Chapter Seven

Sziasztok itt lenne a hetedik rész. Ha tetszik komizni, pipálni.
Jó olvasást: ~Crystal

~Catharine~

Miután elvittem Melody-t az iskolába, úgy döntöttem még nem megyek vissza a házba, inkább sétálok egy kicsit a napsütésbe, ami meg kell mondanom mostanában egyre ritkább errefelé.

A közeli parkba mentem, ahol leültem egy padra, és néztem az embereket. Voltak, akik a telefonjuknak szentelték minden figyelmüket, vagy épp egy fényképezőgéppel örökítették meg a pillanatot. Kutyát sétáltattak, a gyerekeikkel játszottak, aktatáskákkal rohangáltak, szerelmes párok, akik egymás kezét fogva sétáltak. Én melyik csoportba tartozom? Mintha teljesen kívülálló lennék, aki nem tartozik sehova.

Az emberek közt megakadt a szemem, egy szőke hajú nőn. Nem láttam az arcát, mivel háttal állt nekem, mégis annyira ismerős volt számomra. Nemsokára megjelent mellette egy magas barna hajú férfi, akivel hosszas beszélgetésbe kezdtek. Miért is érdekel ez engem? 

Teljesen úgy éreztem magam, mint valamiféle kukkoló. 

Megcsörrent a férfi mobilja, felvette, beszélt pár szót, és visszasüllyesztette a készüléket a zsebébe. Búcsúzóul megcsókolta a nőt, és ugyanarra távozott ahonnan jött. A szőkeség megfordult, és már világossá vált honnan ismerem. Cordelia! 

Alaposan szétnézett, a tekintete találkozott az én döbbent pillantásommal. Gyorsan elfordítottam a fejem, a táskámat a vállamra vettem, és elindultam az ellenkező irányba. Reméltem, hogy nem vett észre, csak véletlenül nézett az én irányomba. Magam mögött hallottam egy pár magassarkú kopogását, de nem néztem hátra. Megszaporáztam a lépteimet. Megláttam egy kis ösvényt az út mellett, tehát arra mentem. Elbújtam az egyik vastag törzsű fa mögé, és az út felé pillantottam. 

Cordelia, pont akkor ért a kis elágazáshoz, alaposan szétnézett, majd elment. Néztem, ahogy egyre távolabb kerül tőlem, végül már eltűnt a látókörömből. Megkönnyebbülten felsóhajtottam, és csak most kezdtem felfogni, minek is voltam szemtanúja pár perce. Cordelia megcsalja Liam-et egy másik férfival, holott már a menyasszonya. Talán nem sokára össze is házasodnak, és neki van valakije. 

Lehet, hogy el kellene mondanom mit láttam, de mi van ha csak rosszul értelmeztem a történteket. Mondjuk, hogy lehetne ez félreérteni? Mindegy, akkor sem beszélhetek róla senkinek, legfőképp nem Liam-nek. Az is megtörténhetne, hogy nem hisz nekem, és kirúg amiatt, hogy ilyet állítok a menyasszonyáról. Akkor ismét munka nélkül maradok, és visszamehetek Wolverhamton-ba.

* * *

A nap további részében próbáltam elfelejteni a kis 'jelenetet' amit a parkban láttam, inkább arra koncentráltam, hogy ismét ne veszélyeztessem a saját és mások testi épségét. Elmentem Melody-ért, hazavittem, megírta a házi feladatát, leellenőriztem, megtanulta a tanulnivalóit amit holnapra kell, aztán megkért, hogy menjünk le a játszótérre. Beleegyeztem, nem árt se neki, se nekem ha több időt töltünk a friss levegőn.

Tíz perc alatt oda is értünk. Ő meglátta a barátait, odaszaladt hozzájuk, én pedig kerestem egy üres padot, és onnan figyeltem, ahogy önfeledten szórakozik a többi gyerekkel.
- Catharine? - hallottam meg a nevem. A hang irányába fordultam.
- Zac, szia. - mosolyogtam rá.
- Hogy - hogy itt?
- Csak eljöttem Melody-val. - mutattam a nevető kislányra, aki a hintában ült. - Te?
- Nick-el jöttem. - mutatott rá, egy barna hajú kisfiúra, aki a másik hintában foglalt helyet.
- Nagyon hasonlít rád.
- Igen. - halkult el a hangja. Olyan csodálattal, szeretettel, büszkeséggel mondta, amilyet eddig még nem hallottam. És nem úgy értette, hogy jó hogy, a gyereke rá hasonlít, hanem úgy, hogy olyan jó, hogy az ő fia.
Mindig is elgondolkodtatott, ha gyerekem lesz vajon én is így fogok- e beszélni a gyerekemről, valószínűleg így lesz.
- Egyébként mi is a család vezetékneve ahol dolgozol? 
- Payne.
- Payne? Liam Payne a főnököd? - olyan undorral ejtette ki ezt a nevet, hogy ha lenne ilyen kategória, biztos Oscar díjra jelölnék érte. 
- Szóval ismered. - állapítottam meg.
- Sajnos elég jól.
Pár perc kínos csönd állt be közénk. Gondoltam rá, hogy megkérdezem ,honnan ismeri, vagy miért utálja ennyire, de nem akartam. Hogy őszinte legyek féltem, hogy valami szörnyű dolgot válaszolna rá, persze lehet csak az élénk fantáziám, de ilyen esetekben minimum arra számítok, hogy megölte valakijét, vagy ilyesmi.

Mondjuk nem tudnám kinézni Liam-ből, hogy ő valaha is ártott volna valakinek, azokkal a kiskutya szemekkel, ezt képtelenség elképzelni róla.
A csöndet Zac mobilja törte.
- Mond!... - szólt bele a készülékbe. -  Mi, most?...  Úgy volt hogy a héten nálam lesz! - csattant fel. - Persze ha Adam szülei úgy döntenek meg akarják ismerni, akkor majd ugrok, hát ezt elbasztad.... Ő az én fiam is, és többet foglalkozom vele mint te... Már nem sokáig.
Idegesen nyomta ki a telefont, de az ismét megcsörrent, ezért kikapcsolta, és a zsebébe süllyesztette a készüléket.
- Baj van?
- Nem csak a mintaanya, úgy döntött, bemutatja a gyerekünket az új pasija szüleinek. Nick utálja a pasit, és nem hinném, hogy majd a sznob szülei fogják levenni a lábáról. Megbeszéltük, hogy ezen a héten nálam van, lemondtam miatta egy csomó munkát, mivel alig láthatom, erre most vigyem el neki, hát az nem fog összejönni.
- Sajnálom.
- Ugyan ez Sierra-nal mindennapos. Mindennap megtalálja a módját, hogy elvegye az életkedvemet.
- Nem lehet könnyű.
- Egy idő után hozzászoksz a kirohanásaihoz. - villantotta meg a tökéletes fogait, majd megrázta a fejét. - Nick, indulunk. - kiabált a kisfiúnak, aki aprót bólintott, és az apja felé futott. - Csak lassan. - nevetett fel.
- Ne törd össze magad hazafelé. - nézett rám, és megpróbált aggodalmas fejet vágni, de a szeme sarkában megjelenő nevetőráncok lebuktatták.
- Igyekszem. - mosolyogtam rájuk. Megfogta a kisfiú kezét, és elindultak a kijárat felé.
Pár perc múlva én is szóltam Melody-nak, hogy ideje lenne haza mennünk, amit ő annyira nem díjazott, de amikor megemlítettem, hogy elmehetnénk előtte fagyizni, egyből felcsillantak a szemei.
- Juliett nem fog örülni, hogy fagyit eszem vacsorára. - húzta el a száját.
- Hát, nem kell mindenről beszámolni neki. Lehetne a mi titkunk, mit szólsz?
- Benne vagyok. - vigyorodott el.

* * *

Az idő gyorsan eltelt ez már csak akkor tűnt fel, amikor Melody álomba merült, én becsuktam a könyvet amiből olvastam, és visszatettem a könyvespolcra. Halkan kiosontam, és becsuktam az ajtót. Lementem a lépcsőn, át a nappalin, be a konyhába. 

Kivettem a szekrényből egy poharat, és töltöttem bele vizet. A csípőmet a pultnak támasztottam, és kis kortyokban fogyasztottam a hideg folyadékot. A poharat a mosogatógépbe helyeztem, lekapcsoltam a villanyt, és már épp indultam a szobámba, amikor egy hangot hallottam az étkező felől.
- Catharine, hoznál nekem egy pohár narancslevet? - törte meg a kialakult csendet. Minden további nélkül visszamentem a konyhába, mielőtt felébreszti Melody-t.
- Viszek. - válaszoltam, mikor közelebb értem hozzá. 
Tehát visszamentem a konyhába, kinyitottam a szekrényt kivettem belőle egy poharat, aztán a hűtőből, kivettem egy doboz narancslevet. Megtöltöttem a poharat a rostos itallal, visszatettem az üveget a hűtőbe, és elindultam az étkező felé. Amint kiléptem a konyha ajtaján, nekem jött vagy inkább neki mentem, valakinek. A pohár tartalma egyenesen a fehér ingére borult. Félve néztem fel rá.
- A francba. - szitkozódott.
- Én nagyon sajnálom, nem láttalak, csak éppen... - kezdtem magyarázkodni de félbeszakított.
- Nyugalom. - emelte fel az állam, hogy a szemébe nézzek. Nem volt dühös, sem mérges, legalábbis nem láttam rajta. - Ez csak egy ing, nem dől össze a világ, oké?
- Oké. - ejtettem ki lassan a rövidke szót. A tekintetem akaratlanul is az ingére vándorolt, ami most már ragacsosan tapadt a mellkasához, ezzel megmutatva az izmos felsőtestét. Gyorsan másfele próbáltam nézni, és pont a szemeit találta meg a tekintetem. Úgy tűnt mintha magában jót mulatna azon, hogy ilyen szerencsétlen vagyok, és zavarba tudott hozni. Mert jól láthatóan zavarban voltam. Majd valahogy, mintha lelassult volna az idő körülöttünk. A tekintete az ajkaimra tévedt amik kicsit elnyíltak egymástól, és én sem tudtam nem észrevenni, hogy az ő ajkai is ugyan így tettek. A keze mintha önálló életre kelt volna, az arcomra tévedt és óvatosan végigsimított rajta. Olyan volt, mintha rajtunk kívül senki más nem lenne a világon, jelen pillanatban. Közelebb hajolt hozzám, már csak pár centiméter választott el minket, amikor egy hang átszelete a levegőt, és megtörte a varázst. 
- Catharine, csak egy pohár narancslevet kértem. Most termeszted meg a narancsokat, vagy mi a fenét csinálsz?
Egyből szétrebbentünk, még nagyobb zavarban éreztem magam, mint azelőtt.
- Akkor én megyek, és felveszek valami mást. - hadarta el, de még mindig nem mozdult.
- Én pedig feltörlöm ezt. - mutattam a ragacsos - narancsos tócsára, ami kettőnk közt volt.
- Oké.
- Oké.
Még mindig ugyanott álltunk, ennek én vetettem véget, amikor elindultam a felmosóért, mire visszaértem már Ő is eltűnt. Feltöröltem a narancslé nyomait a földről, majd visszamentem, töltöttem egy újabb pohárral a gyümölcsléből, és igyekeztem nem elvágódni a vizes padlón.
- Mi tartott ennyi ideig? - nézett rám, és nagyon úgy tűnt magyarázatot vár.
- Ha annyira sürgős volt, Ön is felállhatott volna, és hozhatott volna magának, nem?
- Kinek képzeled te magad? Csak egy kis cseléd vagy. - vetett rám lenéző pillantást.
- Tudja mit? Hívjon ahogy akar, cselédnek, vagy bárhogy, de azt ne felejtse el, hogy magának nem tartozom elszámolással, kisasszony.
- Már nem sokáig leszek kisasszony, és amint ideköltözöm, te, Marie és Jessica repültök, felfogtad?
Ez a nő egyszerűen hihetetlen. Még ő van felháborodva, amikor csak kihasználja Liam-et. A másik pedig az, hogy még Juliett és Melody nevét sem képes megjegyezni, csodálkozom, hogy az enyém megmaradt, abba a mogyorónyi agyában.
- Velem és Juliett-el bármit megtehet, talán elérheti hogy, kirúgjanak de Melody-val, a gyengébbek kedvéért elismétlem, Melody-val nem!