Chapter Four

~Melody~

- Kicsim, - térdelt le elém Apa. - most bemutatok neked valakit.
Aprót bólintottam, és megfogtam a kezét. Az én apró kezem teljesen elveszett, az ő hatalmas tenyerében, de majd egyszer én is megnövök.
Lassú léptekkel sétáltunk át a nappaliba, ahol Juliett állt és egy ismeretlen nő. A félelem kezdett úrrá lenni rajtam, legutóbb amikor apa bemutatott valakit, akkor megismerhettem Cordelia-t. Ha a borzasztó személyiségével, és az állandó nyafogásával nem tett volna elég rossz benyomást, akkor azzal, hogy apa menyasszony lett elnyerte ezt a díjat.

Juliett mellém sietett, és kedvesen megölelt. 

- Milyen volt a pizsiparti? - kérdezte lelkesedéssel a hangjában.

- Egész jó. - mosolyogtam rá, kissé erőltetetten. A válla felett átpillantottam, és jobban szemügyre vettem az idegent. Barna hajú, barna szemű, fiatal nő. Miután Juliett elengedett,  Ő lépett oda hozzám.

- Szia, biztos te vagy Melody. - mosolygott rám kedvesen. Felém nyújtotta a kezét, amit kicsit megráztam. - Catharine vagyok, de nyugodtan hívhatsz Cat-nek. - mutatkozott be. Látszott rajta, hogy pont olyan ideges mint én, félhetett, hogy elront valamit. Visszamosolyogtam rá, ő ismét felegyenesedett és apával kezdtek beszélni. Én a kanapéra ültem, kezembe vettem a távirányítót, és elkezdtem keresgélni a csatornák között. Végül megtaláltam amit kerestem, a kedvenc csatornámon éppen Spongyabob készítette a híres herkentyűburgereit.
- Mit gondolsz róla? - telepedett le mellém Juliett.
- Kedvesnek tűnik. - mosolyodtam el.
- Az is. - simított végig a hátamon. - Igaz én se ismerem, csupán egy napja, de biztos vagyok benne, hogy jó ember. Most pedig mesélj, milyen volt a pizsiparti? - váltott témát. 

~Catharine~

Az ébresztőórám reggel, háromnegyed hétkor jelezte, hogy ideje lenne végre kikászálódni a puha ágyból. Első utam a fürdőszobába vezetett, ahol elvégeztem a reggeli teendőimet. A szekrényemhez sétáltam, kivettem belőle egy fekete farmert, egy fehér ujjatlan felsőt, és hozzá egy farmeringet.
Lesétáltam a konyhába, ahol egyből megcsapott a frissen készített kávé illata. Juliett ismét a tűzhelynél szorgoskodott, ezúttal rántottát készített.
- Jó reggelt! - köszöntött, majd visszafordult és folytatta a tevékenységét.
- Neked is. - válaszoltam és elfojtottam egy ásítást. - Segítsek?
- Azt megköszönném. - mosolygott rám. - Kivinnéd a tányérokat, és a poharakat az étkezőbe?
- Persze, - mondtam, és a kezembe vettem a tányérokat - miért van mindenből három? - értetlenkedtem.
- Itt van a szőke plázacica is. - válaszolta gúnnyal a hangjában.
- Ó. - lepődtem meg. - Értem.
Átvittem a tányérokat, és szépen elhelyeztem az asztalon, majd visszamentem, és ugyanezt megismételtem a poharakkal, aztán az evőeszközökkel is. 
- Megyek felébresztem Melody-t. - indultam a lépcső felé.
- Nem kell, felkel ő magától is. Mindig azt hajtogatta régebben is, hogy nagylány, és ő fel tud kelni magától.
- Ezt észrevettem rajta tegnap este is. Miért akar ilyen gyorsan felnőni?
- Mert úgy érzi ez a kötelessége. - döntötte neki a hátát a falnak. - Mikor az anyja meghalt még nagyon kicsi volt, Liam teljesen kiborult, ami nem is csoda. Senkit nem engedett közel magához, kivéve a lányát. Melody úgy érzi, neki fel kell nőnie, és gondoskodnia kell kettejükről. Az anyja nyomdokaiba kell lépnie. Tudom furán hangzik, de így igaz.
- Szegény kislány, nem lehet könnyű feldolgoznia, hogy olyan korán elvesztette az édesanyját.
- Talán neki jobban megy, mint az apjának. - tűnődött Juliett. - Szerinted Miss. Tökély, miért van ebben a házban? Nem azért mert Liam szereti, csupán elviseli, azért van itt, hogy ne kelljen mindenkinek magyarázkodnia. Ha meghívják valahova, mindig felhozzák a témát, hogy hol van a felesége, de ha van mellette egy nő, akkor mindenkinek nyilvánvaló, hogy van valakije és nem kérdezősködnek. Probléma megoldva. - csapta össze a tenyerét.
- Csak ezért lenne vele?
- Mi mást látna abban a nőben, mint egy tökéletes partnert, akivel megjelenhet a fontos eseményeken.

Percekkel később, egy álmos tekintetű kislány sétált le a lépcsőn, a hátán egy rózsaszín táskával. A táskát letette a nappaliban, az egyik fotelre, és a konyhába igyekezett. 
- Jó reggelt! - köszönt álmos hangon.
- Neked is! - válaszoltuk kórusban.
- Kész a reggeli, bent van az étkezőben. 
- Most nem vagyok éhes.
- Szóval ilyen rossz lenne a főztöm? - kérdezte tettetett sértődöttséggel. - Inkább azt is letagadod, hogy éhes vagy, csak ne kelljen enned belőle? És eddig nem is szóltatok, hogy rossz szakács vagyok? Én meg azt hittem, hogy tehetséges vagyok. - törölt le egy nem létező könnycseppet, mire mindkettőnkből kitört a nevetés. - Szóval még ki is nevettek? - kérdezte, de az ő szemeinél is megjelentek a nevetőráncok. 
Mikor mindannyian lenyugodtunk Melody törte meg a kialakult csöndet.
- Na jó, talán mégis ehetek valamit.
- Akkor, mégis ehető a főztöm ? - mondta reménykedve Juliett.
- Azért ennyire ne túlozzunk. - mondta, mire a nő ajkai ismét lefele görbültek. - Csak müzlit kérek. - vigyorgott rá a kislány.
- Az a specialitásom, máris adom. - fordult meg, és levett a polcról egy doboz gabonapelyhet.
- Azt nem szeretem.
- Akkor, mit szeretne a kisasszony? - tette csípőre a kezét Jull.
- Cini Minis-t kérek.
- Akkor miért nem ezzel kezdted? - tette fel a kérdést a szőkeség. Melody csak mosolyogva megvonta a vállát. Lépteket hallottunk, így mindhárman a hang irányába fordultunk.
A jókedv, ami kialakult, egyből eltűnt, amikor mindenki egyszerre fordult az ajtó fele, és megpillantottuk Liam-et, egy szőke nővel lesétálni a lépcsőn.