2015. szeptember 27., vasárnap

Chapter Twenty - Seven

Sziasztok! Itt is lenne a huszonhetedik rész, úgy terveztem, hogy harmincegy lesz + epilógus, tehát már nem sok van hátra. Ha tudok, akkor csütörtökön is hozok majd részt, de ezt ismét nem tudom megígérni.
A lehetséges helyesírási hibákért elnézést kérek, mert nem volt időm átjavítani.
A részről annyit,hogy nem vagyok megelégedve vele, de már nagyon nem jött ihlet, szóval olyan amilyen.
És szeretném megköszönni a kommenteket és a pipákat az előző részekhez.
Nem is tudom mit kellene még ide írnom, szóval maradok a szokásosnál. :D
Jó olvasást!
Puszi: ~Crystal

~Liam~


Sokáig forgatom a telefont a kezeim közt, míg végül ráveszem magam és tárcsázom Catharine számát. Harmadik csörgésre fel is veszi és beleszól az édes hangján. Először nem válaszolok, ő már le akarja tenni, mire összeszedem magam és elhívom randizni. Igen tudom, hogy elég szánalmas hogy úgy viselkedek, mint egy tinédzser, aki el akarja hívni a lányt, akibe belezúgott, de fél, hogy a lány visszautasítja. Nos, én nem ettől félek csak valahogy ettől az egésztől. Félek, hogy bajba fogom keverni, mert bár most elcsitultak a dolgok úgy érzem, mintha ez lenne a vihar előtti csend. Már így is belekevertem a zűrös életembe és nem tudom honnan, de már nagyjából mindent tud az előző énemről. Tudja, hogy Danielle halála nem baleset volt, ahogy azt a rendőrségi helyszínelők kiderítették. Ők még arra is gyanakodtak, hogy öngyilkosság lehetett, de ezt nagyon is cáfoltam. Mindenki úgy gondolta, hogy egy rossz akarója volt az elkövető vagy egy régi szerelme lehetett, aki bekattant. Nem volt bátorságom elmondani, hogy pontosan tudom kik voltak a tettesek, mert Caleb sosem jár egyedül. Mindenről én tehetek, de ezúttal más lesz. Ezúttal jobban fogok vigyázni, már ha nem szúrom el annyira ezt a randit, hogy Cat soha többé ne találkozzon velem.
Nehezen végigvergődöm a hetet, egyszerre rettegek és várom, hogy péntek este legyen. Reggel kipattannak a szemeim, bemegyek a fürdőszobába, elintézem a reggeli tennivalóimat, majd a gardróbomba megyek, és felveszek egy rövidnadrágot egy szürke kapucnis pulóverrel. Felveszem a futócipőmet is majd lerobogok a lépcsőn. Elég rég volt, hogy utoljára futni mentem talán lehet két hónapja is pedig máskor napi rendszerességgel végzem ezt a tevékenységet. Bezárom az ajtót, a kulcsot a zsebembe süllyesztem, majd elindulok a legközelebbi park irányába. Az eső szemerkélni kezd, hálát adok az égnek, hogy kapucnis pulóver van rajtam. Egyre jobban kezd esni, a hűs cseppek teljesen elborítják a rajtam lévő textilt, de eszemben sincs most hazamenni. Ilyenkor tombol bennem az adrenalin szabadnak érzem magam és könnyebb elterelni a gondolataim a mindennapi gondjaimról.
Izzadtan kaparó torokkal lépek be a házba nagyjából negyven perc múlva. A konyhába megyek, előveszek egy kis üveg vizet, majd nagy kortyokban, mohón elfogyasztom. A műanyagüveget kidobom a szemetesbe, majd felszaladok a lépcsőn és a fürdőszobámba megyek. Leveszem magamról az átizzadt ruhákat és a szennyes kosárba dobom. Beállok a zuhany alá, a víz kellemesen felmelegíti a testem. Tusfürdőt nyomok a kezemre, átdörzsölöm a testem, majd még egy kis ideig magamra folytatom a vizet, és elzárom a csapot, majd kilépek a párás kabinból.  A derekam köré tekerek egy törölközőt, majd átmegyek a gardróbomba. Keresek egy fehér inget és egy szürke zakót hozzáillő nyakkendővel. Felveszem a kezemben tartott ruhákat, majd lemegyek a konyhába. Előveszek pár tojást, mivel nincs nagy konyhai tapasztalatom, de Melody-nak enni kell adnom, és már napok óta ugyanaz a reggeli és a vacsora, szendvics. Előveszek egy tálat, beletöröm a tojásokat, majd egy villával összekeverem. Beleöntöm a forró serpenyőbe majd kockára vágott sajtot teszek hozzá. A végeredmény nem lesz rossz, de azért nem is hasonlítható ahhoz amit Juliett szokott készíteni. Készítek mellé egy egyszerű zöldségsalátát majd az étkezőbe viszem. Viszek mellé két tányért, szétosztom az ételt, majd visszaviszem a serpenyőt és a mosogatóba teszem. Felkiáltok Melodynak hogy kész az étel pár perc múlva ő is megérkezik, és együtt elfogyasztjuk a reggelit. Vagyis én elfogyasztom, ő pedig inkább csak átkotorja a tányér egyik oldaláról a másikra.
- Ennyire azért nem lehet rossz. – mosolygok rá, de ő csak a tányért bámulja. Tudom, hogy hiányzik neki Juliett de már abban sem vagyok biztos, hogy ő még a városban van. Nagyon jó munkaerő, ha itt is van, akkor már biztos talált másik munkát. Még a nap folyamán fel kell hívnom hátha, mégis visszajönne, mert nem élhetünk rendelt kaján, szendvicsen és rántottán. – Majd felhívom Juliettet. – mondom, mire felcsillannak a szemei és végre rám néz. – Nem ígérek semmit, de megpróbálom meggyőzni, hogy, jöjjön vissza.
- Köszönöm. – feleli izgatottam, majd leugrik a székről és a nyakamba veti magát. Szorosan ölel magához, én is átfonom a karjaimmal, a törékeny testét. Annyira jó hogy végre megint itt van velem. Amikor nem akart hazajönni olyan volt mintha percenként kitépnének egy kicsi darabot a szívemből így egyre nagyobb űrt csinálva.
Elviszem Melody-t az iskolába, majd az iroda felé tartok. Ahhoz képest, hogy itt dolgozok már jó ideje be sem tettem a lábam az épületbe. A recepción ülő nő már nem az, aki eddig volt most egy fiatal rövid vörös hajú lány ül a helyén. Beszállok a liftbe, megnyomom a harmadik emelet gombját, majd kis idő múlva a szerkezet egy csilingeléssel jelzi, hogy megérkeztem. Határozott hosszú léptekkel szelem át az előteret és az irodámhoz megyek.
- Jó reggelt, mr. Payne! – köszönt udvariasan a titkárnőm.
- Önnek is Samantha. – válaszolom, és kissé elmosolyodom.
- Miss. Wood az irodájában várja.
- Ugye nem hálózott be megint egy szerencsétlen férfit? – kérdezem, bár nem akartam kimondani hangosan. Samantha-ra nézek, aki kuncogva bólint, valahogy nekem is jobb kedvem lesz. Lenyomom a kilincset, majd kitárom az ajtót, belépek és becsukom magam után.
- Jó reggelt, mis Wood! – köszöntöm, udvariasan majd leülök az íróasztal mögötti székbe.
- Önnek is, mr. Payne! – mosolyog rám kedvesen a vörös hajú nő. A zöld szemeivel alaposan végigmér majd a tűzvörösre festett ajkait még szélesebb mosolyra húzza.
- Miben állhatok a rendelkezésére? – kérdezem, majd összekulcsolom az asztalon a kezeimet. A kezére nézek és bizony egy új eljegyzési gyűrűt pillantok meg milyen meglepő.
-  Újra rám talált a szerelem. – sóhajtja tettetett boldogsággal. Ha nem a férjeiből akarna megélni, simán elmehetne a Broadway-re. – Mielőtt összekötjük az életünket, szeretném, ha aláírnánk egy házassági szerződést, mert nem szeretném, ha a vagyonom miatt akarna elvenni.
Nagyon össze kell szednem magam, hogy ne kezdjek el röhögni, annyira nevetséges ez az egész. A nagy vagyonát az előző hat férjétől szerezte most pedig itt egy újabb szerencsétlen, akivel szórakozhat.
- Megoldható. – válaszolom, amikor összeszedem magam. – Odakint Samantha majd ad egy időpontot akkor jöjjön be az úriemberrel mis Wood.
- Rendben.  – válaszolja, de még mindig nem áll fel a fotelből helyette egy göndör tincset csavar az ujja köré.
- Esetleg szeretne még valamit mis Wood? – érdeklődöm.
- Igen, szerettem volna megkérdezni, hogy mit csinál ma este.
- Az már a magánéletemhez tartozik, de ha annyira tudni szeretné, akkor programom van. – válaszolom, mire ő átdobja a haját a válla felett, felkapja a táskáját a másik fotelből, majd feláll.
- Viszlát, mis Wood! – köszönök el, mire megfordul, és ismét kijavít.
- Nemsokára Mrs. Bennington. – válaszolja, majd kinyitja az ajtót és kilép az irodából. Ahogy becsukódik az ajtó, kitör belőlem a nevetés, és hálát adok a hangszigetelésnek, különben most elvesztenék egy elég fontos ügyfelet.

Délután ötre haza is érek, Melody ma az egyik barátnőjénél alszik, tehát nem kell, amiatt aggódnom, hogy találjak valakit, aki vigyáz rá ma este. Felmegyek a szobámba, előveszek egy fekete inget, és egy fekete farmert, majd az ágyra terítem. Bemegyek a fürdőszobába, lezuhanyozom, majd felveszem a kikészített ruhákat.
Remegő gyomorral és izzadó tenyérrel szállok be az autómba, majd nagy nehezen elfordítom a kulcsot, és elindulok Cat lakása felé. Ismét úgy érzem magam, mint egy tini, aki élete első randijára készül, de mentségemre utoljára Dani-t vittem randira, és azt eléggé elszúrtam. Valamiért ő mégsem lépett le, pedig felborítottam egy pincért, amikor a mosdóba akartam kimenni, aztán visszafele jövet ismét megtettem, ezúttal az egész tál paradicsomleves Danielle ruhájára borult. Bármennyire is szörnyűnek tűnt akkor, most boldogan emlékszem vissza erre az estére, mert már akkor rájöttem, hogy ezt a lányt el kell vennem. Elég furcsa hogy most egy másik lányt viszek randira de ez így van rendjén. Gyötör a bűntudat, de tudom, hogy azt akarná, hogy boldog legyek, és ez remélhetőleg Cat mellett meglesz.
Megállok az épület előtt, előveszem a telefonomat, majd megcsengetem, hogy tudja megérkeztem. Pár percen belül nyílik az ajtó és megpillantom a gyönyörű lányt. A haja most hullámosan omlik a vállára, de annak örülök, hogy csak azt a szolid sminket használta, amit szokott. Egy fekete térd fölé érő ruhát választott, a derekánál egy fehér öv helyezkedik el és a kezében is egy pont olyan színű fehér táska van. Egy fekete magas sarkú cipőbe bujtatta a lábait talán még sosem láttam ilyen cipőben.
Zavartan elmosolyodik, amikor meglát, tehát nem csak én izgulok ennyire, hanem ő is.
Negyed óra múlva kiszállunk az étteremnél, amit választottam. Bemegyünk az épületbe, elmondom a pincérnek a nevemet, ő pedig elvezet minket az asztalhoz, amit foglaltam.
Amikor leül mögé lépek és betolom a székét, igyekszem a legudvariasabb, legkedvesebb, legjobb formámat elővenni. Amíg kihozzák az étlapot, nem sokat beszélgetünk, és ha ez így fog menni egész este, akkor azt hiszem nem ez lesz életünk legjobb randija.
Szinte néma csöndben fogyasztjuk el a vacsorát, amit nem így képzeltem el. Talán tévedtünk és mégsem illünk egymáshoz talán ez így van megírva. Egyetlen dolgot terveztem még erre az estére és fogalmam sincs mi lesz belőle, de ez az utolsó esély arra, hogy megmentsem ezt az estét. Beszállunk a kocsiba majd tíz perc alatt meg is érkezünk arra a bizonyos helyre.
- Hová megyünk? – kíváncsiskodik.
- Mindjárt megtudod, de lenne még itt valami. – válaszolom, majd előhúzom a zsebemből a fekete kendőt.
- Nem. – rázza meg a fejét. – Szó sem lehet róla.
- Kérlek. – nézek rá könyörögve és lebiggyesztem az ajkam mire nevetve megrázza a fejét.
- Jó legyen. – egyezik bele. – De ha arra készülsz, hogy belelöksz, a Temzébe a szomszéd néni tudja, hogy hova mentem. – emeli fel fenyegetően a mutató ujját.
Megfogom a kezét majd magam után húzva vezetem el az óriáskerékhez.
- Most már megtudhatom, hol vagyunk? – érdeklődik. Érzem, hogy remeg a teste, nem tudom, hogy azért mert tényleg azt hiszi, hogy lelököm egy hídról, vagy a hideg miatt, mindenestre leveszem a zakómat és a hátára terítem. – Meg fogsz fázni. – figyelmeztet, mire csak megvonom a vállam, bár ő úgysem láthatja.
Beállunk a sorba, ami most kivételesen nem is olyan hosszú. Cat mögé lépek és elveszem a kendőt a szeme elől.
- Úristen! – A kezét a szája elé kapja majd csillogó tekintettel rám néz. – Jó ideje itt vagyok Londonban, de még egyszer sem voltam itt. – vallja be.
- Egyszer sem voltál itt? – képedek el mire aprót bólint. – Akkor ez lesz az első? – mosolyodom el kajánul, mire rácsap a karomra. Amíg várjuk, hogy sorra kerüljünk most több téma is szóba jön, aminek őszintén örülök, mert ezek szerint mégsem vagyok olyan rossz társaság. Fél óra múlva kézen fogva belépünk a leérkező kapszulába majd az üveghez lépünk. Lassan indul a szerkezet felfelé és minél feljebb érünk, annál szorosabban bújik hozzám a barna szépség.
- Eléggé magasan vagyunk. – állapítja meg a nyilvánvalót.

- Tériszonyos vagy? – kérdezem, mire bólint. A karjaimmal átfonom a derekát és közelebb húzom magamhoz. A közelségétől libabőr fut át a testemen, így állunk ketten, és bámuljuk London csodás fényeit.

1 megjegyzés:

  1. Na végree *-* Erre vártam. :3 Remélem, nem áll senki az útjukba :) Aranyosak :) Várom a kövit! ♥

    VálaszTörlés