1. Díj

Sziasztok! Ezúttal nem új résszel jelentkeztem, hanem megkaptam éltem első díját. 

Akitől kaptam a díjat: Boo Dark

Szabályok:
1. Köszönd meg a díjat, és tedd ki, hogy kitől kaptad.
2. Olvasd el annak a blogját, akitől a díjat kaptad.
3. Írj 12 dolgot az illető blogjáról.
4. Írj 12 dolgot a saját blogodról. 
5. Válaszolj a kérdésekre.
6. Tegyél fel 12 kérdést a blogoddal kapcsolatban.
7. Kommentelj annak a blogján akitől a díjat kaptad, egy fejezethez, hiszen fő a visszajelzés. Ez lehet kritika, vélemény, a fő hogy építő jellegű legyen. 
8. Cseréljetek linket.
9. Küldd tovább 12 embernek a díjat.
10. Tedd ki a "plecsnit" jól látható helyre, úgy hogy az én blogomra vezessen.

Az illető blogjáról:

1. Az első jelenetek a királyi házban játszódnak.

2. Harry Styles az egyik főszereplő.

3. Harry-nek rossz fiús karaktere van.

4. Zara karaktere Lucy Hale.

5. Zara nem szeretne belemenni egy kényszerházasságba, ezért elmenekül.
6. Harry elrabolja a lányt.

A saját blogomról :

1. Több történetem is van amit nem publikáltam, de sokkal jobban kidolgoztam mint ezt. Egyszer éjjel nem tudtam aludni, a telefonom a kezemben volt, szóval leírtam vázlatszerűen a történetet, majd az első részt, és másnap már publikáltam is. 

2. Liam és Catharine kapcsolatát nem így terveztem. Nagyjából a tizedik részben kellett volna összejönniük, és akkor egy időre Cordelia eltűnt volna a színről de, aztán meggondoltam magam.

3. Rengeteg változatom volt, de aztán mindegyiket túl sablonosnak gondoltam, és maradt ez.

4. Azt, hogy a történetet, hogy fejezem be még mindig nem tudom. Nagy PLL rajongó vagyok szóval, ahogy a sorozatban is, itt is még bármi megtörténhet.

5. A fejlécet szeretem mindig magam elkészíteni. Nem vagyok valami jó szerkesztő, de azért igyekszem elfogadhatóra csinálni.

1. Milyennek gondolod a történetet?

 - Igaz még csak pár rész van fent, de nekem nagyon tetszik. Kíváncsi leszek mit fogsz kihozni belőle, hogy Zara esetleg visszamegy a szüleihez, vagy az el rablójával marad.
2. Változtatnál a történeten? Ha igen, miért? Ha nem, miért?
- Talán csak annyit változtatnék, hogy a szökésbe beleírtam volna valami bonyodalmat, de egyébként semmi mást.
3. Szerinted Zara összefog jönni az elrablójával?
- Nagyon remélem. Kíváncsi lennék egy trónörökös, és egy 'rossz fiú' kapcsolatára.
4. Ha leírhatnád másképp a szereplőket milyennek írnád(Zara, Harry, Anna, Edward, Ryan)?

- Nem tudom. 
5. Tovább fogod olvasni a történetet?
- Igen, mindenképp.
6. Tereljem más irányba a sztorit?
- Szerintem felesleges, jó az az irány, amibe belevágtál.
7. Gyorsan vagy lassan halad a történet?
- Szerintem pont jó. Nem húzod sokáig a történéseket, és nem is olyan gyorsan halad, hogy az olvasó ne tudna lépést tartani vele.
8. Te milyennek látod/gondolod Zara szüleit?
- Ők azok a tipikus brit királyi pár. Szerintem nem Zara ellen vannak, csak nem akarnak változtatni a jól bevált dolgokon, inkább betartják azokat a bevált törvényeket, rendeleteket. Talán ezért is nem akarják eltörölni azt a bizonyos rendeletet, ami miatt a lányuk elszökik, félnek az változástól. 
9. Szerinted Zara helyesen tette, hogy elszökött?
- Igenis, meg nem is. Nagy bátorságra - vagy meggondolatlanságra -, vall az, hogy képes volt hátrahagyni mindent, az ismeretlenért, hogy normális életet élhessem. Viszont gyáva is volt, mert ilyen könnyen feladta az egészet.
10. Milyen más címet adnál a történetnek?
- 
11. Legyen több izgalom benne?
- Igen.
12. Sablonosnak találod a történetet eddig?
- Nem.
Kérdéseim a blogommal kapcsolatban: 
1. Szerinted jó tempóban halad a történet?
2. Nem találod túl sablonosnak a sztorit?
3. Szerinted a vége happy end lesz, vagy inkább valami tragédiával zárul?
4. Ha más címet kellene adnod a történetnek, mi lenne az?
5. Mi a véleményed Zac-ről?
6. Szerinted New York-ban közelebb kerülnek egymáshoz a főszereplők, vagy épp az ellenkezője?
7. Melyik szereplő számodra a legszimpatikusabb?
8. Melyik rész tetszett a legjobban?
9. Mit gondolsz a szereplőkről?
10. Ezután is fogod olvasni a blogot?
11. Szerinted mi lehetett az oka, hogy annak idején Liam lázadozni kezdett a szülei ellen?
12. Mi a véleményed a fejlécről?

Akiknek küldöm:

Stephania Raynods

Petra Vécsei

Tami-Payne

Ashley Bents

Chapter Twenty - Three

~Írói szemszög~

- Kedves utasaink itt a kapitány beszél. Nem kaptuk meg new york-i reptérre a leszállási engedélyt az időjárási viszonyok miatt, ezért Philadelphia-ban fogunk földet érni. Kérem őrizzék meg a nyugalmukat, megértésüket köszönjük. - mondta az erős amerikai akcentussal beszélő férfi. Catharine kissé feszengett a helyzet miatt, most először ült repülőn, és nem igen tudta, hogy ez most mekkora bajt jelent nekik. Attól félt, hogy a gépben nem maradt annyi üzemanyag, hogy eljussanak Philadelphia-ba, vagy az egyik motor meghibásodik, és lezuhannak. 

- Semmi baj. - nyugtatta Liam, majd rátette a kezét Catharine kezére. A lány odapillantott a férfi észhez kapott, és egyből elhúzta onnan a végtagját. Cat most Zac-vel van együtt, és ezt bármennyire is nehezére esik, tiszteletben kell tartania. Fordított esetben persze Zac nem tenné meg ugyanezt, ezt ő is tudta, de figyelmeztette magát, hogy azzal ha beleszeret a lány, azzal tönkreteszi az életét. Nem akarta újra átélni azt, amit Danielle elvesztésekor érzett, az űr ami utána maradt, sosem szűnt meg. - Nem gyakori, de megesik, hogy egy vihar miatt nem az adott városban száll le a gép. - mondta tovább, de ezt már nem azért, hogy a lány jobban érezze magát, hanem azért, hogy terelje a témát, egy ilyen kis semleges dologgal. 

A lány bólintott egyet, hogy tudomásul vette, bár még mindig hevesen dobogott a szíve, de már nem tudta volna megmondani, hogy az ijedtségtől, vagy attól, hogy Liam ennyire törődik vele. Ahogy felszálltak a repülőre, úgy kezdtek ismét úgy viselkedni mint régen. A furcsa kapcsolatukat szóba sem hozták, próbáltak egymással normálisan, kedvesen viselkedni, és ez sikerült is. 

A gép sikeresen landolt a philadelphia-i reptéren. Amikor ismét biztos talaj került a lábuk alá, már Catharine is kezdett megnyugodni. Egészen addig nyugodt is maradt, amíg rá nem jött, hogy már késő van ahhoz, hogy New York-ba utazzanak, ezt az estét muszáj lesz itt tölteniük.

- Azt hiszem keresnünk kellene egy hotelt ma éjszakára. - mondta ki Liam a szavakat, amik Cat fejében is megfogalmazódtak. Bólintott egyet kifejezve egyetértését, amit nem gondolt komolyan. Nem akart Liam-vel kettesben maradni éjszakára, de megnyugtatta a tény, hogy bizonyára nem egy szobában alszanak majd.

A reptér előtt több taxi is sorakozott, beszálltak az egyik sárga járműbe, majd Liam elmondta, hogy egy hotelben szeretnének megszállni, így a taxis ajánlott párat, majd a férfi kiválasztott egyet, ami nem volt túl messze a repülőtértől. Mindössze öt perc alatt oda is értek, rendezték a számlát, majd bementek a hatalmas épületbe.

- Jó estét miben segíthetek? - kérdezte bájosan a rövid, barna hajú recepciós hölgy.

- Két szobát szeretnénk egy éjszakára. - válaszolta Liam a nő pötyögött valamit a számítógépen, majd ismét megszólalt. 

- Sajnos már csak egy szabad szobánk van. - közölte a hírt. Liam Catharine-re pillantott, aki elkerekedett szemekkel bámulta a nőt. Egész végig azt próbálta elkerülni, hogy egy szobában kelljen töltenie az éjszakát Liam-vel, és ez bizony így lesz. A férfira nézett, feszengve, de aprót bólintott.

- Kivesszük. - válaszolta, majd megkapták a kulcsokat, és a lift fele indultak. Cat megnyomta a negyedik emelet a gombját, majd az ajtó becsukódott. Kissé szűkösnek érezte a helyet, kezdett rájönni a régi betegsége a klausztrofóbia, de legyűrte a félelmet, amikor  az ajtó ismét kinyílt, és kiléptek a folyosóra. A bőröndjeiket maguk után húzva haladtak végig a széles folyosón, majd elértek a 214-es szobához. Liam kinyitotta az ajtót, majd udvariasan félreállt, és beengedte maga előtt Cat-et. A lány szétnézett a szép szobában. Egy franciaágy terült el a szoba közepén, az északi fal mellett egy szekrénysor volt felállítva, az ággyal szemben egy televízió, a szekrényekkel szemben pedig egy hatalmas ablak, ami gyönyörű kilátást nyújtott a városra. A fal mellé húzta bőröndjét, majd elengedte a fogantyút, és az ablakhoz sétált. Igaz már sötét volt, de a fények beragyogták a várost. Az égen is feltűnt már pár csillag, ami még szebbé különlegesebbé, tette a látványt. Liam csak mosolyogva nézte, ahogy a lány csillogó szemekkel kémleli a várost. Pont mint egy kislány, aki meglát a kirakatban egy babát, ami nagyon szeretne megkapni. - gondolta magában.

Becsukta az ajtót, ami kisebb csattanással záródott be mögötte. A hangra Catharine is megfordult majd, ahogy észlelte, hogy csak az ajtó adta ki ezt a hangot, ismét kipillantott az ablakon, majd megfordult.

- Mész te először zuhanyozni, vagy menjek én? - kérdezte zavartan Liam. Bár a repülőn valamiért teljesen más volt a légkör kettejük közt, most ismét úgy viselkedtek mint, akik már legalább száz éve nem látták egymást, és zavarban vannak a másik társaságában. 

- Menj te. - válaszolta. A férfi bólintott, majd kinyitott a bőröndjét, és elővett egy fekete bokszer alsót, és egy fehér pólót. Kinyitotta az ajtót, majd belépett a fürdőbe. Cat leült az ágyra, még mindig hihetetlennek tartotta, hogy eljutott erre a gyönyörű helyre. Az ágyra pillantott, próbálta kigondolni, hogy hogyan is legyen ez az egész alvás dolog. Nem szeretett volna Liam-vel aludni, hiszen Zac most bizonyára abban a tudatban vagy, hogy ő Wolverhamton-ban van a szüleivel, nem pedig azzal a férfival, akivel a barátja nem ápol jó viszonyt. Azt hogy miért is veszhettek össze, még mindig nem tudta. Zac-től nem akarta megkérdezni, mivel tudta nem lenne valami jó téma felhozni Liam Payne-t, és ez bizonyára fordítva is így van.

Az ajtó kinyilt, Liam lépett ki rajta kissé nedves hajjal, a fehér pólóban, és a fekete bokszerben. Mielőtt elkalandozott volna, fogta a ruháit, és bement a fürdőszobába. 

Beállt a zuhany alá, a meleg víz ellazította a testét. A tenyerére tusfürdőt nyomott, majd bedörzsölte vele a testét, és továbbra is magára folytatta a kellemes meleg vizet. Elzárta a csapot, megtörölközött, majd felvette a ruhákat. A haját kiengedte, és átfésülte, majd fogat mosott, és kilépett az ajtón. Liam már az ágyban feküdt, és a tv-t kapcsolgatta. A lány megállt az ajtóban, mindenhova nézett, csak rá nem. Liam sóhajtott egyet, majd elnémította a készüléket.

- Ha neked ez ennyire kényelmetlen alhatok a földön is. - ajánlotta fel, de ő csak megrázta a fejét. Nem akarta azt, hogy Liam aludjon a földön, hiszen ő fizette a szállást, az egész utat, ezért borzalmasan nagy pofátlanság lenne, ha pont neki kellene a padlón aludnia. Azt is tudta, hogyha az mondja ő akar a földön aludni, annak a férfi nem örülne, és biztosan meg is akadályozná. Végül nem maradt más választása, lekapcsolta a villanyt, átment az ágy másik oldalára, felemelte a takarót, és bebújt a pihe - puha ágyba. Végül Liam kikapcsolta a televíziót, mivel semmi érdekeset nem talált benne. Mindketten az ellenkező irányba fordultak, Cat azért, hogy a lehető legtávolabb kerüljön Liam-től, a férfi pedig azért, hogy ne hozza kényelmetlen helyzetbe a lányt. Ez a felállás egyikőjüknek sem kedvezett, mert bár fáradtak voltak, egyikőjük sem tudott úgy helyezkedni, hogy álom jöjjön a szemére. 

- Cat, alszol? - suttogta Liam. A lány hezitált végül válaszolt.

- Nem.

- Az istenért miért viselkedünk így? - elégelte meg a helyzetet Liam. - Felnőtt emberek vagyunk, mégis úgy viselkedünk, mint valami kritikán aluli nyálas filmben. 

- Igazad van. - válaszolta a lány, majd a másik oldalra fordult, Liam is így tett, így most egymással szemben feküdtek. - Nem tudom, miért viselkedem így, egyszerűen félek.

- Mitől?

- Nem tudom. - hazudta a lány. Pontosan tudta mitől fél, mégpedig attól, hogy még igenis gyengéd érzelmek fűzik a férfihoz. 

- Ha nem mondod el, akkor nem tudok segíteni.

- Ha elmondanám se tudnál. - válaszolta a lány, majd lecsukta a szemeit, és próbált elaludni. Az álommanó most végre megtalálta őket, mivel pár perc múlva, mindketten édesen aludtak.

Boldog Szülinapot Liam James Payne!

Chapter Twenty - Two

Sziasztok! Itt is lenne az új rész, remélem tetszeni fog.
Észrevettem, hogy ismét leiratkozott valaki, aminek felettébb örülök. Mivel elég kevés visszajelzést kapok, most ez is megerősített abban, hogy valamit nem jól csinálok.  Már nem fogom feladni, akkor sem ha mind leiratkoztok, már csak azért is be fogom fejezni a blogot, hogy magamnak bebizonyítsam, hogy igenis képes vagyok rá. Nem is szaporítom a szót.
Jó olvasást! Ha tetszik komizni, pipálni.
Puszi: ~Crystal

~Catharine~

- Hogy hova? - kérdezek vissza. - Mit mondtál?

- Semmit. - hazudja, majd a másik irányba fordul, nagyot szippant a friss levegőből, mintha ezzel nyugtatná magát, majd ismét rám néz. - Azt szeretném, ha velem jönnél New York-ba. - mondja már sokkal higgadtabban. Mielőtt válaszolhatnék hozzáteszi. - Persze csak Melody miatt. Szükségem van a lányomra. Rajta kívül nem maradt senkim. - hajtja le a fejét, majd egy kósza könnycsepp is kicsordul a szeméből. A szívem majd megszakad, ahogy látom, hogy mennyire megviseli ez az egész, ami nem is csoda, hiszen melyik szülő tudná elviselni, hogy a gyereke látni sem akarja. 

- Én nem tudom. - rázom meg a fejem. Szívesen segítenék neki, elmennék vele, hogy hazahozzuk Mel-t, de fogalmam sincs, hogy Zac-nek mit mondhatnék. Elmegyek az ősellenségeddel NY-ba, ugye nincs harag? Hát ezt el is vethetem. Biztos, hogy nem hagyná, hogy Liam-vel ilyen hosszú útra menjek, és attól tartok ha elmennék, azzal a kapcsolatunkat tenném kockára. Ha viszont nem megyek, azzal Liam-nek okozok csalódást. Még sosem láttam sírni, és most jól láthatóan a könnyeivel küzd. 

- Figyelj megértem, ha nem akarsz... - kezd bele, de többször is elcsuklik a hangja. Meg kell tennem.

- Elmegyek veled. - jelentem ki határozottan. Talán soha semmit nem gondoltam még ennyire komolyan, mint ezt a két szót. Már csak két gond van, az egyik pedig Zac reakciója, de talán mégsem kellene neki elmondanom. Keresnem kell valamiféle kifogást, hogy hova utazom el pár napra. A másik probléma pedig a munkahelyem, mert igen időközben azt is szereztem. Egy kisebb boltban találtam munkát, egy kedves házaspáré az üzlet, de mivel csak pár hónapja dolgozom ott, nem hiszem, hogy ideje lenne szabadságot kivennem. - Csak van egy kis gond. - vallom be, majd ismét a körmömet kezdem piszkálni.

- Zac? - kérdezi némi gúnnyal a hangjában. 

- Mi? Te honnan? - kezdek össze vissza dadogni, majd eszembe jut a levél. - Juliett mondta? 

- Nem, én mondtam neki. - válaszolja. - Nem gondoltam, hogy komoly kapcsolata lesz valaha is, azt pedig főképp nem, hogy pont veled.

- Miért talán valami baj van velem? - kérdezem felháborodva. 

- Nem úgy gondoltam, sajnálom. Csak...

- Mindegy. Nem, nem ő a gond. Az a gondom, hogy nem hiszem, hogy a munkahelyemről elengednének. 

- Találtál állást? - kérdezi, de nem tűnik meglepettnek. Persze számíthatott is rá, hiszen fél éve mentem el innen. - Csak nem a Miller család kisboltjában? 

- Honnan tudod? 

- Én ajánlottalak be. - vallja be, nekem pedig az állam a földet súrolja. Hogy volt képes rá, hogy beleavatkozzon az életembe?

- Miért? - kérdezem. Ezt az egy szót tudom csak kinyögni. Tudott Zac-ről, a munkát titkon ő szerezte nekem, mintha kémkedett volna utánam az utóbbi hónapokban.

- Csak szerettem volna, ha megbízható embereknél dolgozol. 

- Miért? - kérdezem ismét.

- Mert nem vagy közömbös számomra. - vallja be. A szívverésem felgyorsul, furcsa melegség önti el a testemet. Hogy lehet az, hogy bármit mond, azzal képes megdobogtatni a szívemet?

- Ez már mindegy. - hazudom. Nem akarom ismét azt a furcsa játékot játszani vele, jobb lesz ha azt hiszi, hogy teljesen elfelejtettem.  Persze ha ez így lenne, nem jöttem volna ide, és bárhogy is próbálnám titkolni, ezt ő is pontosan tudja. - Szóval mikor indulunk? - terelem a témát.

- Holnapra foglalok jegyet, és beszélek a főnököddel.

- Majd beszélek én. - jelentem ki makacsul. 

- Talán jobb lenne, ha én...

- Nem! - vágok közbe. - Majd én beszélek vele.

- Figyelj, - sóhajt, majd folytatja - jobb lenne, ha beszélnél Zac-vel, és kitalálnál valamit, majd én felhívom Peter-t, és megbeszélem vele, mert bizonyára kora reggel indulunk, és még össze is kellene pakolnod. - magyarázza. Mint mindig most is igaza van. Beleegyezően bólintok, majd felállok, megigazítom a táskát a vállamon, majd esetlenül rá nézek. 

- Majd felhívlak, hogy hánykor indul a gép. - pillant rám, majd ismét a földet kezdi bámulni.

- Rendben, akkor megyek is. Majd találkozunk holnap.

- Holnap. - ismétli meg. Ismét bólintok, majd átvágok a kerten, kinyitom a kaput, majd az utcára érve elkezdek azon töprengeni, mit kellene mondanom Zac-nek. Fontos számomra, és nem akarok most ezzel ez egésszel semmit sem tönkretenni. Előveszem a telefonom, majd belépek az üzenetek közé, közben elindulok abba az irányba amerre lakom. 

" Pár napra el kell utaznom. - C"

A küldésre kattintok, majd pár perc múlva érkezik a válasz.

"Hova utazol? - Z.?"

Itt az idő, hogy döntsek igazat mondok, vagy pedig hazudok. Talán egyiket sem kell, hanem a kettő között kellene találnom egy kiskaput. Pár perc múlva rájövök a válaszra ,bepötyögőm, és elküldöm.

"Családi gondok"

Ezzel igazából nem hazudok, hiszen tényleg családi gondok akadtak, persze azt nem írtam, hogy az én családom vagy sem, tehát lényegében nem hazudok. 

"Mennyi időre mész?"

"Maximum egy hétre. Sietek vissza"

"Hiányozni fogsz. Elmennék hozzád, de nem vagyok a városban. Vigyázz magadra."

" Te is nekem. Igyekszem, ha visszajöttem felhívlak"

Visszasüllyesztem a készüléket a táskámba, és ismét a gondolataimba mélyedek.

Talán Melody nem is akar már látni. Lehet azt hiszi én is cserben hagytam, pedig nem így van, csak nem bírtam ezt a macska - egér játékot. Furcsa lesz ismét velük tölteni az időt, még akkor is, ha nem sok ideig leszek velük. Persze ha Mel visszajön, akkor többször is elmegyek hozzájuk meglátogatni, feltéve ha nem utált meg, és ő is vágyik a társaságomra. A másik dolog, ami megrémiszt, hogy találkoznom kell Liam szüleivel, akiknek még a nevét sem tudom. Sosem beszélt róluk, talán nem véletlenül. Lehet hogy nincsenek jóban, vagy csak úgy érezte ez nem tartozik rám. Persze miért is tartozna, hiszen ki voltam én neki? A lánya bébiszittere.

Chapter Twenty-One

~Catharine~

Beszállok egy taxiba, lediktálom a címet, majd az ujjaimat tördelve várom, hogy megérkezzünk. Fogalmam sem volt mit kellene mondanom, de hiába gondolkodtam ezen egész éjszaka, most sem tudom. Az autó megáll az ismerős ház előtt, kifizetem a fuvart, majd kiszállok, és becsukom az ajtót. Nem változott semmi azóta, mióta elmentem, pedig az már fél éve volt. Olyan érzés fog el, mintha csak tegnap lett volna.

Ami szokatlan az az, hogy a kapu nincs bezárva. Látom Liam egyik kocsiját a ház előtt, és mivel mindig csak egy autóval áll ki a garázsból, tudom, hogy itthon van. Bár a kapu nyitva van, inkább a csengőt választom megnyomom a kis gombot, majd várok, de semmi. Összeszedem magam, és elsétálok a bejárati ajtóig. Furcsa módon most az sincs kulcsra zárva. 

Odakint minden ugyanolyannak tűnt, ezt a ház belsejéről már nem lehet elmondani. A kanapénál pár ruha szét van dobálva, az egyik fotel, pedig fel van borulva. Látszik, hogy jó ideje nem porszívózott senki. Egyáltalán nem értem mi folyik itt, Juliett sosem hagyná, hogy ilyen rendetlenség uralkodjon a házban. Beljebb lépkedek, a konyhába megyek, ahol pizzás dobozok fekszenek a pulton, egy halomba dobálva. Pár üvegszilánk is van a csempén, de ezzel most nem foglalkozom. Az emeletről hangokat hallok, tehát arra indulok, de ezt meg is bánom. A folyosón ruhadarabok vannak szétszórva, és ezek nem csak Liam ruhái. Egy fekete csipkés melltartó hever a lábam előtt. 

Jobban teszem ha nem megyek tovább, ugyanis a hangok, és a szétdobált ruhadarabok alapján, biztos nem sakkoznak. Azonnal sarkon fordulok, és leszaladok a lépcsőn, ahogy mindig, most is szerencsém messze jár, én pedig elcsúszok az egyik fokon. Elveszítem az egyensúlyom, és hátraesek. A fájdalom élesen hasít belém, de most nem tudok foglalkozni vele. 

Már nem is tudom miért jöttem ide, jól látható, hogy itt semmi szükség rám. Egy könnycsepp folyik végig az arcomon, majd a lépcsőre hullik. Lassan feltápászkodom, megigazítom a ruhámat, és elindulok az ajtó felé. Pontosabban indulnék, ha valaki be nem lépne rajta. Liam.

- Catharine? - kérdezi bizonytalanul, majd felkapcsolja a villanyt, és a fény megtölti a szobát. - Mit keresel itt? - kérdezi nyugodt hanggal.

- Én... - kezdek bele, de egy hangos nyögés az emeletről félbeszakít. Mindketten arra kapjuk a fejünket, majd ő elkiáltja magát.

- Styles, nem megmondtam neked, hogy takarodj a házamból? 

A hangok megszűnnek, majd léptek hallatszanak, és megjelenik egy göndör hajú fiú. Mindössze egy bokszert visel, kipirult arccal, nagy vigyorral az arcán közeledik felénk. 

- Még nem találtam lakást. - válaszolja, amikor mellénk ér. - Persze nem akarok a terhedre lenni, de mivel ilyen jóban vagyunk, gondoltam még maradhatok.

- Nagyon rosszul gondoltad, haver. És ha maradni akarsz, akkor legjobb lenne, ha nem hoznád haza azokat a lányokat, akiket két pohár között ismersz meg.

A göndörke próbál komoly arcot vágni, de a gödröcskék az arcáról nem tűnnek el. Egy szőke hajú lány tipeg le a lépcsőn, majd a srác felé veszi az irányt. Egy csókot nyom az arcára, majd valamit a fülébe súg.

- Mindenképp felhívlak, Miranda. - válaszolja a göndörke.

- Kara! - válaszolja dühösen a lány, majd a válla mögé dobja a haját, és elhagyja a házat.

- Kara? - gondolkodik el. - Nem is hasonlít. - röhögi el magát.

- Megkomolyodhatnál már, Harry. - tanácsolja Liam.

- Még ráérek megkomolyodni. - válaszolja, majd felém fordul. - Harry vagyok. - vigyorog rám.

- Catharine. - válaszolom egy cseppnyi undoksággal. Azért jöttem ide, hogy beszéljek Liam-vel, de ez a Harry gyerek tönkretette. Nem hinném, hogy ezután a jelenet után képes lennék, arra a komoly beszélgetésre, amire napok óta készülök. 

- Csak nem megzavartam valamit? - vigyorodik ismét el.

- Húzz vissza a szobádba, Styles. - mutat az emeletre Liam.

- Imádom, hogy itt mindig olyan szívesen látnak. - válaszolja tetetett meghatottsággal, majd felmegy a lépcsőn, és eltűnik.

- Szóval miért jöttél? - kérdezi ismét. A fejemben nem így játszódott le ez a beszélgetés. Akkor csak ketten voltunk, és nem volt senki az emeleten, aki hallhatná. Persze nyugodtan hallhatja, hiszen nem akarok semmit mondani Juliett leveléről. Jobb lesz ha nem tudja meg, hogy elég sok információt tudtam meg, az életéről.

- Melody-ról akartam beszélni. - mondom, majd bólint egyet, és int, hogy kövessem. Leül a kertben lévő hintaágyba, én pedig helyet foglalok tőle legmesszebb.

- Mit szeretnél? 

- Hallottam hogy nem akar visszajönni. - Piszkálni kezdem a körmömön a lakkot, valahogy nem tudok a szemébe nézni, miközben beszélek. - Azért jöttem, mert esetleg beszélhetnék vele, hátha meggondolná magát.

- Szóval arra gondoltál, hogy miután elmentél, és összejöttél Zac-vel, most felhívjuk együtt Mel-t, és elbeszélgetsz vele, mintha minden a régi lenne? 

- Igen valahogy így. - suttogom magam elé. Kimondva tényleg elég nevetségesen hangzik, hogyha neki nem sikerült hat hónap alatt, akkor nekem egy telefonhívásomba kerül, és Melody máris repülőre száll.

- Akkor mondok én neked valamit. - néz a szemembe, és már én se tudom kerülni a pillantását. -  Elmentem érte New York-ba, és úgy nézett rám, mint egy idegenre. Nem akart visszajönni, nehogy belerondítson az én borzasztóan boldog kapcsolatomba. Azt hiszi már nem szeretem. Szóba sem állt velem. És te idejössz, és azt hiszed, hogy csettintesz egyet és visszajön. - Az elején szinte üvölt, aztán a végére elhalkul. Ahogy kimondja, hogy a lánya azt hiszi nem szereti, már szinte elsírja magát.

- Mégis mit csinálhatnék ezen kívül? - kérdezem kétségbeesett hangon.

- Gyere el velem New Yorkba.

Chapter Twenty

Sziasztok! Itt lenne a huszadik rész, remélem elnyeri a tetszéseteket. Még most sem döntöttem el, hogy a blog miként fejeződik be (eddig két verzióm volt rá, már három van) tehát nem tudom megmondani, hány rész van még hátra. Az már biztos, hogy tíznél nem több.
Egyre kevesebb visszajelzést kapok, nem tudom, hogy ez azért van, mert egyre rosszabb a sztorim, vagy valami más az oka. Mindenesetre szeretném felhívni a figyelmeteket a 'nem tetszik' előtt lévő rubrikára, szóval ha pocséknak találjátok, nyugodtan pipáljátok ki.
Nem is szaporítom a szót, jó olvasást! ~Crystal

~Catharine~

Bárhogy is próbálom kiűzni a rossz gondolatok a fejemből, egyszerűen nem megy. Egész nap a nappaliban ülök, és arra várok, hogy megszólaljon a kapucsengő, de ez nem történik meg. Fel - alá járkálok az apró lakásban, már vagy huszadszorra haladok el az ajtó mellett, amikor végre megszólal a telefon. Egyből lerohanok a lépcsőn, nem törődve azzal, hogy mezítláb vagyok, és nem a legjobb ötlet a hideg lépcsőn - ami tele van kosszal -, rohangálni. Kinyitom az ajtót, és meglátom Juliett-et, de most a szokásos jókedvének nyoma sincs. Mielőtt megszólalhatnék, átnyújt egy levelet, és elfut. Minden olyan gyorsan történik, de amire kinézek, már csak azt látom, hogy elfordul a sarkon. A levélre pillantok, amin a nevem áll. Becsukom magam mögött az ajtót, majd felsétálok a lépcsőn, és belépek a lakásom ajtaján. Elfordítom a kulcsot a zárban, majd leülök a fotelbe, és felnyitom a borítékot. Előhúzom belőle a szépen összehajtogatott fehér papírlapo,t és olvasni kezdem.
" Kedves Catharine. 
Sokáig gondolkodtam, hogy elmondjam-e neked mindazt, amiről jó ideje tudok, de ha ezt olvasod bizonyára nem tettem meg. Sajnálom, de nem voltam rá képes. Ha elolvastad a legjobb az lesz ha összetéped, elégeted, és ez nem tanács inkább parancs. 
Már azelőtt ismertem Liam-et, hogy elkezdtem volna nála dolgozni, de ő ezt nem tudja. Zayn és én elég sokáig együtt voltunk, így tudok egyet, s mást arról az időről, amiről sosem beszél. Amikor fiatal volt, és meggondolatlan. Lázadt a szülei ellen. Nem akart elfogadni tőlük egyetlen fontot sem, és elszökött otthonról, így került Londonba. Volt egy barátja, Caleb. Ő az, aki mindent tönkretett. Egy olyan világba vezette be, ahonnan elmehetsz, de sosem szabadulsz tőlük igazán. Akkor még élvezte az egészet, az adrenalin uralta a testét, és egy fiatal fiúnak, aki lázadni akar a világ ellen, nincs is jobb annál, minthogy bűnöző legyen, és maga mögött hagyja a régi életét. Minden jól alakult, sosem bukott le, mert a szervezet minden ügyet elsimított. Elkezdte az egyetemi tanulmányait, de nem hagyott fel ezzel, a züllött élettel. Hogy mit tett, azt inkább nem részletezném. Egészen addig jól ment minden, amíg meg nem ismert egy lányt. Danielle volt az, aki ráébresztette, hogy ezt nem folytathatja tovább, és amikor Melody megszületett, kiszállt. Nagy nehézségek árán, de kiszállt. Legalábbis azt hitte vége, de Caleb ezt nem így gondolta. Zsarolta őket, egészen addig, amíg a csapdájába mindketten be nem sétáltak, és Danielle meg nem halt. Ekkor megszűnt a fenyegetettség, mivel Caleb bosszút tudott állni a lányon, aki elvette a barátja eszét. De visszatért. Visszatért és újult erővel kezdett bele az újabb játszmájába, amiről annyit tudok, hogy vissza akarja csábítani Liam-et a csapatába. Ezért küldte el Melody-t New York-ba, és ezért kerestelek most fel. Melody nem akar visszajönni, mivel úgy hiszi, azért kellett elmennie Londonból, hogy Liam és Cordelia boldogan élhessen. Liam teljesen kikészült, és attól félek, ez lesz az a löket, ami miatt visszakerül abba világba, ahonnan megmenekült. Úgy éreztem ezt tudnod kell. Nem akarok tőled semmit sem kérni, csak azt, hogy beszélj Liam-vel. Hátha együtt valahogy haza tudnátok hozni Mel-t. De van még egy valami, vigyázz Zac Johnsonnal! Nem mindenki az, akinek látszik. - J."
Az utolsó sort még egyszer elolvasom, próbálok rájönni miért kellene vigyáznom vele, de most nem is érdekes. Ettől a sok információtól szinte felrobban a fejem. Még azt hittem én őriztem sok titkot, de ezek szerint Juliett volt az. Most már értem, miért volt aznap este Zayn olyan állapotban. Biztosan ő is ki akart szállni, de ez a bizonyos Caleb nem engedte. Mennyi mindenen mehetett végig szegény Juliett, ha ezt egészet végig magában kellett tartania, és vigyáznia, hogy senki se tudja meg, hogy mindenről tud. Talán egy normális embernek most megváltozna a véleménye Liam-ről, de nekem nem. Talán naivitásnak mondható, de ismét felcsillant előttem a remény, hogy mégsem vert át. Talán csak próbált megóvni, mint Melody-t, bár ki tudja. Persze ez engem már nem érdekelhet, mivel Zac-vel vagyok együtt, és nem vele.
Azt viszont nem értem, hogy miért akart ő annyira, a szülei ellen lázadni. Sosem mesélt róluk semmit, de ha a lányát rájuk bízta, akkor biztos nem lehetnek rossz emberek. Felvillan előttem Melody könnyes arca, ezért volt annyira elkeseredett. Talán már akkor elhatározta magában, hogy nem fog visszajönni, mert azzal csak az apja boldogságának útjába állna.
Észre sem veszem, de a könnyeim a papírra folynak elhomályosítva vele a tintát. Eszembe jut az a mondat, amit a levél elején olvastam, így még egyszer utoljára átfuttatom a tekintetem a sorokon, és elveszem a tűzhely mellől az öngyújtót, a levelet a mosogató felé emelem, és elégetem.
Szóval Danielle halála sem volt véletlen. Bár sosem beszélt róla senki, hogy történt, abban biztos lehetek, hogy nem betegség volt az okozója, és nem is egy véletlen baleset.
Liam és Zac régóta ismerték egymást, ami azt jelenti, lehet még ebből a korszakból. Az ugye nem lehet, hogy Zac is?... Nem, ez nem lehet. Biztos máshol ismerték meg egymást, és nem ebben a 'szervezetben'. A következő, ami elgondolkodtat, az Danielle és Liam kapcsolata. Az biztos,hogy nagyon szerethették egymást, és hogy Danielle egy bátor, erős nő lehetett, hiszen nem futamodott meg, amikor megtudta, hogy Liam nem hétköznapi életet él. Mennyi erő kellhet ahhoz, hogy valaki ezzel megtudjon birkózni? Bizonyára annyi, amennyi nekem sosem lesz.
Visszaülök a fotelbe, próbálom kiűzni a fejemben kavargó gondolatokat, és eldönteni ezek után, mit kellene tennem? El kellene mennem Liam-hez, és beszélni vele? Vagy úgy tenni mintha ezt a levelet sosem olvastam volna, és elfelejteni? Nem, az biztos nem menne. Ezt már végigolvastam, szóról - szóra, és ezen nem változtathatok. Ideje lenne végre egyszer összeszednem magam, legyűrni a félelmeimet, és őszintén beszélni Liam-vel. Már ha ez lehetséges.

Chapter Nineteen

Sziasztok! Egy hét kihagyás után újra itt vagyok. Tudom elég rövid lett az új rész, és nem is árul el sok mindent, hogy mi történt ebben a kis időugrásban, de a fontosabb dolgokat a következő rész(ek)re tartogatom. Erre a részre két verzióm volt, és ezt választottam, ami azt jelenti, hogy kicsit hosszabb lesz a történet, mint ahogy eredetileg terveztem. Nem is szaporítom a szót, remélem tetszeni fog. Jó olvasást!
Puszi : ~Crystal

/6 hónappal később/

~Juliett~

Ismét a kezembe veszem a telefont, és próbálom összeszedni magam. Nem hívhatom fel ilyen állapotban, előbb meg kell nyugodnom. Mély levegő, belélegez, és kifúj. 

Belépek a névjegyek közé, rányomok Catharine nevére, a fülemhez emelem a készüléket, de amikor beleszól ismét kinyomom. Ma már harmadszorra hívom, de képtelen vagyok elmondani neki, miért. Talán jobb lenne, ha kihagynám őt az egészből, legalább nem hoznám rá a frászt, de az egyik felem azt mondja joga lenne tudni. Megtámaszkodom a korlátban, olyan szorosan fogom a kezeimmel, hogy az ujjaim elfehérednek. Elszámolok magamban tízig, majd újra hívom. Kicseng, és pár másodperc múlva fel is veszi.

- Befejeznéd már a hívogatást. - hallom meg a vonal túlsó végéről az ingerült hangját. - Fogalmam sincs ki vagy, de...

- Cat, én vagyok. - szakítom félbe. - Én vagyok Juliett.

- Te hívogattál egész nap? - A hangja már sokkal halkabb, inkább meglepett, mint dühös. 

- Sajnálom én csak, csak... - dadogtam, majd mély levegőt vettem, és folytattam. - Beszélnünk kell, fontos.

- Rendben. Mikor?

- Holnap. Elmegyek hozzád. - zártam rövidre, majd bontottam a vonalat. Nem tudom, hogy fogom neki elmondani mindazt, amit tudok, és még mindig jobb ötletnek tartom hallgatni, vagy csak részben elmondani a történteket.

~Catharine~

Még pár másodpercig a készülékre meredek, majd visszateszem az éjjeli szekrényre, és visszadőlök az ágyba. Végre szombat van, ami azt jelentené, hogy gond nélkül pihenhetek, erre felhív Juliett ilyen zaklatott állapotban. Fogalmam sincs mi történhetett, de azt, hogy megnyerte a lottót, biztosan kizárhatom a lehetséges indokokból. Remélem nem Liam-vel, vagy Melody-val történt valami baj. Már jó ideje nem hallottam felőlük semmit, egyikőjük sem keresett, ahogy Juliett sem, egészen a mai napig. Az oldalamra fordulok, ahol Zac békésen alszik. Szerencsére nem ébresztette fel a mobilom, bár őt elég nehéz felébreszteni. Az arcán pár napos borosta pihen, a mellkasa egyenletesen emelkedik, és süllyed. A szempillái kissé megrebbennek, és innen tudom, hogy ébren van. Apró mosoly kúszik a számra, és már teljesen el is felejtem az előbbi hívást.

- Nem tudok aludni, ha nyál csorgatva bámulsz. - motyogja csukott szemmel. 

- Hát el is mehetek. - mondom tetetett sértődöttséggel. Úgy teszek mintha fel akarnék állni, ő pedig a derekamnál fogva visszahúz, és a csípőjére ültet. Lehúz magához, pár másodpercig édes csókban forrunk össze, majd elenged. 

- Kivel beszéltél? 

- Csak a húgommal. - hazudom. Bármennyire is szeretném, nem mondhatom el neki, hogy Juliett-tel beszéltem, mivel Liam-vel esküdt ellenségek, és biztos nem ugrálna örömében, ha megtudná. Aprót bólint, majd változtat a helyzetünkön, és most én kerülök alulra. Nyelve utat tör a számba, a keze felsiklik az oldalamon, majd elválik tőlem, és a nyakamat kezdi beborítani apróbb csókokkal.

- Ehhez hozzá tudnék szokni. - mormolom alig hallhatóan.

- Ha itt laknál, akkor minden reggelt így tölthetnénk. 

- Én még nem állok erre készen. - rázom meg a fejem. Nagy lépés lenne az összeköltözés úgy, hogy még mindig kételyeim vannak afelől, hogy szerelmes vagyok belé. Az elején még úgy gondoltam, hogy ez meg fog változni, de ez a telefonhívás eszembe juttatta Liam-et, akiről jó ideje nem hallottam, és kezdtem elfelejteni. 

Egy óra múlva már felöltözve állok az ajtóban, és várom, hogy Zac is elkészüljön, és végre indulhassunk. Felveszi a kocsikulcsot a pultról, megpörgeti az ujjai közt, majd apró csókot nyom a homlokomra, és elhagyjuk a házat. Az autónál kinyitja előttem az ajtót, beszállok, majd be is csukja. Az autó csendjét Ellie Goulding hangja tölti ki. Megérkezünk a házhoz, ahol eddig még csak kétszer jártam, és ahogy eddig, most is tartok egy kicsit a szüleitől, pedig mindig kedvesek voltak velem, talán túlzottan is. Biztató mosolyt küld felém, majd mindketten kiszállunk.

Az egész látogatás alatt Liam jár a fejemben, és egyre jobban maga alá kerít a kétségbeesés. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy vele történt valami. 

Sziasztok!
Most nem az új résszel jelentkezem. mivel egész nap nem voltam itthon. és vendégeink is vannak. Most értem haza. hulla fáradt vagyok. szóval sem erőm. sem kedvem nincs ahhoz. hogy átjavítsam a részt.
Csütörtökönön sem biztos. hogy tudom hozni. de vasárnap már mindenképpen fent lesz az új rész.
Remélem megértitek. Puszi: ~Crystal

Chapter Eighteen

Sziasztok! Hát elérkeztünk a tizennyolcadik fejezethez. Úgy terveztem, hogy huszonöt rész lesz + epilógus, de eszembe jutott még valami, amit beleírhatnék a történetbe, szóval még nem tudom mi lesz.
Köszönöm az újabb feliratkozásokat, a kommenteket és a pipákat. Remélem tetszeni fog a rész, bár szinte semmi érdekes nem történik benne. Elég unalmasnak találtam, de nem tudtam többet kihozni belőle.
Köszönöm, hogy itt vagytok velem és olvassátok.
Puszi: ~Crystal

 ~Catharine~

A falhoz nyomott, nyelve vadul tört utat a számba, még sosem csókolt így. Ilyen hevesen, ilyen szenvedélyesen. Mindkét kezem a mellkasára tettem, és eltoltam magamtól. Nem akarom, hogy továbbra is szórakozzon velem. A játéknak vége.

- Azt hittem... - kezdett bele a magyarázkodásba, de félbeszakítottam.

- Mit? Azt, hogy kedvedre szórakozhatsz velem? Mint amikor elmentél, hogy szakíts Cordelia-val, és úgy jöttél vissza, hogy kitűztétek az esküvő dátumát? Nem, nem hagyom többé magam. Elegem van abból hogy azt hiszed szórakozhatsz az érzéseimmel. - ordítottam magamból kikelve. 

- Én nem... - nyökögte, de ismét nem hagytam hogy folytassa.

- Csak vigyél vissza. - suttogtam. Aprót bólintott, majd amerre jöttünk, arra távoztunk is. Nem gondoltam volna, hogyha fellépek ellene, ha kimondom, amit akarok, akkor sikerrel járok, eddig azért nem tettem meg, mert a főnököm volt és kiemelném, csak volt. Most, hogy Melody elment, semmi szükség a szolgálataimra. Már nem kell magamba fojtanom a véleményemet, elmondhatom szabadon, mert nem függök tőle, többé már nem. 

Az autóban síri csend honol, aminek most kivételesen örülök, és büszke vagyok magamra, hogy végre elmondtam, amit akartam. Ha visszaértünk összeszedem a cuccaimat, és vissza költözöm abba a lakásba, amit a szüleim vettek. Keresnem kell valami állást, amivel szerzek annyi pénzt, hogy egy fél évet egyben ki tudjak fizetni, az lenne a legjobb, ha utána részmunkaidőben is dolgozhatnék ott.  Persze kicsit előreszaladtam, de nem baj az ha az ember a saját kezébe veszi az életét. 

- Kérhetek egy valamit? - kérdezte, de a szemét nem vette le az útról.

- Mi lenne az? - mondtam közömbösséget színlelve.

- Melody pont a szülinapjára fog hazaérni, és biztos szeretne látni, tehát lehetne szó arról, hogy eljössz?

- Igen, nem akarom megbántani őt. - feleltem.

- Köszönöm. - suttogta, alig hallhatóan. Ezt a szót se sokszor hallani az ő szájából, és bármennyire is tiltakozik ellene az agyam, a szívem majdnem elolvad ettől a szótól. Nem értem miért, hiszen nem azt mondta, hogy szeret vagy ilyesmi, csupán udvarias akart lenni.

Megérkezünk a ház elé, kipattanok az autóból, és az emeltre rohanok. Feltépem a szobám ajtaját, majd előveszem a bőröndöm, és belepakolom az összes holmit, amivel idejöttem. Emlékszem aznap mennyire féltem, hogy elrontok valamit, csak pár dolgot pakoltam be, arra számítottam, hogy már este elküldenek. Apró mosoly kúszik az ajkaimra, majd pakolok tovább. Fél óra múlva már mindent becsomagoltam, végignézek a szobán, ahol egy hónapot töltöttem el. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem fog hiányozni ez a ház, de egyben hatalmas súly is kerül le a vállamról, amikor beszállok a taxiba, lediktálom a címet és elhagyom a környéket. Juliett-től sem búcsúztam el, de nem akartam megnehezíteni, hogy elmenjek. Persze nem leszek olyan távol tőle, hiszen Londonban maradok. 

A taxi megérkezik a jól ismert ház elé, kifizetem a fuvart, majd kiszedem a bőröndömet a csomagtartóból, előkeresem a kulcsaimat és felsétálok a harmadik emeletre. A dolgomat csak megnehezíti, hogy a lift jelenleg nem üzemel, de nagy nehezen felszenvedem magam a harmadikra. A kulcsot a zárba helyezem, majd elfordítom, és belököm az ajtót. Furcsa ide visszatérni, mióta elmentem, azóta errefelé sem jártam. Behúzom a bőröndöt a szobámba, majd visszamegyek, és bezárom az ajtót. Kinyitom az ablakokat, hogy ne legyen ilyen állott a levegő, aztán előveszem a porszívót, és neki állok takarítani.
Sokkal szabadabbnak érzem magam, mint pár órával ezelőtt, már nem érzem azt a mázsás súlyt a vállamon. Annyi minden történt mióta odamentem. Megismerkedtem Zac-vel, megláttam Cordelia-t azzal a másik férfival a parkban, elkezdtem gyengéd érzelmeket táplálni Liam felé, elmentem Zac-vel vacsorára, aztán mikor hazamentem azt mondta szakít a menyasszonyával, de mégsem tette, bejelentették, hogy hamarosan megházasodnak, és a hír hallatán eltűnt Melody. Amikor Liam kisétált vele már nem ketten, hanem hárman voltak, mivel valahol a magas vaskapu mögött, felszedte Zayn-t is, akit elvitt a házába. Megláttam Zayn-t és Juliett-et, aztán Liam bejelentette, hogy elküldi a lányát New York-ba. Én pedig életemben először kimondtam azt, amit gondoltam összepakoltam, és eljöttem. Ott is maradhattam volna, hiszen Liam nem akart elküldeni, de ha ott maradok, akkor csak tovább szórakozik velem, és ebből elég. Elegem van, hogy csak hiteget, és nem tesz semmit. Nem változtat semmit, és nem azért mert nem tud, hanem mert nem akar.

~Liam~

Melody-t messzire küldtem, hogy ne essen semmi baja. Nem kockáztathattam, hogy még egyszer annak a szemétládának a karmaiba kerüljön. Azt hittem így valamivel könnyebb lesz. Nem akartam, hogy Catharine elmenjen, de mégsem állítottam meg. Nem tehettem, hiszen két hónap múlva el kell vennem Cordelia-t, vagy mindenről kitálal. Fogalmam sincs, hogy honnan tudhatott meg ennyi információt, mert abból, hogy 'Vannak kapcsolataim' nem sok dolog derül ki. Mindig úgy tekintettem rá, mint egy nőre, akivel jó párost alkotunk, most pedig mintha már nem ugyanaz lenne, akit megismertem. Máskor is nyávogott, és hisztizett, de eddig soha nem fenyegetett meg, és vagy nemrég szerezte meg az információkat rólam, vagy pedig egy bizonyos végső esetre tartogatta. Mindvégig tudtam, hogy nehéz lesz szakítani vele de, hogy ennyire meg tud fenyegetni, azt álmomban sem gondoltam.

Teljesen egyedül maradtam, ugyanis a menyasszonyom nem igazán számít jó társaságnak, és Juliett is itt hagyott. Amikor megtudta, hogy Catharine elment, úgy beszélt velem mint még soha. Engem hibáztatott minden miatt, és a szavaiból azt szűrtem le, hogy ő mindenről tud. Ennek pedig kereken egy hete. Zayn még mindig a házamban tanyázik, és ahogy elnézem nem is tervezi, hogy elmegy. Ezt nem is bánom, mert legalább ő még mellettem marad.
Beszállok az autómba, mivel Juliett lelépett, muszáj lesz valami élelmiszer vásárolnom, ha csak nem akarunk éhen halni. Bekötöm a biztonsági övet, elfordítom a kulcsot, és elindulok a legközelebbi szupermarket felé.
Mondanom sem kell, hogy nem gyakran járok bevásárolni, tehát amikor a bevásárló kocsit magam előtt tolva belépek az üzletbe, és végignézek a sorokon, teljesen elveszettnek érzem magam.
Egy rendes ételt nem tudok elkészíteni, azt sem tudom, milyen termékeket kellene vásárolnom. Az első soron végigtolom a kocsit, mások olyan rutinosan járkálnak a boltban, hogy már kezdem kínosan érezni magam. Talán öt éve járhattam utoljára szupermarketben, akkor is csak valamiért beugrottam, most pedig be kellene vásárolnom úgy, hogy fogalmam sincs mit kellene vennem. Elérek a fagyasztott ételekig, elveszek pár pizzát, és két doboz lasagne-t. A zöldséges pultnál is szedek mindenből, amiről úgy gondolom szükségem lehet rá, majd a gyümölcsöknél is így teszek. Elérek az édességekig, egy csomó egészségtelen dolgot beledobálok a bevásárlókocsiba, majd még összeszedek pár dolgot. Összességében egész jól megoldottam, legalábbis azt hiszem. Ahogy végignézek a szerzeményeimen, már nem ezt gondolom, semmi normális ételt nem vettem, csupán olyanokat, amit vagy a sütőben, vagy a mikróban gyorsan meg lehet csinálni. Kifizetem amiket összeszedtem, majd bepakolok a kocsimba, és haza megyek. Kiveszek pár szatyrot a hátsó ülésről, ahogy az ajtóhoz érek, az ki is nyílik, és Zayn csodálkozva néz rám.
- Azt ne mond, hogy te vásároltál be. - gúnyolódik, és alig tudja visszafojtani a nevetését.
- Fogd be! - förmedek rá. Nem akarok így viselkedni vele, de egyszerűen nem tudok máshogy hozzászólni az emberekhez. - Bocs. - nyögöm ki. Nem kell még őt is elmarnom magam mellől, mert akkor biztos időnap előtt megbolondulok. Az irodába se mentem be már három napja, ugyanis amikor bementem, és az emberekkel nem tudtam normálisan kommunikálni, két ügyfelemet is elvesztettem. Már csak az hiányzik, hogy miután a magánéletemet elbasztam, még a karrieremet is tönkretegyem.
- Behozok én is pár cuccot. - ajánlja fel, és el is tűnik. Bemegyek a konyhába, és a pultra helyezem az élelmiszereket. Olyan üresnek tűnik minden. Máskor Juliett mindig itt tevékenykedett, és bár néha nagyon idegesített az állandó fecsegése, most szívesen meghallgatnám a mondandóját. Hosszú éveken keresztül dolgozott nekem, és most valószínűleg már talált egy sokkal jobb helyet. Máskor Melody is itt ülne, és rajzolna, vagy esetleg színezne egy kifestőt, de őt is elküldtem jó messze tőlem, jó messze a gondoktól. 

Chapter Seventeen

~Catharine~

Az ajtó csapódására kaptuk fel a fejünket, mind a négyen arra néztünk, Liam viharzott be a konyhába, hátát a falnak döntötte, és hosszasan sóhajtott. Melody-ra nézett, aki édesen mosolygott rá, az ő szeméből pedig kigördült egy könnycsepp.
- Melody, gyere ide kérlek.
A kislány leugrott a székről, és egyenesen az apja karjaiba vetette magát. Liam felemelte, és felültette a konyhapultra.
- Kicsim, el kell menned egy kis időre. - nézett a szemeibe. A kislány homlokán összefutottak a ráncok, értetlenül bámult az apjára. - Beírattalak egy magániskolába, New Yorkba. Oda fogsz költözni a nagyiékhoz.
Melody arcán is útnak indult egy kósza könnycsepp, amit Liam le is törölt.
- Ne légy szomorú, ez egy kirándulás féle, pár hónap múlva visszajöhetsz.
- Miért? - hüppögte.
- Ez bonyolult, de így lesz jó, higgy nekem.
- Nem akarok elmenni, apa. Veletek akarok maradni. Már nem szeretsz?
- Hogy mondhatsz ilyet? A világon mindennél jobban szeretlek, és ezt épp azért teszem.
- Rossz voltam?
- Nem voltál rossz - nyugtatta - jobb gyereket nem is kívánhatnék nálad.- simított végig az arcán. - Ez nem büntetés, csak hiányolnak a nagyiék is, én pedig üzleti útra megyek, nem vihetlek magammal.
- De, - kezdett tiltakozásba, de Liam megrázta a fejét így elhallgatott.
- Catharine, légyszíves pakolj össze pár ruhát a lányomnak.
- Megyek. - válaszoltam teljes sokkban. Nem értem mire fel ez a sietség, tegnap még ilyesmiről szó sem volt, ma pedig hazaér, és közli a lányával, hogy el kell mennie a világ másik végére. Ha Melody elmegy, nyilván nekem is mennem kell, ehhez kétség sem fér. Talán pont ezért teszi. Azt akarja, hogy menjek el, és ezért elküldi Melody-t, hogy nyilvánvaló legyen számomra, nekem is el kell hagynom ezt a házat. 
Előhúztam az ágy alól a nagy rózsaszín bőröndöt, majd elkezdtem a szekrényből kiszedni a szükséges ruhákat. A hajtogatással nem kellett bajlódnom, mivel Juliett tökéletesen összehajtva teszi a ruhákat a szekrénybe. Bepakoltam pár cipőjét is, majd az ágyán lévő plüssmackót, ami nélkül nem tud aludni. Végignéztem még egyszer a szobán, akaratlanul is megakadt a szemem az éjjeli szekrényen lévő fotón. Liam, Danielle és Melody. A két felnőtt arcán boldog, büszke mosoly, a kislány pedig békésen alszik az édesanyja karjaiban. Alig lehetett pár hónapos. Kicsit haboztam, majd eszembe jutott, hogy lefekvés előtt mindig nézegeti. Úgy döntöttem ez is a bőröndbe kerül. Behúztam a cipzárt, majd elindultam a bőrönddel a nappaliba. Most már Melody az ajtó előtt állt, indulásra készen. A szemei vörösek voltak a sírástól, de már nem könnyezett. Liam sétált ki a konyhából, kocsikulccsal a kezében. 
- Catharine, velünk jössz? - nézett rám.
Bólintottam, majd a fogasról levettem a kabátom és belebújtam. Megfogtam Melody apró kezét és elindultunk az autóhoz. Beültem vele együtt hátra, csatlakozott hozzánk Juliett is, majd miután mindhárman becsatoltuk magunkat, Liam is beszállt. Ezek szerint Zayn jobbnak látta, ha nem tart velünk.
Negyed óra múlva már a reptéren szálltunk ki a kocsiból. Egy szőke hajú stewardess, és egy öltönyös férfi várt minket. 
- Melody, ők itt Lauren, - mutatott a nőre, aki kedvesen mosolygott ránk - és Barney. - biccentett a barna hajú, barna szemű férfi felé, aki kifejezéstelen arccal nézett ránk. - Velük fogsz New York-ba utazni.
- Nem akarok New Yorkba menni. - szipogta. A könnycseppek, amit eddig visszatartott most ismét megjelentek az arcán. 
- Észre sem veszed majd, és itthon leszel. - nyugtatgatta, de a szavait még saját maga sem hitte.
A kislány beletörődve bólintott. Elindult felém, én pedig leguggoltam elé.
- Ne sírj. - töröltem le egy könnycseppet. - Biztos tetszeni fog New York, és a nagyszüleid is biztos nagyon kedvesek.
- Rossz voltam?
- Dehogy voltál rossz. - mosolyodtam el halványan.
- Szeretlek Cat, hiányozni fogsz. 
- Én is szeretlek, nagyon. - öleltem át. - Vigyázz magadra. - suttogtam.
- Mr. Payne indulnunk kell. - köszörülte meg a torkát Barney.
- Egy perc. 
Melody Juliett-hez sétált, őt is megölelte, majd az apjára nézett és tanácstalanul elé lépett. Liam leguggolt elé, valamit belesúgott a fülébe, amitől halványan elmosolyodott. Megölelték egymást, majd Lauren megfogta a kislány kezét, Barney a rózsaszín bőrönd fogantyúját, amit viccesnek találnék, ha nem ebben a helyzetben lennénk itt. Átlépték az üvegajtót, aztán elvegyültek a tömegben.
Pár percig még ott álltunk, majd Liam bejelentette, hogy ideje haza menni. Juliett most előre ült, én pedig hátra. Az út néma csendben telt, ami elég szokatlan mivel Jul állandóan fecseg, de most ő is csak ült, és bámulta a mellettünk elsuhanó tájat. Amint megérkezünk Juliett kiszáll, de amikor én is ki akarom nyitni az ajtót Liam megakadályoz. 
- Catharine, várj! - állít meg. - Nekünk még van egy kis dolgunk, maradj itt kérlek. 
Aprót bólintok, majd ő újból beindítja az autót. Fogalmam sincs hova megyünk, de amikor egy tábla azt jelzi, hogy elhagytuk Londont kissé bepánikolok. 
- Ho.. hova megyünk? - dadogom, de mintha meg sem hallaná halad tovább az úti célja felé. London után pár kilóméterrel lefordult egy keskeny útra. Egy erdőn hajtott át, néhol volt pár kisebb rét, de inkább a fák domináltak.
Öt - hat perc múlva, letértünk a kavicsos útról, ismét a betonon gurultunk. Egy hatalmas vaskapu állja az utunkat, ami nemsokára kinyílt. Liam behajtott rajta, és elénk tárult egy hatalmas épület. Mondhatni olyan volt, mint egy kastély.
- Miért jöttünk ide? - kérdezem teljesen összezavarodva.
- Csak te jöttél ide.- válaszolta határozottan.
- Mi?
- Van pár elintéznivalóm Londonban, el kell mennem, de ígérem visszajövök pár nap múlva.
- Nem hagyhatsz itt. - tiltakoztam.
- Sajnálom, de a te érdekedben teszem.
- Nem értem. - ingattam a fejem jobbra - balra.
- Később megérted. - nézett a szemembe. - Gyere! - megfogta a kezem, majd bevezetett a kétszárnyú ajtón.
- Mr. Payne. - jelent meg egy nő mellettünk.
- Előkészítették amit megbeszéltünk?
- Természetesen uram. - felelte a nő kedvesen. Szőke hajú, szemüveges, középkorú nő.
- Catharine, ő itt Mrs. Mitchell.
- Üdv. - nyögtem ki. A nő kedvesen mosolygott rám, majd eltűnt az egyik ajtó mögött.
- Körbevezetlek.
Beléptünk egy hatalmas nappaliba, aminek a közepén egy zongora állt. Egy kandalló is helyet foglalt benne, amiben halkan ropogott a tűz, előtte pedig egy kanapé terpeszkedett két fotellel. Felvezetett a lépcsőn, majd benyitott egy szobába.
- Ez lesz a te szobád. - nyitott be az első ajtón. Milyen déjá vu, annak idején szintén így vezetett be, a nekem szánt helyiségbe. Ha már itt tartunk, kísértetiesen hasonlít ez a szoba, arra ami a Londoni házában található.
- Nem hagyhatsz itt. - ismételtem meg az előbbi mondatom. - Azt sem tudom hol vagyok, azt sem tudom kik ezek az emberek. Vissza akarok menni Londonba, és esküszöm soha többé nem fogsz látni. Most, hogy Melody elment, nincs semmi okod, hogy továbbra is alkalmazz, csak vigyél vissza, kérlek. - az utolsó szót már szinte könyörögve mondtam ki. A hajába túrt, hosszan kifújta a levegőt, láttam, hogy erősen gondolkodik mit kellene tennie aztán, amikor rájött teljesen ledöbbentem.