Chapter Thirty

Sziasztok! Hát elérkeztünk volna ide is. Először is szeretném megköszönni a kommenteket, a pipákat és az új feliratkozásokat. Másodszor pedig annyit mondanék, hogy még egy rész lesz + epilógus és vége a történetnek. A részről annyit, hogy nem vagyok megelégedve vele, fájdalmasabbra képzeltem, de semmi ihletem nem volt és úgy érzem semmilyen érzelmet nem ad át kellőképp. Mindegy, nem is szaporítom a szót.Jó olvasást! Puszi: ~Crystal

~Catharine~

Már több óra is eltelhetett, azóta hogy Caleb utoljára bejött a szobába és újabb sebeket ejtett rajtam. Talán Liam-et nem is érdekli, mi van velem. Talán mégsem vagyok fontos számára és inkább menti a saját életét, amiért nem is hibáztatnám. Van egy gyereke, nem tehet mindent kockára miattam.
Újra körülnézek a sötét szobában, hátha valami menekülési tervet tudnék szőni, de ha ki is szabadulnék az övek szorítása alól, akkor sem tudnék megszökni. Biztos, hogy itt vannak, mert többször is beszélgetések foszlányát hallottam az éjszaka, majd amikor az ajtó kinyílt, és Caleb bejött akkor is láttam még egy embert, aki a folyósón ált. A fizikai erőnlétem egyenlő egy csigáéval, még Caleb-vel szemben se lenne esélyem, nem ám a termetes hústoronnyal, akit láttam. Elkezdem mozgatni a jobb csuklómat, de semmi haszna, nem tudnám kihúzni a kezem, ám a jobb oldalon valamennyivel lazább a szíj. Lassan elkezdem kihúzni belőle a csuklóm, már majdnem megvan, amikor az ajtó kinyílik és Caleb sétál be rajta. A sötétségben most már ő sem lát így felkapcsolja a villanyt. Csak most veszem észre, hogy a fejem felett egy kis égő van, ami némi fénnyel tölti meg a szobát. Hunyorogni kezdek majd, ahogy megszokja a szemem a fényt, ismét szembe nézek az elrablómmal. Fogalmam sincs miért pont engem hozott ide, hiszen én semmit nem ártottam neki és lefogadom, hogy Liam sem.
- Nos Cat, adódott egy kis problémánk. – húzza gonosz mosolyra az ajkait. – Liam nem igazán figyel ránk, - folytatja, majd közelebb jön és előhúz egy pengét a háta mögül – de ezen könnyen segíthetünk. – felmutatja a fém tárgyat, amin megcsillan egy fénysugár. Már nem érdekel, mit tesz velem, legalább egy napja itt vagyok, és nem történik semmi, csak párszor bejön, pár sebet ejt rajtam, majd kimegy. Párszor volt, hogy egy pohár vízzel tért be, hiszen milyen túsz lennék, ha pont szomjan halnék, mikor annyi féleképpen végezhetnek velem. Felhúzza a pólómat, majd a hasamon húz pár vékony csíkot de, amikor arra számítok, hogy befejezte, akkor erősebben megismétli ugyanazokon a pontokon. A fájdalomküszöböm elég csekély és legszívesebben ordítanék, de nem teszem. Nem adom meg az örömöt, hogy lássa, mennyire fáj, így csak összeszorított fogakkal tűröm. Érzem, ahogy a meleg cseppek végigfolynak a hasamon, inkább lehunyom a szemem, nem akarom látni, mert akkor biztos elájulnék. Megérzem a hideg fémtárgyat az arcomon, de nem nyitom ki a szemeimet, inkább hagyom, hogy egészen a nyakamig húzza a pengét.
- Nyisd ki a szemed! – parancsol rám, de nem teszek eleget a kérésének. Megismétli a kérdést, de ismét nem teszem meg, majd egy hatalmas ütést érzek az arcomon. – Azt mondtam nyisd ki a szemed te szajha! – üvölt, mire inkább eleget teszek a parancsának és rá emelem a barna szemeimet. A szememben a félelem és a fájdalom egyvelege tükröződik, amitől elégedettség ül ki az arcára. Eldobja a pengét az egyik sarokba, majd lekapcsolja a villanyt és becsapja az ajtót. A könnyek patakokban kezdenek végigfolyni az arcomon és ez az a pont, amikor teljesen feladom.

~Liam~

Jó ideje nem kapcsoltam vissza a mobilom már unom Caleb értelmetlen fenyegetőzéseit. Ha lenne hozzá merszem, akkor feljelenteném, lecsukatnám, de tudom, hogy nem lenne jó vége. Leparkolok a ház előtt, majd bezárom az autót és a zsebembe süllyesztem a kulcsot. A küszöb előtt egy borítok látok meg a nevem áll rajta így felveszem és kinyitom az ajtót. Odabent sötétség honol, nem hallom semmilyen mozgás hangját, tehát egyedül vagyok. Bemegyek a konyhába, töltök magamnak egy pohár narancslét, majd a hűs folyadékkal teli pohárral letelepszem az asztalhoz és felnyitom a borítékot. Nagyot kortyolok belőle, majd kiveszem a borítékból a tartalmát, még jó hogy lenyelem a gyümölcslevet, különben most megfulladnék.
„ Kedves Liam!
Azt hittem ennél jobban fogsz vigyázni, de ismét elkövetted azt a nagy hibát, ami az, hogy nem veszed komolyan a szavaimat. Mint már mondtam a játék elkezdődött a játékosaid pedig nálam vannak. Ideje lenne stratégiát váltanod és ahelyett, hogy menekülsz megnézni az üzeneteket, amiket kaptál, de tessék itt egy kis ízelítő. ~Caleb”
Megfordítom a többi lapot is mindegyiken egy-egy nyomtatott kép van. Az egyiken Melody van, ahogy kijön az iskolából a másikon Juliett lép ki a házból, a harmadikon pedig Catharine fekszik kikötözve, a teste pedig tele van hegekkel és vérrel. Levegőt is elfelejtek venni, amikor felfogom mit is látok az utolsó képen. Elfog a kétségbeesés fogalmam sincs, mit csináljak, először is jobb lesz bekapcsolni a mobilomat. Gyorsan előveszem a készüléket és hosszan nyomon a bekapcsoló gombot, amíg el nem kezd világítani a képernyő. Beütöm a pin kódomat és egyből az üzenetekre kattintok. Több üzenetet is kaptam Calebtől és rengeteg képet is amin Cat van. Az elsőn még csak pár heg van rajta, a legtöbből folyik a vér, de még nem annyira vészesek, az utolsón viszont már az arcán is virít egy vágás, amiből vörös folyadék folyik. Az arca fáradt és meggyötört és erről csak én tehetek. Legszívesebben földhöz vágnám a készüléket, de nem teszem, mert ez az egyetlen pont, ahol el tudom érni. Tárcsázom a számát, de persze, hogy nem veszi fel. Felpattanok a székről, ami hangos csattanás kíséretében dől el a csempén. Bevágódok a kocsimba, majd megrezzen a telefonom. Egyből a kezembe veszem a készüléket, és elolvasom a rövid üzenetet:
”A hercegnőt a kastélyban találod. ~C”
Gyorsan beindítom az autót, majd olyan gyorsan vezetek, ahogy csak tudok, és a kialakult dugó engedi. Többször is rádudálok az előttem álló autókra, tintafestéket nem tűrő káromkodás hagyja el a számat, de semmit sem érek vele. Majdnem eltelik egy óra, amire leparkolok az épület előtt. A vaskapu, amit mindig őrök védenek, most tárva nyitva áll készen arra, hogy fogadja az idetévedőket. Gyors léptekkel szelem át a távolságot a bejárati ajtó és a kapu között, majd lenyomom a kilincset, de az zárva van. Pár másodperc múlva hallom, ahogy elfordul a kulcs a zárban, majd megjelenik előttem egy hústorony, aki vagy háromszor nagyobb nálam. Be akarok rontani mellette, de elkapja a karomat, és visszaránt. Próbálok kiszabadulni a szorításából, de megjelenik még három fekete öltönyös alak. Kettő közre fog engem, és a vállamnál fogva vezetnek előre, a harmadik pedig mögém kerül, és megérzek egy hűvös pisztolycsövet a tarkómon. Visszatartom a lélegzetemet most egy rossz mozdulat és golyót kapok a fejembe. Lassan haladunk végig a folyosón, nem tudom mi vár rám a nagy ajtó mögött, de gyorsan megtudom, ugyanis az egyik kinyitja az ajtót, a másik két fickó pedig szó szerint belök az ajtón és a térdemre esek. Hallom, ahogy kattan mögöttem a zár, szóval zártkörű buli lesz.
Felegyenesedem, majd körbe nézek, egy üres szobában vagyok teljesen egyedül. A mennyezetről egy csillár lóg és ezen kívül teljesen kopár az egész helyiség. Van még két ajtó azon kívül, amin bejöttem, de semmi más. Nyílik az egyik ajtó, majd Calebet pillantom meg a három fickóval, akik bevezettek ide.
- Liam, - csapja össze a tenyerét – végre megérkeztél. Kezdődhet a játék. – A fejével a másik ajtó felé biccent, ami kinyílik és belép rajta Juliett és a lányom, két testőr kíséretében. Szerencsére fizikai sérülést nem látok rajtuk, de amikor félrelépnek az ajtóból, meglátom Catharine-t, akiről ez nem mondható el. Az egész testét vágások, hegek, sérülések borítják, a ruhája szakadt és alig tud megállni a lábán. Futni kezdek feléjük, de két férfi elkap és szorosan tart, bárhogy is próbálok kiszabadulni nem sikerül. Nem történhet meg! Még egyszer nem!