Chapter Twenty - Two

Sziasztok! Itt is lenne az új rész, remélem tetszeni fog.
Észrevettem, hogy ismét leiratkozott valaki, aminek felettébb örülök. Mivel elég kevés visszajelzést kapok, most ez is megerősített abban, hogy valamit nem jól csinálok.  Már nem fogom feladni, akkor sem ha mind leiratkoztok, már csak azért is be fogom fejezni a blogot, hogy magamnak bebizonyítsam, hogy igenis képes vagyok rá. Nem is szaporítom a szót.
Jó olvasást! Ha tetszik komizni, pipálni.
Puszi: ~Crystal

~Catharine~

- Hogy hova? - kérdezek vissza. - Mit mondtál?

- Semmit. - hazudja, majd a másik irányba fordul, nagyot szippant a friss levegőből, mintha ezzel nyugtatná magát, majd ismét rám néz. - Azt szeretném, ha velem jönnél New York-ba. - mondja már sokkal higgadtabban. Mielőtt válaszolhatnék hozzáteszi. - Persze csak Melody miatt. Szükségem van a lányomra. Rajta kívül nem maradt senkim. - hajtja le a fejét, majd egy kósza könnycsepp is kicsordul a szeméből. A szívem majd megszakad, ahogy látom, hogy mennyire megviseli ez az egész, ami nem is csoda, hiszen melyik szülő tudná elviselni, hogy a gyereke látni sem akarja. 

- Én nem tudom. - rázom meg a fejem. Szívesen segítenék neki, elmennék vele, hogy hazahozzuk Mel-t, de fogalmam sincs, hogy Zac-nek mit mondhatnék. Elmegyek az ősellenségeddel NY-ba, ugye nincs harag? Hát ezt el is vethetem. Biztos, hogy nem hagyná, hogy Liam-vel ilyen hosszú útra menjek, és attól tartok ha elmennék, azzal a kapcsolatunkat tenném kockára. Ha viszont nem megyek, azzal Liam-nek okozok csalódást. Még sosem láttam sírni, és most jól láthatóan a könnyeivel küzd. 

- Figyelj megértem, ha nem akarsz... - kezd bele, de többször is elcsuklik a hangja. Meg kell tennem.

- Elmegyek veled. - jelentem ki határozottan. Talán soha semmit nem gondoltam még ennyire komolyan, mint ezt a két szót. Már csak két gond van, az egyik pedig Zac reakciója, de talán mégsem kellene neki elmondanom. Keresnem kell valamiféle kifogást, hogy hova utazom el pár napra. A másik probléma pedig a munkahelyem, mert igen időközben azt is szereztem. Egy kisebb boltban találtam munkát, egy kedves házaspáré az üzlet, de mivel csak pár hónapja dolgozom ott, nem hiszem, hogy ideje lenne szabadságot kivennem. - Csak van egy kis gond. - vallom be, majd ismét a körmömet kezdem piszkálni.

- Zac? - kérdezi némi gúnnyal a hangjában. 

- Mi? Te honnan? - kezdek össze vissza dadogni, majd eszembe jut a levél. - Juliett mondta? 

- Nem, én mondtam neki. - válaszolja. - Nem gondoltam, hogy komoly kapcsolata lesz valaha is, azt pedig főképp nem, hogy pont veled.

- Miért talán valami baj van velem? - kérdezem felháborodva. 

- Nem úgy gondoltam, sajnálom. Csak...

- Mindegy. Nem, nem ő a gond. Az a gondom, hogy nem hiszem, hogy a munkahelyemről elengednének. 

- Találtál állást? - kérdezi, de nem tűnik meglepettnek. Persze számíthatott is rá, hiszen fél éve mentem el innen. - Csak nem a Miller család kisboltjában? 

- Honnan tudod? 

- Én ajánlottalak be. - vallja be, nekem pedig az állam a földet súrolja. Hogy volt képes rá, hogy beleavatkozzon az életembe?

- Miért? - kérdezem. Ezt az egy szót tudom csak kinyögni. Tudott Zac-ről, a munkát titkon ő szerezte nekem, mintha kémkedett volna utánam az utóbbi hónapokban.

- Csak szerettem volna, ha megbízható embereknél dolgozol. 

- Miért? - kérdezem ismét.

- Mert nem vagy közömbös számomra. - vallja be. A szívverésem felgyorsul, furcsa melegség önti el a testemet. Hogy lehet az, hogy bármit mond, azzal képes megdobogtatni a szívemet?

- Ez már mindegy. - hazudom. Nem akarom ismét azt a furcsa játékot játszani vele, jobb lesz ha azt hiszi, hogy teljesen elfelejtettem.  Persze ha ez így lenne, nem jöttem volna ide, és bárhogy is próbálnám titkolni, ezt ő is pontosan tudja. - Szóval mikor indulunk? - terelem a témát.

- Holnapra foglalok jegyet, és beszélek a főnököddel.

- Majd beszélek én. - jelentem ki makacsul. 

- Talán jobb lenne, ha én...

- Nem! - vágok közbe. - Majd én beszélek vele.

- Figyelj, - sóhajt, majd folytatja - jobb lenne, ha beszélnél Zac-vel, és kitalálnál valamit, majd én felhívom Peter-t, és megbeszélem vele, mert bizonyára kora reggel indulunk, és még össze is kellene pakolnod. - magyarázza. Mint mindig most is igaza van. Beleegyezően bólintok, majd felállok, megigazítom a táskát a vállamon, majd esetlenül rá nézek. 

- Majd felhívlak, hogy hánykor indul a gép. - pillant rám, majd ismét a földet kezdi bámulni.

- Rendben, akkor megyek is. Majd találkozunk holnap.

- Holnap. - ismétli meg. Ismét bólintok, majd átvágok a kerten, kinyitom a kaput, majd az utcára érve elkezdek azon töprengeni, mit kellene mondanom Zac-nek. Fontos számomra, és nem akarok most ezzel ez egésszel semmit sem tönkretenni. Előveszem a telefonom, majd belépek az üzenetek közé, közben elindulok abba az irányba amerre lakom. 

" Pár napra el kell utaznom. - C"

A küldésre kattintok, majd pár perc múlva érkezik a válasz.

"Hova utazol? - Z.?"

Itt az idő, hogy döntsek igazat mondok, vagy pedig hazudok. Talán egyiket sem kell, hanem a kettő között kellene találnom egy kiskaput. Pár perc múlva rájövök a válaszra ,bepötyögőm, és elküldöm.

"Családi gondok"

Ezzel igazából nem hazudok, hiszen tényleg családi gondok akadtak, persze azt nem írtam, hogy az én családom vagy sem, tehát lényegében nem hazudok. 

"Mennyi időre mész?"

"Maximum egy hétre. Sietek vissza"

"Hiányozni fogsz. Elmennék hozzád, de nem vagyok a városban. Vigyázz magadra."

" Te is nekem. Igyekszem, ha visszajöttem felhívlak"

Visszasüllyesztem a készüléket a táskámba, és ismét a gondolataimba mélyedek.

Talán Melody nem is akar már látni. Lehet azt hiszi én is cserben hagytam, pedig nem így van, csak nem bírtam ezt a macska - egér játékot. Furcsa lesz ismét velük tölteni az időt, még akkor is, ha nem sok ideig leszek velük. Persze ha Mel visszajön, akkor többször is elmegyek hozzájuk meglátogatni, feltéve ha nem utált meg, és ő is vágyik a társaságomra. A másik dolog, ami megrémiszt, hogy találkoznom kell Liam szüleivel, akiknek még a nevét sem tudom. Sosem beszélt róluk, talán nem véletlenül. Lehet hogy nincsenek jóban, vagy csak úgy érezte ez nem tartozik rám. Persze miért is tartozna, hiszen ki voltam én neki? A lánya bébiszittere.