Chapter Three

Itt is lenne a következő rész. Nem sok dolog történik benne, de azért remélem páran elolvassátok. Ha tetszett komizni, pipálni!
Puszi: ~Crystal

~Liam~

Amint kiszállt, beindítottam a motort, és a gázra tapostam. Fogalmam sincs miért, de a jelenléte annyira felkavar. Mintha régi sebeket tépnék fel azzal, hogy ránézek és nem tudom, miért. Csupán annyit tudok róla, amit az önéletrajzában elolvastam. Többet akarok megtudni róla! Egész úton hozzá sem szóltam pedig, ha nem az alkalmazottam lenne, millió dolgot mondtam volna neki. Jó ideje elég zárkózott vagyok, ahogy vele is az voltam, legszívesebben mégis beszéltem volna.

Megálltam az irodaház előtt, kipattantam az autóból, és odadobtam a kulcsot az épület előtt ácsingózó fiúnak, aki majd beáll vele a garázsba. Beléptem az ajtón, köszöntem a pult mögött ülő recepciós hölgynek, és a lifthez mentem. Megnyomtam a gombot, nemsokára az ajtók kinyíltak, és pár ember lépett ki rajtuk. Beszálltam, megnyomtam a harmadik emelet gombját, és a szerkezet el is indult. A második emeleten beszállt mellém egy alacsony, szemüveges, szőke lány. Talán lehetett tizenhét éves, egy mappát szorongatott a kezei közt. Biztosan egy gyakornok valamelyik irodában. A lift megérkezett a harmadik emeletre, határozott léptekkel indultam az irodám felé.

- Jó napot Mr. Payne. - köszöntött a titkárnőm.

- Samantha. - biccentettem felé.

- Mrs. Henderson nemrég érkezett, ha nem nagy baj beengedtem, hogy az irodájában várakozzon.

- Köszönöm.

Mély levegőt vettem, lenyomtam a kilincset, és kinyitottam az ajtót. A vörös hajú nő, az egyik fotelben foglalt helyet, göndör haja a vállára omlott, zöld szemeit rám emelte.

- Üdvözlöm Mrs. Henderson. - köszöntöttem udvariasan.

- Szép napot Mr. Payne. - bájolgott. Ez a nő egy válóper miatt keresett fel, körülbelül egy éve. A per állandóan csak húzódik, mert nem akarja elfogadni a férje által felajánlott, ötven-ötven százalékos vagyonmegosztást. Általában egy ügyvéd, mindig az ügyfele oldalán áll, mégis nehezen értem meg ezt a nőt. Minden pénzt a férje keresett meg egy jól menő vállalkozással, ő pedig otthon ült és reszelgette a körmeit. A férje már azt fontolgatja, hogy felajánlja a hatvan-negyven százalékos elosztást is, csak elválhasson tőle, de ez a nő többet, és többet akar. Talán örülnöm kellene, hiszen így az én munkám is eléggé kifizetődő lesz, de úgy érzem mintha nem is csinálnék semmit. Nincs ennek a nőnek szüksége rám, mert minden eddigi tárgyaláson eléggé elő adta magát, mintha annyira rossz lett volna neki az elmúlt négy év. 

- Miben állhatok a rendelkezésére, asszonyom? - ültem le az íróasztal mögött lévő székbe.

- Már nemsokára kisasszony. - javított ki.- A férjem beleegyezik, a nyolcvan - húsz százalékos felosztásba.- tért a tárgyra.

- Valóban? - csodálkoztam.

- Igen, - bólintott elégedetten - találtam valamit, amivel el tudtam érni, hogy belemenjen, de ezt hagyjuk is.

- Ebben az esetben - köszörültem meg a torkom - közös megegyezés alapján, gyorsabban végzünk az üggyel.

- Igen, és tudja, akkor már szingli leszek. - kezdte el csavargatni az egyik göndör hajszálát. - Esetleg ha lenne kedve, akkor megihatnánk valamit.

- Majd talán egyszer sort kerítünk rá. - válaszoltam. Ez a másik fő probléma ezzel a nővel, mindenkire rányomul, és gyanítom nem egyszer csalta meg már a férjét, de még így is ő lesz az, aki győztesen lép ki a házasságukból.

- Akkor azt hiszem én megyek is. - állt fel csalódottan. - Viszlát legközelebb Mr. Payne.

- Viszlát Mrs Henderson.

- Nemsokára Ms. Wood. - javított ki és kilépett az ajtón. Végre megszabadulok ettől a nőtől, legalábbis egy időre biztosan.

~Catharine~

A nyolc óra gyorsan eljött, ezt már csak akkor vettem észre, amikor beszálltam Liam autójába az anyósülésre, és bekötöttem a biztonsági övet. 

- Mivel nem olyan nagy a korkülönbség, gondoltam tegeződhetnénk. - ajánlotta fel. - Hívj csak Liam-nek, a Mr. Payne túl hivatalos, nem akarom, hogy még otthon is úgy hívjanak.

- Rendben. - mosolyodtam el halványan.

Az út további részében egyikünk sem szólt semmit, így a percek szinte órák hosszúságúra nyúltak. 

* * *

- Ez lesz a te szobád. - nyitott be az egyik ajtón.  A falak barack színűek voltak, egy hatalmas franciaágy terült el a szoba közepén, a két oldalán egy - egy éjjeliszekrénnyel.

- Remélem megfelel.

- Gyönyörű, nagyon tetszik. 

- Ennek örülök. - mosolyodott el.- Csomagolj ki nyugodtan, ott a fürdőszoba. - mutatott az ajtóra. - Ha végeztél a konyhában találsz ételt, szolgáld ki magad. Nekem most el kell mennem, Melody az egyik barátnőjénél alszik, de Juliett itt van, ha bármi problémád lenne nyugodtan fordulhatsz hozzá.
- Rendben, köszönöm.
Bólintott, majd kilépett ajtón, és gondosan becsukta maga után. Elkezdtem kicsomagolni a bőröndömből, majd amikor mindennel végeztem végszóra megkordult a hasam. Hát igen, az utolsó táplálék amit bejuttattam az a reggeli pirítós volt. Halkan kiosontam a folyosóra, ahol a sötétség uralkodott. Lassan végigsétáltam rajta, majd le a lépcsőn. A konyhából halvány fény szűrődött ki az ajtó alatt, ezek szerint nem vagyok egyedül. Odasétáltam, kinyitottam az ajtót, és beléptem a helyiségbe. A kellemes illatok egyből megcsaptak.
- Azt hittem alszol. - mosolygott rám kedvesen a szőkeség.
- Akartam is, de éhes lettem.
- Ezen könnyen segíthetünk. Szereted  a spagettit?
- Nem szeretem, imádom. - vigyorogtam rá. Hát igen, ha van egy étel, amit bármikor, bármilyen mennyiségben el tudok pusztítani, az a spagetti.