Chapter Nineteen

Sziasztok! Egy hét kihagyás után újra itt vagyok. Tudom elég rövid lett az új rész, és nem is árul el sok mindent, hogy mi történt ebben a kis időugrásban, de a fontosabb dolgokat a következő rész(ek)re tartogatom. Erre a részre két verzióm volt, és ezt választottam, ami azt jelenti, hogy kicsit hosszabb lesz a történet, mint ahogy eredetileg terveztem. Nem is szaporítom a szót, remélem tetszeni fog. Jó olvasást!
Puszi : ~Crystal

/6 hónappal később/

~Juliett~

Ismét a kezembe veszem a telefont, és próbálom összeszedni magam. Nem hívhatom fel ilyen állapotban, előbb meg kell nyugodnom. Mély levegő, belélegez, és kifúj. 

Belépek a névjegyek közé, rányomok Catharine nevére, a fülemhez emelem a készüléket, de amikor beleszól ismét kinyomom. Ma már harmadszorra hívom, de képtelen vagyok elmondani neki, miért. Talán jobb lenne, ha kihagynám őt az egészből, legalább nem hoznám rá a frászt, de az egyik felem azt mondja joga lenne tudni. Megtámaszkodom a korlátban, olyan szorosan fogom a kezeimmel, hogy az ujjaim elfehérednek. Elszámolok magamban tízig, majd újra hívom. Kicseng, és pár másodperc múlva fel is veszi.

- Befejeznéd már a hívogatást. - hallom meg a vonal túlsó végéről az ingerült hangját. - Fogalmam sincs ki vagy, de...

- Cat, én vagyok. - szakítom félbe. - Én vagyok Juliett.

- Te hívogattál egész nap? - A hangja már sokkal halkabb, inkább meglepett, mint dühös. 

- Sajnálom én csak, csak... - dadogtam, majd mély levegőt vettem, és folytattam. - Beszélnünk kell, fontos.

- Rendben. Mikor?

- Holnap. Elmegyek hozzád. - zártam rövidre, majd bontottam a vonalat. Nem tudom, hogy fogom neki elmondani mindazt, amit tudok, és még mindig jobb ötletnek tartom hallgatni, vagy csak részben elmondani a történteket.

~Catharine~

Még pár másodpercig a készülékre meredek, majd visszateszem az éjjeli szekrényre, és visszadőlök az ágyba. Végre szombat van, ami azt jelentené, hogy gond nélkül pihenhetek, erre felhív Juliett ilyen zaklatott állapotban. Fogalmam sincs mi történhetett, de azt, hogy megnyerte a lottót, biztosan kizárhatom a lehetséges indokokból. Remélem nem Liam-vel, vagy Melody-val történt valami baj. Már jó ideje nem hallottam felőlük semmit, egyikőjük sem keresett, ahogy Juliett sem, egészen a mai napig. Az oldalamra fordulok, ahol Zac békésen alszik. Szerencsére nem ébresztette fel a mobilom, bár őt elég nehéz felébreszteni. Az arcán pár napos borosta pihen, a mellkasa egyenletesen emelkedik, és süllyed. A szempillái kissé megrebbennek, és innen tudom, hogy ébren van. Apró mosoly kúszik a számra, és már teljesen el is felejtem az előbbi hívást.

- Nem tudok aludni, ha nyál csorgatva bámulsz. - motyogja csukott szemmel. 

- Hát el is mehetek. - mondom tetetett sértődöttséggel. Úgy teszek mintha fel akarnék állni, ő pedig a derekamnál fogva visszahúz, és a csípőjére ültet. Lehúz magához, pár másodpercig édes csókban forrunk össze, majd elenged. 

- Kivel beszéltél? 

- Csak a húgommal. - hazudom. Bármennyire is szeretném, nem mondhatom el neki, hogy Juliett-tel beszéltem, mivel Liam-vel esküdt ellenségek, és biztos nem ugrálna örömében, ha megtudná. Aprót bólint, majd változtat a helyzetünkön, és most én kerülök alulra. Nyelve utat tör a számba, a keze felsiklik az oldalamon, majd elválik tőlem, és a nyakamat kezdi beborítani apróbb csókokkal.

- Ehhez hozzá tudnék szokni. - mormolom alig hallhatóan.

- Ha itt laknál, akkor minden reggelt így tölthetnénk. 

- Én még nem állok erre készen. - rázom meg a fejem. Nagy lépés lenne az összeköltözés úgy, hogy még mindig kételyeim vannak afelől, hogy szerelmes vagyok belé. Az elején még úgy gondoltam, hogy ez meg fog változni, de ez a telefonhívás eszembe juttatta Liam-et, akiről jó ideje nem hallottam, és kezdtem elfelejteni. 

Egy óra múlva már felöltözve állok az ajtóban, és várom, hogy Zac is elkészüljön, és végre indulhassunk. Felveszi a kocsikulcsot a pultról, megpörgeti az ujjai közt, majd apró csókot nyom a homlokomra, és elhagyjuk a házat. Az autónál kinyitja előttem az ajtót, beszállok, majd be is csukja. Az autó csendjét Ellie Goulding hangja tölti ki. Megérkezünk a házhoz, ahol eddig még csak kétszer jártam, és ahogy eddig, most is tartok egy kicsit a szüleitől, pedig mindig kedvesek voltak velem, talán túlzottan is. Biztató mosolyt küld felém, majd mindketten kiszállunk.

Az egész látogatás alatt Liam jár a fejemben, és egyre jobban maga alá kerít a kétségbeesés. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy vele történt valami.