Chapter Eighteen

Sziasztok! Hát elérkeztünk a tizennyolcadik fejezethez. Úgy terveztem, hogy huszonöt rész lesz + epilógus, de eszembe jutott még valami, amit beleírhatnék a történetbe, szóval még nem tudom mi lesz.
Köszönöm az újabb feliratkozásokat, a kommenteket és a pipákat. Remélem tetszeni fog a rész, bár szinte semmi érdekes nem történik benne. Elég unalmasnak találtam, de nem tudtam többet kihozni belőle.
Köszönöm, hogy itt vagytok velem és olvassátok.
Puszi: ~Crystal

 ~Catharine~

A falhoz nyomott, nyelve vadul tört utat a számba, még sosem csókolt így. Ilyen hevesen, ilyen szenvedélyesen. Mindkét kezem a mellkasára tettem, és eltoltam magamtól. Nem akarom, hogy továbbra is szórakozzon velem. A játéknak vége.

- Azt hittem... - kezdett bele a magyarázkodásba, de félbeszakítottam.

- Mit? Azt, hogy kedvedre szórakozhatsz velem? Mint amikor elmentél, hogy szakíts Cordelia-val, és úgy jöttél vissza, hogy kitűztétek az esküvő dátumát? Nem, nem hagyom többé magam. Elegem van abból hogy azt hiszed szórakozhatsz az érzéseimmel. - ordítottam magamból kikelve. 

- Én nem... - nyökögte, de ismét nem hagytam hogy folytassa.

- Csak vigyél vissza. - suttogtam. Aprót bólintott, majd amerre jöttünk, arra távoztunk is. Nem gondoltam volna, hogyha fellépek ellene, ha kimondom, amit akarok, akkor sikerrel járok, eddig azért nem tettem meg, mert a főnököm volt és kiemelném, csak volt. Most, hogy Melody elment, semmi szükség a szolgálataimra. Már nem kell magamba fojtanom a véleményemet, elmondhatom szabadon, mert nem függök tőle, többé már nem. 

Az autóban síri csend honol, aminek most kivételesen örülök, és büszke vagyok magamra, hogy végre elmondtam, amit akartam. Ha visszaértünk összeszedem a cuccaimat, és vissza költözöm abba a lakásba, amit a szüleim vettek. Keresnem kell valami állást, amivel szerzek annyi pénzt, hogy egy fél évet egyben ki tudjak fizetni, az lenne a legjobb, ha utána részmunkaidőben is dolgozhatnék ott.  Persze kicsit előreszaladtam, de nem baj az ha az ember a saját kezébe veszi az életét. 

- Kérhetek egy valamit? - kérdezte, de a szemét nem vette le az útról.

- Mi lenne az? - mondtam közömbösséget színlelve.

- Melody pont a szülinapjára fog hazaérni, és biztos szeretne látni, tehát lehetne szó arról, hogy eljössz?

- Igen, nem akarom megbántani őt. - feleltem.

- Köszönöm. - suttogta, alig hallhatóan. Ezt a szót se sokszor hallani az ő szájából, és bármennyire is tiltakozik ellene az agyam, a szívem majdnem elolvad ettől a szótól. Nem értem miért, hiszen nem azt mondta, hogy szeret vagy ilyesmi, csupán udvarias akart lenni.

Megérkezünk a ház elé, kipattanok az autóból, és az emeltre rohanok. Feltépem a szobám ajtaját, majd előveszem a bőröndöm, és belepakolom az összes holmit, amivel idejöttem. Emlékszem aznap mennyire féltem, hogy elrontok valamit, csak pár dolgot pakoltam be, arra számítottam, hogy már este elküldenek. Apró mosoly kúszik az ajkaimra, majd pakolok tovább. Fél óra múlva már mindent becsomagoltam, végignézek a szobán, ahol egy hónapot töltöttem el. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem fog hiányozni ez a ház, de egyben hatalmas súly is kerül le a vállamról, amikor beszállok a taxiba, lediktálom a címet és elhagyom a környéket. Juliett-től sem búcsúztam el, de nem akartam megnehezíteni, hogy elmenjek. Persze nem leszek olyan távol tőle, hiszen Londonban maradok. 

A taxi megérkezik a jól ismert ház elé, kifizetem a fuvart, majd kiszedem a bőröndömet a csomagtartóból, előkeresem a kulcsaimat és felsétálok a harmadik emeletre. A dolgomat csak megnehezíti, hogy a lift jelenleg nem üzemel, de nagy nehezen felszenvedem magam a harmadikra. A kulcsot a zárba helyezem, majd elfordítom, és belököm az ajtót. Furcsa ide visszatérni, mióta elmentem, azóta errefelé sem jártam. Behúzom a bőröndöt a szobámba, majd visszamegyek, és bezárom az ajtót. Kinyitom az ablakokat, hogy ne legyen ilyen állott a levegő, aztán előveszem a porszívót, és neki állok takarítani.
Sokkal szabadabbnak érzem magam, mint pár órával ezelőtt, már nem érzem azt a mázsás súlyt a vállamon. Annyi minden történt mióta odamentem. Megismerkedtem Zac-vel, megláttam Cordelia-t azzal a másik férfival a parkban, elkezdtem gyengéd érzelmeket táplálni Liam felé, elmentem Zac-vel vacsorára, aztán mikor hazamentem azt mondta szakít a menyasszonyával, de mégsem tette, bejelentették, hogy hamarosan megházasodnak, és a hír hallatán eltűnt Melody. Amikor Liam kisétált vele már nem ketten, hanem hárman voltak, mivel valahol a magas vaskapu mögött, felszedte Zayn-t is, akit elvitt a házába. Megláttam Zayn-t és Juliett-et, aztán Liam bejelentette, hogy elküldi a lányát New York-ba. Én pedig életemben először kimondtam azt, amit gondoltam összepakoltam, és eljöttem. Ott is maradhattam volna, hiszen Liam nem akart elküldeni, de ha ott maradok, akkor csak tovább szórakozik velem, és ebből elég. Elegem van, hogy csak hiteget, és nem tesz semmit. Nem változtat semmit, és nem azért mert nem tud, hanem mert nem akar.

~Liam~

Melody-t messzire küldtem, hogy ne essen semmi baja. Nem kockáztathattam, hogy még egyszer annak a szemétládának a karmaiba kerüljön. Azt hittem így valamivel könnyebb lesz. Nem akartam, hogy Catharine elmenjen, de mégsem állítottam meg. Nem tehettem, hiszen két hónap múlva el kell vennem Cordelia-t, vagy mindenről kitálal. Fogalmam sincs, hogy honnan tudhatott meg ennyi információt, mert abból, hogy 'Vannak kapcsolataim' nem sok dolog derül ki. Mindig úgy tekintettem rá, mint egy nőre, akivel jó párost alkotunk, most pedig mintha már nem ugyanaz lenne, akit megismertem. Máskor is nyávogott, és hisztizett, de eddig soha nem fenyegetett meg, és vagy nemrég szerezte meg az információkat rólam, vagy pedig egy bizonyos végső esetre tartogatta. Mindvégig tudtam, hogy nehéz lesz szakítani vele de, hogy ennyire meg tud fenyegetni, azt álmomban sem gondoltam.

Teljesen egyedül maradtam, ugyanis a menyasszonyom nem igazán számít jó társaságnak, és Juliett is itt hagyott. Amikor megtudta, hogy Catharine elment, úgy beszélt velem mint még soha. Engem hibáztatott minden miatt, és a szavaiból azt szűrtem le, hogy ő mindenről tud. Ennek pedig kereken egy hete. Zayn még mindig a házamban tanyázik, és ahogy elnézem nem is tervezi, hogy elmegy. Ezt nem is bánom, mert legalább ő még mellettem marad.
Beszállok az autómba, mivel Juliett lelépett, muszáj lesz valami élelmiszer vásárolnom, ha csak nem akarunk éhen halni. Bekötöm a biztonsági övet, elfordítom a kulcsot, és elindulok a legközelebbi szupermarket felé.
Mondanom sem kell, hogy nem gyakran járok bevásárolni, tehát amikor a bevásárló kocsit magam előtt tolva belépek az üzletbe, és végignézek a sorokon, teljesen elveszettnek érzem magam.
Egy rendes ételt nem tudok elkészíteni, azt sem tudom, milyen termékeket kellene vásárolnom. Az első soron végigtolom a kocsit, mások olyan rutinosan járkálnak a boltban, hogy már kezdem kínosan érezni magam. Talán öt éve járhattam utoljára szupermarketben, akkor is csak valamiért beugrottam, most pedig be kellene vásárolnom úgy, hogy fogalmam sincs mit kellene vennem. Elérek a fagyasztott ételekig, elveszek pár pizzát, és két doboz lasagne-t. A zöldséges pultnál is szedek mindenből, amiről úgy gondolom szükségem lehet rá, majd a gyümölcsöknél is így teszek. Elérek az édességekig, egy csomó egészségtelen dolgot beledobálok a bevásárlókocsiba, majd még összeszedek pár dolgot. Összességében egész jól megoldottam, legalábbis azt hiszem. Ahogy végignézek a szerzeményeimen, már nem ezt gondolom, semmi normális ételt nem vettem, csupán olyanokat, amit vagy a sütőben, vagy a mikróban gyorsan meg lehet csinálni. Kifizetem amiket összeszedtem, majd bepakolok a kocsimba, és haza megyek. Kiveszek pár szatyrot a hátsó ülésről, ahogy az ajtóhoz érek, az ki is nyílik, és Zayn csodálkozva néz rám.
- Azt ne mond, hogy te vásároltál be. - gúnyolódik, és alig tudja visszafojtani a nevetését.
- Fogd be! - förmedek rá. Nem akarok így viselkedni vele, de egyszerűen nem tudok máshogy hozzászólni az emberekhez. - Bocs. - nyögöm ki. Nem kell még őt is elmarnom magam mellől, mert akkor biztos időnap előtt megbolondulok. Az irodába se mentem be már három napja, ugyanis amikor bementem, és az emberekkel nem tudtam normálisan kommunikálni, két ügyfelemet is elvesztettem. Már csak az hiányzik, hogy miután a magánéletemet elbasztam, még a karrieremet is tönkretegyem.
- Behozok én is pár cuccot. - ajánlja fel, és el is tűnik. Bemegyek a konyhába, és a pultra helyezem az élelmiszereket. Olyan üresnek tűnik minden. Máskor Juliett mindig itt tevékenykedett, és bár néha nagyon idegesített az állandó fecsegése, most szívesen meghallgatnám a mondandóját. Hosszú éveken keresztül dolgozott nekem, és most valószínűleg már talált egy sokkal jobb helyet. Máskor Melody is itt ülne, és rajzolna, vagy esetleg színezne egy kifestőt, de őt is elküldtem jó messze tőlem, jó messze a gondoktól.