Sziasztok! El sem hiszem, hogy már eljutottunk idáig és az epilógust teszem közzé. Szeretném megköszönni nektek a rengeteg visszajelzést, hogy voltak olyanok, akik akkor sem iratkoztak le a blogról, amikor elölről kezdtem vagy amikor későn hoztam a részt, mert lássuk be sokszor volt ilyen. Arra gondoltan, hogy hoznék pár ráadás részt, ha lenne rá igény különböző szemszögökből ( Juliett, Zayn, Zac, Cordelia).
Nem gondoltam, hogy az epilógussal fogok a legjobban megszenvedni, de nehéz lezárnom ezt a történetet. Ez volt az első blogom, amire ötnél több rész felkerült és bár sokszor megfordult a fejemben, hogy félbehagyom, nem tettem. Mindegy nem is rizsázok itt tovább, ha valakit érdekel a másik történetem itt megtalálja. Puszi: ~Crystal
~Liam~
” Egy folyóson járok, ami teljes sötétségbe van
burkolózva, csak egyetlen ajtó mögül szűrődik némi fény, én pedig arra indulok.
Kinyitom a fehérre mázolt faszerkezetet majd elém tárul egy ismerős lakás.
Pontosan tudom, hogy kihez tartozik, és amint megpillantom a barna szépséget a
fotelben üldögélni már semmi kétség, hogy az ő lakásában járok. A kezében egy
könyvet tart, majd ahogy észrevesz, beleteszi a könyvjelzőt, leteszi az
asztalra és felém sétál.
- Danielle. –
ejtem ki a nevét az ajkaimon, mert egyszerűen nem hiszem el, hogy őt látom. Életerősen
egészségesen pont úgy, ahogy az emlékeimben is él.
- Én vagyok. –
mosolyodik el, majd mielőtt bármi mást mondhatnék, szorosan átölel- Köszönöm,
Liam. – suttogja, majd egy apró csókot nyom a számra, és mint egy fuvallat el is
tűnik.”
Zihálva ülök fel az ágyon, majd az ajkaimhoz érintem
a mutatóujjamat. Csak egy álom volt. Egy álom, de mégis olyan valóságos volt,
mintha most búcsúzott volna el tőlem, végleg. Elbúcsúzott, hogy boldog
lehessek, mert végre ő is békében nyugodhat, mivel mindenki, aki bántotta
megkapta a méltó büntetését. Azonnal a rendőrséghez kellett volna fordulnom nem
kellett volna titkolóznom és rettegésben élnem. Egy kiegyensúlyozott normális
életem lehetett volna, de nem bántam meg semmit sem. Ha nem így alakulnak a dolgok,
akkor most nem kezd el mellettem mocorogni az a lány, aki olyan érzelmeket vált
ki belőlem amilyet nem hittem, hogy még valaha is érezni fogok. Az
éjjeliszekrényen kezd tapogatózni, majd megtalálja a lámpa kapcsolóját, és
felkapcsolja némi fényt keltve a szobában.
- Miért nem
alszol? – kérdezi álmos hangon, mire csak mosolyogva megrázom a fejem, a
kapcsolóval leoltom a lámpát és egy csókot nyomok a homlokára. Ő is elmosolyodik,
majd visszadől a párnák közé, elfordul, én pedig közelebb húzom magamhoz.
Leírhatatlan érzés a karjaimban tartani és tudni, hogy nem kell aggódnom, hogy
valaki el fog tőle szakítani. Sosem éreztem még ekkora biztonságérzetet nem gondoltam,
hogy valaha is lehetek még boldog, de mellette ezt mind megtaláltam. Ösztönösen
csúszik ki a számon szinte nem is gondolkodom, mikor kimondom azt a bizonyos
kilencbetűs szót.
- Én is
szeretlek, Liam. – válaszolja, majd még közelebb bújik hozzám.
Azta. Hianyozni fog ez a blog. Ez volt a kedvencem :) De a masikon is ott leszek :) Imadom, ahogy irsz. Az epilogus is jo lett, bar egy kicsit rovid. Na mindegy. Nem tudok mar mit mondani, csak annyit, hogy imadtam minden egyes reszet! :) ♥
VálaszTörlésEnci :)
Ooooooh de kis édes! *meghatott szipogás* Reménykedtem benne, hogy ilyen lesz a befejezés, és hála istennek nem csalódtam:) Most kicsit szarul érzem magam, mert én nem az elejétől fogva voltam :c várom a másik törid folytatását♥
VálaszTörlés