van ebben a házban? Nem azért mert Liam szereti, csupán elviseli, azért van itt, hogy ne kelljen mindenkinek magyarázkodnia. Ha meghívják valahova, mindig felhozzák a témát, hogy hol van a felesége, de ha van mellette egy nő, akkor mindenkinek nyilvánvaló, hogy van valakije és nem kérdezősködnek. Probléma megoldva. - csapta össze a tenyerét.
- Csak ezért lenne vele?
- Mi mást látna abban a nőben, mint egy tökéletes partnert, akivel megjelenhet a fontos eseményeken.

Percekkel később, egy álmos tekintetű kislány sétált le a lépcsőn, a hátán egy rózsaszín táskával. A táskát letette a nappaliban, az egyik fotelre, és a konyhába igyekezett. 
- Jó reggelt! - köszönt álmos hangon.
- Neked is! - válaszoltuk kórusban.
- Kész a reggeli, bent van az étkezőben. 
- Most nem vagyok éhes.
- Szóval ilyen rossz lenne a főztöm? - kérdezte tettetett sértődöttséggel. - Inkább azt is letagadod, hogy éhes vagy, csak ne kelljen enned belőle? És eddig nem is szóltatok, hogy rossz szakács vagyok? Én meg azt hittem, hogy tehetséges vagyok. - törölt le egy nem létező könnycseppet, mire mindkettőnkből kitört a nevetés. - Szóval még ki is nevettek? - kérdezte, de az ő szemeinél is megjelentek a nevetőráncok. 
Mikor mindannyian lenyugodtunk Melody törte meg a kialakult csöndet.
- Na jó, talán mégis ehetek valamit.
- Akkor, mégis ehető a főztöm ? - mondta reménykedve Juliett.
- Azért ennyire ne túlozzunk. - mondta, mire a nő ajkai ismét lefele görbültek. - Csak müzlit kérek. - vigyorgott rá a kislány.
- Az a specialitásom, máris adom. - fordult meg, és levett a polcról egy doboz gabonapelyhet.
- Azt nem szeretem.
- Akkor, mit szeretne a kisasszony? - tette csípőre a kezét Jull.
- Cini Minis-t kérek.
- Akkor miért nem ezzel kezdted? - tette fel a kérdést a szőkeség. Melody csak mosolyogva megvonta a vállát. Lépteket hallottunk, így mindhárman a hang irányába fordultunk.
A jókedv, ami kialakult, egyből eltűnt, amikor mindenki egyszerre fordult az ajtó fele, és megpillantottuk Liam-et, egy szőke nővel lesétálni a lépcsőn.

Chapter Three

Itt is lenne a következő rész. Nem sok dolog történik benne, de azért remélem páran elolvassátok. Ha tetszett komizni, pipálni!
Puszi: ~Crystal

~Liam~

Amint kiszállt, beindítottam a motort, és a gázra tapostam. Fogalmam sincs miért, de a jelenléte annyira felkavar. Mintha régi sebeket tépnék fel azzal, hogy ránézek és nem tudom, miért. Csupán annyit tudok róla, amit az önéletrajzában elolvastam. Többet akarok megtudni róla! Egész úton hozzá sem szóltam pedig, ha nem az alkalmazottam lenne, millió dolgot mondtam volna neki. Jó ideje elég zárkózott vagyok, ahogy vele is az voltam, legszívesebben mégis beszéltem volna.

Megálltam az irodaház előtt, kipattantam az autóból, és odadobtam a kulcsot az épület előtt ácsingózó fiúnak, aki majd beáll vele a garázsba. Beléptem az ajtón, köszöntem a pult mögött ülő recepciós hölgynek, és a lifthez mentem. Megnyomtam a gombot, nemsokára az ajtók kinyíltak, és pár ember lépett ki rajtuk. Beszálltam, megnyomtam a harmadik emelet gombját, és a szerkezet el is indult. A második emeleten beszállt mellém egy alacsony, szemüveges, szőke lány. Talán lehetett tizenhét éves, egy mappát szorongatott a kezei közt. Biztosan egy gyakornok valamelyik irodában. A lift megérkezett a harmadik emeletre, határozott léptekkel indultam az irodám felé.

- Jó napot Mr. Payne. - köszöntött a titkárnőm.

- Samantha. - biccentettem felé.

- Mrs. Henderson nemrég érkezett, ha nem nagy baj beengedtem, hogy az irodájában várakozzon.

- Köszönöm.

Mély levegőt vettem, lenyomtam a kilincset, és kinyitottam az ajtót. A vörös hajú nő, az egyik fotelben foglalt helyet, göndör haja a vállára omlott, zöld szemeit rám emelte.

- Üdvözlöm Mrs. Henderson. - köszöntöttem udvariasan.

- Szép napot Mr. Payne. - bájolgott. Ez a nő egy válóper miatt keresett fel, körülbelül egy éve. A per állandóan csak húzódik, mert nem akarja elfogadni a férje által felajánlott, ötven-ötven százalékos vagyonmegosztást. Általában egy ügyvéd, mindig az ügyfele oldalán áll, mégis nehezen értem meg ezt a nőt. Minden pénzt a férje keresett meg egy jól menő vállalkozással, ő pedig otthon ült és reszelgette a körmeit. A férje már azt fontolgatja, hogy felajánlja a hatvan-negyven százalékos elosztást is, csak elválhasson tőle, de ez a nő többet, és többet akar. Talán örülnöm kellene, hiszen így az én munkám is eléggé kifizetődő lesz, de úgy érzem mintha nem is csinálnék semmit. Nincs ennek a nőnek szüksége rám, mert minden eddigi tárgyaláson eléggé elő adta magát, mintha annyira rossz lett volna neki az elmúlt négy év. 

- Miben állhatok a rendelkezésére, asszonyom? - ültem le az íróasztal mögött lévő székbe.

- Már nemsokára kisasszony. - javított ki.- A férjem beleegyezik, a nyolcvan - húsz százalékos felosztásba.- tért a tárgyra.

- Valóban? - csodálkoztam.

- Igen, - bólintott elégedetten - találtam valamit, amivel el tudtam érni, hogy belemenjen, de ezt hagyjuk is.

- Ebben az esetben - köszörültem meg a torkom - közös megegyezés alapján, gyorsabban végzünk az üggyel.

- Igen, és tudja, akkor már szingli leszek. - kezdte el csavargatni az egyik göndör hajszálát. - Esetleg ha lenne kedve, akkor megihatnánk valamit.

- Majd talán egyszer sort kerítünk rá. - válaszoltam. Ez a másik fő probléma ezzel a nővel, mindenkire rányomul, és gyanítom nem egyszer csalta meg már a férjét, de még így is ő lesz az, aki győztesen lép ki a házasságukból.

- Akkor azt hiszem én megyek is. - állt fel csalódottan. - Viszlát legközelebb Mr. Payne.

- Viszlát Mrs Henderson.

- Nemsokára Ms. Wood. - javított ki és kilépett az ajtón. Végre megszabadulok ettől a nőtől, legalábbis egy időre biztosan.

~Catharine~

A nyolc óra gyorsan eljött, ezt már csak akkor vettem észre, amikor beszálltam Liam autójába az anyósülésre, és bekötöttem a biztonsági övet. 

- Mivel nem olyan nagy a korkülönbség, gondoltam tegeződhetnénk. - ajánlotta fel. - Hívj csak Liam-nek, a Mr. Payne túl hivatalos, nem akarom, hogy még otthon is úgy hívjanak.

- Rendben. - mosolyodtam el halványan.

Az út további részében egyikünk sem szólt semmit, így a percek szinte órák hosszúságúra nyúltak. 

* * *

- Ez lesz a te szobád. - nyitott be az egyik ajtón.  A falak barack színűek voltak, egy hatalmas franciaágy terült el a szoba közepén, a két oldalán egy - egy éjjeliszekrénnyel.

- Remélem megfelel.

- Gyönyörű, nagyon tetszik. 

- Ennek örülök. - mosolyodott el.- Csomagolj ki nyugodtan, ott a fürdőszoba. - mutatott az ajtóra. - Ha végeztél a konyhában találsz ételt, szolgáld ki magad. Nekem most el kell mennem, Melody az egyik barátnőjénél alszik, de Juliett itt van, ha bármi problémád lenne nyugodtan fordulhatsz hozzá.
- Rendben, köszönöm.
Bólintott, majd kilépett ajtón, és gondosan becsukta maga után. Elkezdtem kicsomagolni a bőröndömből, majd amikor mindennel végeztem végszóra megkordult a hasam. Hát igen, az utolsó táplálék amit bejuttattam az a reggeli pirítós volt. Halkan kiosontam a folyosóra, ahol a sötétség uralkodott. Lassan végigsétáltam rajta, majd le a lépcsőn. A konyhából halvány fény szűrődött ki az ajtó alatt, ezek szerint nem vagyok egyedül. Odasétáltam, kinyitottam az ajtót, és beléptem a helyiségbe. A kellemes illatok egyből megcsaptak.
- Azt hittem alszol. - mosolygott rám kedvesen a szőkeség.
- Akartam is, de éhes lettem.
- Ezen könnyen segíthetünk. Szereted  a spagettit?
- Nem szeretem, imádom. - vigyorogtam rá. Hát igen, ha van egy étel, amit bármikor, bármilyen mennyiségben el tudok pusztítani, az a spagetti. 

Chapter Two

Sziasztok!

Itt is lenne az első kijavított rész, remélem még nem vesztettem el az összes olvasómat.

Ha tetszik komizni, pipálni, sokat jelentene nekem.
A következő rész vasárnap érkezik.

Jó olvasást!&Puszi: ~Crystal

~Catharine~

Reggel az esőcseppek kopogására ébredtem.  Tipikus időjárás a Brit - szigeten. 
Mivel már visszaaludni nem tudtam, ideje volt elkezdeni a napot. Az óra 7:57-et mutatott. Jellemző, amikor még aludhatnék, nem tudok.

Bementem a fürdőszobába, lezuhanyoztam, fogat mostam, megfésültem a hajam, majd kerestem egy megfelelő ruha összeállítást. Átmentem a konyhába, készítettem egy kávét és egy pirítóst, amit megkentem vajjal, majd egy tányérra helyeztem. Ezekkel a kezemben, elfoglaltam a helyem a kanapén, és valami brazil szappanoperát kezdtem nézni. Nem mintha annyira lekötött volna, ahhoz túl ideges voltam, hogy a pár veszekedésére koncentráljak, úgyis mind ugyanúgy végződik. 
Ma lesz az első napom, az új munkahelyemen, habár ma csak átbeszéljük a feladataimat, és Liam megmutatja a házat. Tartok attól, hogy a kislány nem fog szeretni, vagy elrontok valamit, és elrepül az utolsó lehetőségem is, hogy folytathassam az egyetemet.

Itt álltam a hatalmas ház előtt, a zuhogó esőben, körülbelül úgy nézhettem ki mint egy idióta, aki valamilyen égi jelre vár, hogy becsengessen-e vagy ne. Végül rászántam magam, megnyomtam a kis gombot, és szinte rögtön meg is jelent, egy nálam pár évvel idősebb szőke hajú nő.
- Te vagy Catharine? - kiabálta túl az eső zaját. Aprót bólintottam, ő pedig szélesen elmosolyodott. - Gyere nyugodtan nyitva van.
Nem is kellett többet mondania, gyors léptekkel indultam el a kapu felé ami, ahogy odaértem ki is nyitódott, majd bezárult mögöttem. Elértem a bejárati ajtóhoz, ahol a szőkeség várt engem, kedves mosollyal az arcán.
- A nevem Juliett Blake, - mutatkozott be - szerintem nyugodtan tegezhetjük egymást.
- Catharine Watson, de gondolom már tudod. - mosolyodtam el zavartan. -  Te lennél Mr. Payne...
- Mi? - kerekedtek el a szemei. - Dehogy is! - nevetett fel. - Csak a házvezetőnője vagyok.
- Értem, sajnálom csak azt hittem.
- A felesége már évekkel ezelőtt meghalt, de...
- Szép napot Catharine. - szakította félbe Mr. Payne. - Pontosan érkezett, ez egy jó pont. - mosolyodott el. - Jöjjön körbevezetem. - intett a fejével, hogy kövessem még egy utolsó pillantást vetettem Juliett-re, aki csak bólintott egyet és eltűnt az egyik ajtó mögött. Mint kiderült, az ajtó mögött a konyha található. Volt még egy fürdőszoba, egy dolgozószoba, egy hatalmas nappali és egy étkező. Felmentünk az emeletre, ahol egy szűk folyosón lépkedtünk, és megtudtam hogy ott van Liam szobája, Melody-é, valamint egy szoba Juliett-nek egy vendégszoba, és egy nekem (?).
- Ez nem volt a hirdetésben. - motyogtam zavartan.
- Talán gondot jelent?
- Nem, egyáltalán nem, csak nem gondoltam rá, hogy ide kell költöznöm.
- Értem, akkor hazaviszem, pakoljon össze és nyolcra magáért megyek, megfelel?
- Egyedül is haza tudok menni. - tiltakoztam.
- Ragaszkodom hozzá.
- Semmi szükség arra, hogy...
- Azt mondtam, hogy én viszem el és magáért megyek. - mondta ellenmondást nem tűrő hangon.
- Legyen. - sóhajtottam. Egy győzedelmes mosoly futott végig az arcán.
Lementünk a földszintre, ahol gyorsan magamra kaptam a cipőmet és a kabátomat, majd kiléptünk az ajtón. Az eső már elállt, és a nap is kezdett kibújni a felhők mögül. Liam kinyitotta a távirányítású garázsajtót, ahol három autó sorakozott fel. Elindult a fekete Range Rover irányába, intett hogy kövessem, majd mindketten beszálltunk a járműbe. Elfordította a kulcsot, a motor felbőgött és elindultunk. Lediktáltam neki a címet, és itt véget is ért a társalgásunk. Nagyjából tíz perc telt el, vagy talán annyi se, amikor megálltunk az ismerős ház előtt. Elköszöntem az újdonsült főnökömtől, és a bejárathoz siettem. Felmentem a második emeletre, elkezdtem keresni a lakáskulcsot, amit mint mindig a táskám legalján találtam meg. Betettem a zárba, elfordítottam és kinyitottam az ajtót. Összepakoltam a szükséges holmijaimat, majd két bőrönddel mentem a nappaliba. Átmentem a konyhába, készítettem egy bögre teát, majd a forró folyadékkal a kezemben letelepedtem a nappaliban lévő kanapéra. Bekapcsoltam a tévét, ahol találtam valami értelmetlen talkshowt, és arra próbáltam összpontosítani minden figyelmemet. Gondolataim mégis mindig ugyanarra terelődtek vissza. 
Mégis mit akart elmondani Juliett? 
Talán csak egy jelentéktelen információ volt, de úgy érzem mégis fontos lehetett, ha el akarta mondani.