Chapter Twenty

Sziasztok! Itt lenne a huszadik rész, remélem elnyeri a tetszéseteket. Még most sem döntöttem el, hogy a blog miként fejeződik be (eddig két verzióm volt rá, már három van) tehát nem tudom megmondani, hány rész van még hátra. Az már biztos, hogy tíznél nem több.
Egyre kevesebb visszajelzést kapok, nem tudom, hogy ez azért van, mert egyre rosszabb a sztorim, vagy valami más az oka. Mindenesetre szeretném felhívni a figyelmeteket a 'nem tetszik' előtt lévő rubrikára, szóval ha pocséknak találjátok, nyugodtan pipáljátok ki.
Nem is szaporítom a szót, jó olvasást! ~Crystal

~Catharine~

Bárhogy is próbálom kiűzni a rossz gondolatok a fejemből, egyszerűen nem megy. Egész nap a nappaliban ülök, és arra várok, hogy megszólaljon a kapucsengő, de ez nem történik meg. Fel - alá járkálok az apró lakásban, már vagy huszadszorra haladok el az ajtó mellett, amikor végre megszólal a telefon. Egyből lerohanok a lépcsőn, nem törődve azzal, hogy mezítláb vagyok, és nem a legjobb ötlet a hideg lépcsőn - ami tele van kosszal -, rohangálni. Kinyitom az ajtót, és meglátom Juliett-et, de most a szokásos jókedvének nyoma sincs. Mielőtt megszólalhatnék, átnyújt egy levelet, és elfut. Minden olyan gyorsan történik, de amire kinézek, már csak azt látom, hogy elfordul a sarkon. A levélre pillantok, amin a nevem áll. Becsukom magam mögött az ajtót, majd felsétálok a lépcsőn, és belépek a lakásom ajtaján. Elfordítom a kulcsot a zárban, majd leülök a fotelbe, és felnyitom a borítékot. Előhúzom belőle a szépen összehajtogatott fehér papírlapo,t és olvasni kezdem.
" Kedves Catharine. 
Sokáig gondolkodtam, hogy elmondjam-e neked mindazt, amiről jó ideje tudok, de ha ezt olvasod bizonyára nem tettem meg. Sajnálom, de nem voltam rá képes. Ha elolvastad a legjobb az lesz ha összetéped, elégeted, és ez nem tanács inkább parancs. 
Már azelőtt ismertem Liam-et, hogy elkezdtem volna nála dolgozni, de ő ezt nem tudja. Zayn és én elég sokáig együtt voltunk, így tudok egyet, s mást arról az időről, amiről sosem beszél. Amikor fiatal volt, és meggondolatlan. Lázadt a szülei ellen. Nem akart elfogadni tőlük egyetlen fontot sem, és elszökött otthonról, így került Londonba. Volt egy barátja, Caleb. Ő az, aki mindent tönkretett. Egy olyan világba vezette be, ahonnan elmehetsz, de sosem szabadulsz tőlük igazán. Akkor még élvezte az egészet, az adrenalin uralta a testét, és egy fiatal fiúnak, aki lázadni akar a világ ellen, nincs is jobb annál, minthogy bűnöző legyen, és maga mögött hagyja a régi életét. Minden jól alakult, sosem bukott le, mert a szervezet minden ügyet elsimított. Elkezdte az egyetemi tanulmányait, de nem hagyott fel ezzel, a züllött élettel. Hogy mit tett, azt inkább nem részletezném. Egészen addig jól ment minden, amíg meg nem ismert egy lányt. Danielle volt az, aki ráébresztette, hogy ezt nem folytathatja tovább, és amikor Melody megszületett, kiszállt. Nagy nehézségek árán, de kiszállt. Legalábbis azt hitte vége, de Caleb ezt nem így gondolta. Zsarolta őket, egészen addig, amíg a csapdájába mindketten be nem sétáltak, és Danielle meg nem halt. Ekkor megszűnt a fenyegetettség, mivel Caleb bosszút tudott állni a lányon, aki elvette a barátja eszét. De visszatért. Visszatért és újult erővel kezdett bele az újabb játszmájába, amiről annyit tudok, hogy vissza akarja csábítani Liam-et a csapatába. Ezért küldte el Melody-t New York-ba, és ezért kerestelek most fel. Melody nem akar visszajönni, mivel úgy hiszi, azért kellett elmennie Londonból, hogy Liam és Cordelia boldogan élhessen. Liam teljesen kikészült, és attól félek, ez lesz az a löket, ami miatt visszakerül abba világba, ahonnan megmenekült. Úgy éreztem ezt tudnod kell. Nem akarok tőled semmit sem kérni, csak azt, hogy beszélj Liam-vel. Hátha együtt valahogy haza tudnátok hozni Mel-t. De van még egy valami, vigyázz Zac Johnsonnal! Nem mindenki az, akinek látszik. - J."
Az utolsó sort még egyszer elolvasom, próbálok rájönni miért kellene vigyáznom vele, de most nem is érdekes. Ettől a sok információtól szinte felrobban a fejem. Még azt hittem én őriztem sok titkot, de ezek szerint Juliett volt az. Most már értem, miért volt aznap este Zayn olyan állapotban. Biztosan ő is ki akart szállni, de ez a bizonyos Caleb nem engedte. Mennyi mindenen mehetett végig szegény Juliett, ha ezt egészet végig magában kellett tartania, és vigyáznia, hogy senki se tudja meg, hogy mindenről tud. Talán egy normális embernek most megváltozna a véleménye Liam-ről, de nekem nem. Talán naivitásnak mondható, de ismét felcsillant előttem a remény, hogy mégsem vert át. Talán csak próbált megóvni, mint Melody-t, bár ki tudja. Persze ez engem már nem érdekelhet, mivel Zac-vel vagyok együtt, és nem vele.
Azt viszont nem értem, hogy miért akart ő annyira, a szülei ellen lázadni. Sosem mesélt róluk semmit, de ha a lányát rájuk bízta, akkor biztos nem lehetnek rossz emberek. Felvillan előttem Melody könnyes arca, ezért volt annyira elkeseredett. Talán már akkor elhatározta magában, hogy nem fog visszajönni, mert azzal csak az apja boldogságának útjába állna.
Észre sem veszem, de a könnyeim a papírra folynak elhomályosítva vele a tintát. Eszembe jut az a mondat, amit a levél elején olvastam, így még egyszer utoljára átfuttatom a tekintetem a sorokon, és elveszem a tűzhely mellől az öngyújtót, a levelet a mosogató felé emelem, és elégetem.
Szóval Danielle halála sem volt véletlen. Bár sosem beszélt róla senki, hogy történt, abban biztos lehetek, hogy nem betegség volt az okozója, és nem is egy véletlen baleset.
Liam és Zac régóta ismerték egymást, ami azt jelenti, lehet még ebből a korszakból. Az ugye nem lehet, hogy Zac is?... Nem, ez nem lehet. Biztos máshol ismerték meg egymást, és nem ebben a 'szervezetben'. A következő, ami elgondolkodtat, az Danielle és Liam kapcsolata. Az biztos,hogy nagyon szerethették egymást, és hogy Danielle egy bátor, erős nő lehetett, hiszen nem futamodott meg, amikor megtudta, hogy Liam nem hétköznapi életet él. Mennyi erő kellhet ahhoz, hogy valaki ezzel megtudjon birkózni? Bizonyára annyi, amennyi nekem sosem lesz.
Visszaülök a fotelbe, próbálom kiűzni a fejemben kavargó gondolatokat, és eldönteni ezek után, mit kellene tennem? El kellene mennem Liam-hez, és beszélni vele? Vagy úgy tenni mintha ezt a levelet sosem olvastam volna, és elfelejteni? Nem, az biztos nem menne. Ezt már végigolvastam, szóról - szóra, és ezen nem változtathatok. Ideje lenne végre egyszer összeszednem magam, legyűrni a félelmeimet, és őszintén beszélni Liam-vel. Már ha ez lehetséges.